Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-05-01 / 5. szám
2. oldal ERŐS VÁR ni azt, amit kapunk. Nem Istennek van szüksége hálaimánkra, hanem nekünk embereknek, meet a hálás lelkűiét az élet minden vonatkozásában kihat. A hálás ember megtanul mindent megköszönni s a hálás 'imádságtól az öröm elmélyül és személyes szeretetadomány lesz belőle. Mert az életben örömök és tövisek vannak, a virággal mindig együtt van a tövis, (nincsen rózsa tövis nélkül) és vannak emberek, akik csak a töviseket keresik, csak a szúrását érzik, azok között keseregnek és észre sem veszik az illatozó rózsákat, melyek a tövisek között nyílnak. Ilyen szerencsétlen emberek azok, akik sohasem érzik a meleg napsugarat és sötét szem üvegen keresztül nézik a világot. Elkeseredett emberek ezek, mert mindenben csak a szomorúságot látják. Az örömben is hálaadó imádság megtanít arra, hogy mindenben keressük meg azt, amiben örülni lehet, mert minden helyzetben van örülni valónk. Nincsen olyan sötét égbolt, amelyen ne ragyogna legalább egy biztató csillag. A hálaimádságot ismerd és gyakorló ember megtanul derűsen nézni szét a világban és mindenben megkeresi azt, amit meg kell köszönni Istennek és embereknek. Az ilyen embernek elmélyül az öröme, mert nemcsak a reális, anyagi dolgok váltják ki örömét, hanem minden, ami örömet jelent számára, színpompát ad életének és minden cselekedetén rajta lesz a szeretet hímporai. Tudja, hogy amit kap, az nem természetes, de Isten reágondoló szereíetének ajándéka. Minden öröm, amely az emberek részéről éri, megúrezteti vele Isten szeretetét. Ezért legyen ajkunkon mindig hálaimádság. Imádkozzunk a nehézségek idején! Az idézett ige azt mondja: “vele vagyok háborúságában...” Ez azt jelenti, hogy a nyomorúságban nem vagyok egyedül, még akkor sem, ha legközelebbi szeretteim nem értenének meg. Drága dolog az, hogy az imádkozó embep nincsen egyedül és hogy akinek elmondhat mindent, annak nemcsak szívében van részvét iránta, de kezében hatalom is van. Az imádkozó embernek ezért van türelme és reménysége a nyomorúság idején. Nagy kincs ez a kettő, az Istentől kapott türelem és reménység, <— mert enélkül csak a magunk nyomorúságát növeljük. — Christoph árus után — Krisztus király A 110. zsoltár, — melyet áldozócsütörtök ünnepén felemelő érzéssel olvasunk el — a messiás-zsoltárok egyik gyöngyszeme. Luther szerint a zsoltárok feje. Ez a zsoltár, Jézus tanítói és prófétai tisztén tűi, azt a harmadikat hangsúlyozza, ami leginkább életbevágó: Krisztus királyi; Istentette királlyá, Isten akarja, hogy Krisztus király legyen, uralkodásának és országának, az egyház jövőjének is ez a biztosítéka. Ne kérdezd hát aggodalmasan: lehet-e ma az egyház jövőjéről beszélni, mikor iskoláit, intézményeit odahaza elvették? Lehet.® az egyháznak jövője 'azután, hogy kivettték kezéből az ifjúságot, a nevelés anyagi eszközeit? Vonzó lesz-e a Papi hivatás, amikor látja a silány papok dekadenciáját, behódojlását? Kossuth Lajos mondotta: Hazámért, ha kell, még az ördöggel is szövetkezem, de vigyázok, hogy az ördög el ne vigyen! — Vigyáznak-e? Bármilyen szomorú felelet hangzik is el ezekre a kérdésekre, az egyház jövőjéről feltétlen hittel lehet beszélni, — mert nem az emberek vállára, nem véleményre, nem pártfogásra és mindenhatóságra épült. A királyt nem választják, a király a maga örökébe lép. A királyok között nem lehet válogatni, mint az örökbefogadandó gyermekeik között, — a király soron következik, ahogyan az édesgyermek születik. Neked is feltétlen Urad ő! Teremtésed, keresztséged. megváltásod alapján, alkotmányos jogon királyod ő! Földi királyok trónjai egymásután dőlnek össze, az ö királyi trónja, ott az Atya jobbján, örökké áll és uralkodik! Egész életed boldogsága és üdvösséged is az örökkévalóságban attól függ: elfogadod-e ŐT KIRÁLYODNAK? Emgedelmesekdsz-e parancsának? M Áldozócsütörtök a mennybemenetel ünnepe. Szeretne! betekinteni a mennynyekbe? Megmutatom neked a kulcslyukat, amelyen betekinthetsz. Olvasd el a Jelenések könyvéből a 7. rész 9-17 verseket. Ez a kulcslyuk .Mit látsz rajta keresztül? Látod Istent, aki Krisztusban je'ent meg számunkra, látod őt az Atya jobbján. Ez a mi vígasztalásunk, n ért Krisztus nélkül az Isten a bűnös ember számára: “rettenetes” Isten! Csak Krisztusban vált Atyánkká. A bűnös tember számára Jézus Krisztus az egyetlen szószóló, megmentő és védelmező. Ott láthatod a szenteket, minden népből, nemzetségből. Igazi világközi tábor, fehérek, feketék, sárgák, a legkülönbözőbb nyelven beszélnek, férfiak és nők, gyermekek és aggastyánok. Ezt a sokaságot a Jelenések könyvének írója három csoportra osztja: angyalok, vének és a fehérruhás sereg. Jelent ez neked valamit? Számomra kimondhatatlan öröm lesz, ha majd valaki, az angyalok közül, mellém lép és azt mondja nekem; én voltam nálad Urunk parancsának a Végrehajtója, én vigyáztam reád, én védelmeztelek, én virrasztottam álmaid felett. Te nem láttál, nem ismertéj engem, de én láttalak ég ismertelek. Számomra nagy dicsőség lesz, ha a vének sorában meglátom a patriareliákat, az apostolokat, a reformátorokat s mindazokat, akiket Isten felhasznált a lelkek megmentésére. Számomra az is mennyei kitüntetés lesz, ha láthatom a fehérruhás sereget, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megfehérítették ruhájukat a BÁRÁNY Vérében, '/agyis látni fogom a meg. kegyelmzett bűnösök seregét, akik kökül mindegyik megjárta az élet bűnös mélységeit, de mert hittek és elfogadták az Ür Jézust Megváltójuknak, a megkegyelmezett bűnösök fehérruhás seregébe kerültek, ő milyen boldogság lesz számomra, ha közöttük meglátom szeretteimet is és ha én nyomorult bűnös, az Ür kegyelméből, közéjük kerülhetek egyszer. Amikor hálát adhatok Istennek a mennybeszállt Krisztusért, örökké élő Uramért és Királyomért, — ezzel a reménységgel ünnepelem áldozócsütörtök ünnepét! — bt —»