Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)

1960-12-01 / 11. szám

ERŐS VÁR 7. Gyakran tapasztalhattuk körünkben, annak szörnyű eseményei közepette Isten némaságát. — Gyakran vártuk, hogy Isten meg fog szólalni, hogy Is­ten cselekedni fog, Isten meg fogja a­­kadályozni az embertelenség megnyi­latkozásait, meg fogja védeni a hatal­masságoknak kiszolgáltatottakat, véd­teleneket. De Isten néma maradt. Isten némasága azonban szoros összefüggés­ben van a mi elégedetlenségünkkel, a­­mikor egyszerűen nem akarjuk meg hallani az ő szavát, amikor ö akar hozzánk és ma is szól Fia, Jézus Krisz­tus keresztje által. Nyissuk meg füle­inket és halljuk meg Isten némasá­gában is minket kereső, hívó atyai hangját. A vallásos est műsora folyamán E- gyed Aladár clevelandi lelkész orgonán előadta saját szerzeményét: “Praelu­­dium a 409. számú énekünkhöz”. Ifjú­ságunk tagjai szavalatokat mondtak, Klaudinyi Lászlóné szóló óneket éne­kelt és kis énekkarunk előadta a — ‘‘Zengjen hálaének” című éneket. Or­gonán kísért Tamay Gyula, gyüleke­zetünk kántora. A konferencia szeretetvendégséggel ért véget. Juhász Imre lelkész gyülekezeti kon­ferenciánk célját illetően ezeket mon­dotta: ‘‘A konferencia célja a magyar evangélikusság fájának ezt a zsenge hajtását, a chicágói gyülekezetét Isten Szentlelkének segítségével belevonni a nagyobb közösségbe, a szerény kezdet láttán csüggedöket felbátorítani és an­nak megmutatása, hogy a chicágói gyülekezet nem áll egyedül, sőt a ma­gyar evangélikusságnak mindenütt tu­domása van erről az egyházalapítás­ról és méltó érdeklődés, imádság és együttérzés, segítökészség kíséri gyü­lekezeti fejlődését. Kérjük Istent, tart­sa meg megkezdett munkáját és őriz­ze meg közöttük az élő hitet, tegye gyümölcsözővé a szretetet; a közössé­get pedig befelé és a többi evangélikus gyülekezetek felé erősítse meg mind­jobban.” — t k — Ha én... A KERESZT TÖVÉBEN “Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ö szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.” Zsolt 103:1-2. Különösen nem olyan mozgalmas idő­ben mint amilyenben mi élünk. De azt mindig előre tudhatjuk, — hogy kegyelmes hozzánk az Isten. Ná­la nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Ezért tehetjük nyugodtan a fenti igét bármelyik év végére. — S mindén évben fokozódhatnék Isten i­­ránji csodálatunk, növekedhetnék a isz ere tétünk. Hiszen az ő szeretete i­­rántunk soha el nem fogy. “Dicsérd az Urat, ki mindent oly bölcsen intézett, Aki hatalmának szárnyain hordozott, védett. Nagy irgalmát árasztja minden nap rád, Áldását mindenütt érzed.” Ha én feküdnék most a hant alatt, Anyám, te drága, Neked fekete volna minden pillanat. Hogyan képzeljem el alakodat Karácsony este síromra hajolva, Rendezgetve a fenyőgallyakat ? . . . Szíved, ha rögtön meg nem szakadt volna, A mosolygást, a mosolygást Bizonyosan elfelejtetted volna. Én itt maradtam, S azóta számtalanszor mosolyogtam, Mintha nem te feküdnél hant alatt. Anyáin, anyám, Bocsásd meg az én rossz életemet És minden beteg mosolygásomat. Reményűt Sándor Dicsérd öt azért, amit adott, azért, amit elvett. Dicsérd azért, hogy mih­­dent jól cselekedett. ‘‘El ne feledkez­zél semmi jótéteményéről!” & Minden jó, ha a vége jó Az évet a gyülekezetek istentiszte­letekkel szokták befejezni. Ez helyén­való is. Hálát kell adni az Istennek. —■ Mindenért. Azért is amit adott, azért is, amit tölünk távoltartotJt. Adott lelki, testi eledelt, bajokban segedel­met, betegségekben gyógyulást, s ki tudná mindazt elsorolni, amit ka­pott. S mennyi veszedelmet távoltar­tott tőlünk! Mi szüntelen a halál tor­nácában járunk. — “Csak az Urnák nagy kegyelme, hogy még nincsen vé­günk ” Év végén van miért áldani az Urat! Ez lenne évközben is a köteles­ségünk, de sokszor megfeledkezünk róla. Legalább most vegyük számba, mennyi jót tett velünk az Ür s áldjuk őt! ú (FÉBÉ Ahítatos Könyv. 1949)

Next

/
Thumbnails
Contents