Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1961-12-01 / 11. szám
rétik egymás it- Nem leket és nein szabad ugyanis senkit sem elszakítani a családjától. Ezt az Isten által megszentelt és vétséggel is megpecsételt törvényt épúgy állandóan szem előtt kell tartani az együiíitélöknek, mint Máté 19:5 versét, hogy “a férfi elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik az ö feleségéhez” ... Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a nőre, a feleségre is vonatkozik és egyiknél sem jelenthet szabadságnyújtást, mintha a házasságkötés után ne lenne reájuk nézve kötelező továbbra is a szülök iránti szeretet. Levelében igen kedvesen írja, hogy férjét még jobban szereti, mint hat évvel ezelőtít, házasságuk napján. Leírja meleg szívvel férjének “nemes jellemvonásait”, melyeként különösen szereti férjét. Asszonyom, hált miért nem jut eszibe, legalább ilyenkor, hogy férje leikébe ezeket a nemes jellemvonásokat férjének édesanyja ültette el, vagyis hogy férjét, isten után “anyósának” köszönheti?! Az én tanácsom az: tartson sürgősen önvizsgálatot, mennyi van asszonyomban az ÖNZÉS bűnéből és mennyi hiányzik az “egymást elszenvedő” szeretőiből? Vigyázzon, mert konok és helytelen állásfoglalása “anyósa” ellen, tragédiát is okozhat: elveszítheti férje szeretetét. Ne legyen féltékeny “anyósára”, hanem szívében léptesse elő “anyósát” ÉDESANYÁVÁ s meglássa, hogy mindem idevágó panasza magától megoldódik... Ez a békesség lesz mindkettőjük számára a legszebb karácsonyi ajándék! (dr) 6. oldal EVANGÉLIKUS TEMPLOM SZENTELÉS ŐRISZIGETEN A burgenlandi öriszigeten evangélikus Csendesnapot (tartottak, amelynek magyar előadói Teleky Béla őriszigeti evangélikus lelkész, Dornhőfer Gusztáv burgenlandi evangélikus szuperintendens (Kismarton), Gyenge Imre felsőöri református lelkész voltak. A templom jelentősége korunkban című csoport előadások előadói: Nagy József evangélikus lelkész (Graz), Soós Mihály ref. lelkész (Bées), Mrazik István református lelkész (Linz), Németh Balázs ref. lelkész (Bécs), Véghy Károly református lelkész (Salzburg) voltak. A vita eredményét Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész foglalta össze. A külföldön élő magyar csak a templomban lehet egy néppé, legyünk egészen Isten népévé, — hangoztatta. A konferenciát a templom felszentelést ünnepi istentisztelet követte, melyen Teleky Béla mondott megnyitó prédikációt. Dornhőfer Gusztáv 'Szuperintendens magyar és német nyelve'n beszélt, majd Hans Gainaul evangélikus esperes, aki Bajorországból érkezett az ünnepségre, német nyelven köszöntötte az őriszigeiti magyar gyülekezetét. A templom annyira megtelt, hogy sokan kívül rekedtek és a beszédeket ezért hangszórón közvetítették számukra. Burgenland minden vidékéről eljöttek a protestáns hlyek és a magyarok. A templomi ünnepség titán miagyar népi műsor volt. Az őriszigeti templom és papiak újjáépítéséhez az osztrák kormány, a svéd Gusztáv Adolf segitöegylet, európai és tengerentúli protestáns egyházak és Burgenland népének adományai járultak hozzá, (Új Hungária) HASZNOS beszélgetések 1. A beteg úrvacsorázásáról. Egy nötestvérünk, aki súlyos betegen feküdt, képte lelkészét, hogy szolgáltassa ki részére az úrvacsoráit. Miközben a szertartás folyt, belépett a beteg két nőrokona. Megálltak az ajtó mellett sápadtan és sírva. Amikor a lelkész már 'távozóban volt kikísérték és az e. gyik rokonból kifakadt a kérdés: — Ta. ián már halálán van? A lelkész meghívta a rokont a lelkészi hivatalba és ott folyt le az alábbi beszélgetés: A lelkész: — (Miért vollt annyira kétségbeesve és miért kérdezte, hogy talán halálán vane a rokona? Hiszen hetenként többször is láthatták őt, beszélgethettek az orvossal és ismerték az állapotát? Mi adott okot a nagy ijedtségre? A rokon: (Szinte megbotránkozva) — Nem értem ezt a kérdést, hiszen tudja, hogy ERŐS VÁR szívem teljes szeretedével szeretem öt, kívánom mielőbbi gyógyulását, nem is gondolok arra, hogy itt hagyjon már bennünket. Arra meg éppenséggel nem számítottam, hogy ennek ellenére, úrvacsorát vesz a betegágyon. Gondolhatja, mit éreztem, amikor megláttam az ágy mellett Luther-kabátban. A lelkész: — Ezt viszont én nem értem. Mi vau ebben olyan félelmetes? Rokona kívánta a bünbocsánat szentségét, úgy érezte, hogy ezzel is erősödik az életért valló 'küzdelmében. Hit abban, hogy Istennel való közössége életközösséget is jelent akár így, akár úgy. Akkor miért kell ezen kétségbeesni? A rokon: — Hát azért, mert aki betegágyon úr. vacsorát vesz, annak már meg vannak számlálva a napjai, vagy az órái. A lelkész: — Most már értem! Ügy gondolja, hogy ha egy evangélikus ember úrvacsorát vesz betegágyon, akkor ez ugyanaz, mint a római katolikus egyházban az utolsó kenet? A betegágyon való úrvacsora a beteg számára szinte az utolsó vacsora? A rokon: — De hát nem az? Én mindig így tudtam! A lelkész: — Azt nem tudom, hogy honnan tudta így, de nem jól tudta. Az dvangélikus egyházban nincsen utolsó kenet. Az utolsó kenetet a római katolikus egyház, mint szentséget akkor is adja, amikor a beteg már elvesztette az eszméletét is. Mi azonban csak akkor szolgáltatjuk ki az úrvacsorát, ha a beteg érti a gyónó kérdéseket és tud azokra válaszolni. Ha máskép nem, legalább feje intésével. Ha valaki betegágyon úrvacsorát vesz, az nem jelenti még azit, hogy annak most már meg kell halnia. — De talán emlékszik még Faragó AntaJlnéra? ügy tudom, rokonok voltak, nem? A rokon: — Igen, a nagynéném volt. A lelkész: — Évekkel ezelőtt, amikor betegen feküdt a nagynénje, eljött hozzám a férje. Elmondta, hogy jó lenne, ha meglátogatnám feleségét és vigasztalnám őt Mikor már megbeszéltük az időpontot, azt mondta a férj: A feleségem már régen nem vett úrvacsorát, de most nem merem eirre figyelmeztetni öt, mert fé
