Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1961-06-01 / 6. szám
6. oldai ERŐS VÁR KÉRDEZZ..................... ......................FELELÜNK Kérdés: “Most, amikor elérkezett a lélektani pillanat, hogy rámutassunk a római kát. egyház térés tanításaira, aminek egyik következménye, hogy egymásután detlronizálja szentjeit, — mos't: miért hallgat lapunk?” Felelet; Mert ez a római kát. egyház belügye, amibe nem ülliik beavatkoznunk. Tekintettel azonban arra, hogy levelének további része tele van tévedésekkel, — szükségesnek találom, hogy felvilágosítsam a “szentekről” szóló helyes evangélikus tanításról. — Minden időben, minden népnél találkozunk szent emberekkel, akikre úgy tekintenek, minit magasabb rendűekre. Mithos alakul ki személyük körül és lassan vallási tisztelet tárgyaivá válnak. A görög hősök —• pl. egy Herakles, — félistenekké lettek. Nevüket szorultságában ajkára vette az ember. Mindez egyetemesen emberi. A keresztyén egyházat a szentek közösségének mondjuk. A Biblia is szenteknek nevezi a teeseisztyénekat. Azonban ez a szentség nem az előbb említett egyetemes emberi forrásból ered. Ezt a szentséget nem az ember éri el, a maga csúcs-teljesítményeivel, hanem Isten adja a Szentlélek által. Hogyan? — úgy, hogy a Szentlélek kapcsolatot teremt közöttem és Jézus között az jige által. Ez azt jeleníti, hogy most már Jézushoz tartozom, aki engem tulajdon vérén vásárolt meg. Tulajdona lettem. Nem vagyok a világé, se önmagam indulatainak, vagy sorsomnak zsákmánya, hanem a szent Istené. Ezt hinni kell, azaz hagyni kell, hogy életemben érvényesüljön. Ezt jelenti a Lélek szeriinti élet. Az ilyen hívő éleit a szent élet. Az ilyennek külsőleg is látható gyümölcsei vannak: jellem, életforma, cselekedetek. Mivel a hívő ember élete utal annak az úrnak a munkájára!, aki tulajdonába vette, ezért nemcsak jó, hanem ajánlatos példaképpen tekinteni azokat, aklik a Lélek szerint jártak, vagy járnak előttünk. (Fii. 3,17.) Ilyen értelemben szól az Ág. Hitv. XXI. cikke a szentekről, mikor aztmondja, hogy a szentekről való megemlékezést fenn lehet tartani. Csak egyet nem szabad elfelelteni, hogy minden példa, m|iinden “szent” élete csak példa arra, hogy hogyan járhait egy bűnös ember mégis Krisztus útjain. Ezért ne tegyük őkét pogányos értelemben hősökké (hithősök!) vagy szentekké, magasabbrendü emberekké. Ezért tiltja az Ág. Hifv. a hozzájuk való könyörgést és segítségül hívásukat. FELNŐTTEK VASÁRNAPI ISKOLÁJA JÁNOS EVANGÉLIUMA János evangélista, Jézus legkedvesebb tanítványa, apostola és barátja, a a jómódú Zabedeus halásznak és feleségének Saloménak fia, az idősb Jakab testvére, eredetileg maga is halász volt a Genezainet tavánál. Ugyanütt,alkalmasint Betsaidában született. Ügy ő, mint testvére jakab igenigen lelkes, hevestermészetü egyén volt. Az Ür Boanergesznek, vagyis a mennydörgés fiainak nevezte őket. De az a hév, amely benne izzott, szent hév volt. Lelke csakis egyért lángolt, az ő Uráért, egyet gyűlölt, a gonoszságot, a bünit: az ördögöt. Mig a többi társai — az e'gy Pált kivéve — az Úrról beszéltek és írtak, ő az Úrban élt. Lelke az ür dicsőségét sugározta viszsza. Ezt a lelket édesanyjától örökölte, aki kegyes nő volt & javait is megosztó az Úrral sőt fiával együtt még a keresztfa alatt is Ura mellett maradt. Ilyen családra bátran rábízhatta a halódó Jézus édesanyját, aki Salóménak különben is kebelbarátja volt, sőt úgy látszik, rokona is, mert flap, részére a messiási országban az első helyekeit kérte. De valószínűleg rokonságban állottak a főpapi házzal is. Jézus halála után János először Samáriában, majd Jeruzsálemben tartózkodott. Későbbi sorsáról csakis az egyházi hagyomány beszél. Eszerint Kis- Ázsiába költözött s mint föpásZtor E- fezeusban székelt. Dominican uralkodása alatt azonban Patymos szigetére száműzetett, ahonnét Néró uralkodása alatít tért vissza. T!raján uralkodása alatt halt meg természetes halállal. Neve alatt egy evangélium, három levél és egy prófétai! könyv maradt. Evangélioma, mint az örök listenfiuság hirdetője egyike a legfelségesebb iratoknak, — igazi szellemi evangélium. Nem annyira történetet, mint inkább történetekben eszméket közöl. Megrajzolja az örök isteni eszme térfoglalását, hatását, harcát s diadalát a világon. Egy|ik célja, a felmerült eretnekségek — ebjonizmus, gnositicizmus — cáfolata. Nyelvezete prófétai, erőteljes, világos és elragadó, de itt-otlt terjengős. Ezt a művelt János valószínűleg élete végén Efezusban írta a II. század elején. Az ö eszméje azonban még mindig megvalósulásra vár, mert a jövö emberiség vallása az örök Ige, a szeretet várvavárt és eljövendő világbirodalma. (Dr. Masznyjik Endre) FEGYVERBE! (Részletek Scholz László “ISTEN FEGYVERZETÉBEN’’ című tanulmányából.) “öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok , . . ” I. ISTEN KATONAI VAGYUNK A fenti ige már mozgósítási parancs. Az apostol fegyverbe szólítja a keresztyénséget. A gyülekezet mindem egyes tagja voltaképpen harcos, Isten katonája, Krisztus vitéze. Szükségképpen fegyvert kell öltenie. Jézus is vállalta ezt a feladatot: ‘‘Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássák e földre, nem azért jötr tem, hogy békességet bocsássák, hanem hogy fegyvert.” (Mt 10:34). Jézus követői mindannyian viaskodók, tusakodók, küzdő harcosok. Jézus békéje csak harc árán nyerhető el. A görög világban az atlétikai küzdelem is harcnak számított. Ezt a képet is megtaláljuk a keresztyén emberre alkalmazva. A keresztyén élet valóban harc. Bár fegyvereink nem testi fegyverek, de a szó igaz értelmében viaskodunk, hadat viselünk a világgal. Ahol nincs ilyen harc, ott vagy megalkuvás, vagy meghunyászkodás, vagy álbékesség van, vagy pedig az illető lelki halott, békessége a temetők csöndje. Olvassuk hát a mozgósítási parancsot s jelentkezzünk azonnal a bevonulásra. 2. ISTEN FEGYVEREI LELKIEK (Folytatás a 7. oldalon) ,
