Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1961-04-01 / 4. szám
15. oldal „Aki elkezdette... N E W Egyházunk története 1929-re nyúlik vissza. Akkor szervezte ezt néhai Rúzsa István, a nagy amerikai magyar misszonárius, aki feleségével hűségesen gyűjtögette a metropolis magyarul beszélő lutheránusait. Gyülekezetének létszáma kb. annyi volt, mint a mostanié. A lelkész betegsége és korai halála következtében szétszóródott a szépen fejlődő gyülekezet. Utána többen próbálkoztak a nehéz munkával. — Brachna Gábor, Pölöskei Sándor, Módig István, Szathmáry Gyula és mások Szolgálatuk azonban nem volt állandó. E sorok írója dr. Leffler Andor föesperes kezdeményezésére 1951. végén kezdette munkáját. Először Sohenectadyból jártam be istentiszteletek tartáséra, havonként egyszer. Az istentiszteletek látogatóinak száma lassan emelkedett. Mikor minden veszni) látszott, csodálatos módon nyúlt a kérdésbe az Egyház Ura. Egyszerűen tévedésnek leheitnte nevezni a dolgot. Néhai dr Eugene C. Kireider, missziói szuperintendens, a munka hűséges barátja és .támogatója azt mondotta, hogy szüntessem be a szolgálatokat, amit én ellenkezően értettem s a következő hónapban ismét bejötltem szolgálatot tartani. Tavasz lévén, a testvérek már kevesebben voltak. Ekkor a szuperintendens határozottan megírta, hogy nem látja célszerűnek a munka folytatását. Levelére írott válaszomban rámutattam Pirira, hogy valóban nincs szükség magyar lutheránus munkára New Yorkban, hiszen van ott sok magyar egyház, melyekben a magyar lutheránusok is meghúzódhatnak. Igazi lelki otthonra azonban nem fognak találni soha. Levelemet hosszú csend követte. Nagysokára mégiscsak érkezik válasz, amelyben behívnak a gyülekezet szervezésére, — egyelőre egy hónapi tartamra. 1952. Júliusában bejövök és megkezdem a munkát. — E hónapban 55 tag listáját szolgáltattam be. Az eredménnyel a szuperintendens meg volt elégedve. Feledhetetlen volt az első istentisztelet a 19-ik utcai templomban 1952. augusztus 3-án az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia newbrunswicki tanácskozása idején A régi tagok örömmel kö-ERÖS VÁR el is végzi” YORKNt. Varga László szöntlik egymást, az újonnan érkezettek sírtak örömükben. A lelkészek és a konferenciai kiküldöttek buzdítottak. Szinte érezni lehetett a Szentlélek erősítő, gyűjtő és bátorító erejét. — Utána ismét csend következett, a vakáció csendje, mely alatt a lelkész hűséggel keresi lutheránus testvéreit a hatalmas metropolisban. Ezt a csendet a reformáció ünnepe törte meg, mikor megtartottuk úrvacsorái istentiszteletünket a S4. utcái Zion St. Mark’s Lutheránus Templom gyülekezeti termében. 1953 januárjától teljes erővel megindul a munka. A hívek számának gyarapodása, a templom-látogatás fokozódása biztató jelenség. Többen önként jelentkeznek, mások vonakodnak, — mondván, — úgyis rövid életű az egész. A hívek hisznek, bíznak, áldoznak és imádkoznak. Családi összejöveteleket is tartanak, ahol biblia-olvasás után beszélik meg a toborzás részleteit. 1954. március 21-én Eugene C. Kreider missziói szuperintendens és Szathmáry Gyula, a magyar Konferencia elnökének szolgálatával ünnepélyes keretek között megalakul a NEW YORKI OUR SAVIOUR LUTHERÁNUS EGYHÁZ. Elöljáróságának tagjai: V. Máté Béla, Czabán János, Szöllősy József, Schaefer Richard, Siller Vilmos jr.,- Sraimkó Károly. A gyülekezet első tagjainak és elöljáróság ínak ünnepélyes beiktatása ápr. 4-én történt. Máj. 23-án a New Yorki Konferencia tagjai sorába vette föl gyülekezetünket Hév. Franklyn J. Schweiger, a Konferencia elnöke. — Ugpanakkor vo'lt a Nöegylet első tisztikarának ünnepélyes beiktatása is. — Mrs Hellene Rónay elnök, Mrs Nati Horváth alelnök, Mrs Rose Reiter titkár, Miss Jolán Jánossy lev. titkár, Mrs Ilona Blaskó pénztáros, Mrs Lina Árvay és Mrs Júlia Simon ellenőrök. — Ezután szépen halad az egyház s 1956 január 20-én megválasztja első rendes lelkészét Varga Lászlót, akinek ünnepélyes beiktatása április 29-én volt. — (Folytatás a következő oldalon) fi New York-i gyülekezet egyik csoportja