Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1960-12-01 / 11. szám
ERŐS VÁR 7. Gyakran tapasztalhattuk körünkben, annak szörnyű eseményei közepette Isten némaságát. — Gyakran vártuk, hogy Isten meg fog szólalni, hogy Isten cselekedni fog, Isten meg fogja akadályozni az embertelenség megnyilatkozásait, meg fogja védeni a hatalmasságoknak kiszolgáltatottakat, védteleneket. De Isten néma maradt. Isten némasága azonban szoros összefüggésben van a mi elégedetlenségünkkel, amikor egyszerűen nem akarjuk meg hallani az ő szavát, amikor ö akar hozzánk és ma is szól Fia, Jézus Krisztus keresztje által. Nyissuk meg füleinket és halljuk meg Isten némaságában is minket kereső, hívó atyai hangját. A vallásos est műsora folyamán E- gyed Aladár clevelandi lelkész orgonán előadta saját szerzeményét: “Praeludium a 409. számú énekünkhöz”. Ifjúságunk tagjai szavalatokat mondtak, Klaudinyi Lászlóné szóló óneket énekelt és kis énekkarunk előadta a — ‘‘Zengjen hálaének” című éneket. Orgonán kísért Tamay Gyula, gyülekezetünk kántora. A konferencia szeretetvendégséggel ért véget. Juhász Imre lelkész gyülekezeti konferenciánk célját illetően ezeket mondotta: ‘‘A konferencia célja a magyar evangélikusság fájának ezt a zsenge hajtását, a chicágói gyülekezetét Isten Szentlelkének segítségével belevonni a nagyobb közösségbe, a szerény kezdet láttán csüggedöket felbátorítani és annak megmutatása, hogy a chicágói gyülekezet nem áll egyedül, sőt a magyar evangélikusságnak mindenütt tudomása van erről az egyházalapításról és méltó érdeklődés, imádság és együttérzés, segítökészség kíséri gyülekezeti fejlődését. Kérjük Istent, tartsa meg megkezdett munkáját és őrizze meg közöttük az élő hitet, tegye gyümölcsözővé a szretetet; a közösséget pedig befelé és a többi evangélikus gyülekezetek felé erősítse meg mindjobban.” — t k — Ha én... A KERESZT TÖVÉBEN “Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ö szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.” Zsolt 103:1-2. Különösen nem olyan mozgalmas időben mint amilyenben mi élünk. De azt mindig előre tudhatjuk, — hogy kegyelmes hozzánk az Isten. Nála nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Ezért tehetjük nyugodtan a fenti igét bármelyik év végére. — S mindén évben fokozódhatnék Isten iránji csodálatunk, növekedhetnék a isz ere tétünk. Hiszen az ő szeretete irántunk soha el nem fogy. “Dicsérd az Urat, ki mindent oly bölcsen intézett, Aki hatalmának szárnyain hordozott, védett. Nagy irgalmát árasztja minden nap rád, Áldását mindenütt érzed.” Ha én feküdnék most a hant alatt, Anyám, te drága, Neked fekete volna minden pillanat. Hogyan képzeljem el alakodat Karácsony este síromra hajolva, Rendezgetve a fenyőgallyakat ? . . . Szíved, ha rögtön meg nem szakadt volna, A mosolygást, a mosolygást Bizonyosan elfelejtetted volna. Én itt maradtam, S azóta számtalanszor mosolyogtam, Mintha nem te feküdnél hant alatt. Anyáin, anyám, Bocsásd meg az én rossz életemet És minden beteg mosolygásomat. Reményűt Sándor Dicsérd öt azért, amit adott, azért, amit elvett. Dicsérd azért, hogy mihdent jól cselekedett. ‘‘El ne feledkezzél semmi jótéteményéről!” & Minden jó, ha a vége jó Az évet a gyülekezetek istentiszteletekkel szokták befejezni. Ez helyénvaló is. Hálát kell adni az Istennek. —■ Mindenért. Azért is amit adott, azért is, amit tölünk távoltartotJt. Adott lelki, testi eledelt, bajokban segedelmet, betegségekben gyógyulást, s ki tudná mindazt elsorolni, amit kapott. S mennyi veszedelmet távoltartott tőlünk! Mi szüntelen a halál tornácában járunk. — “Csak az Urnák nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk ” Év végén van miért áldani az Urat! Ez lenne évközben is a kötelességünk, de sokszor megfeledkezünk róla. Legalább most vegyük számba, mennyi jót tett velünk az Ür s áldjuk őt! ú (FÉBÉ Ahítatos Könyv. 1949)
