Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1960-05-01 / 5. szám
6. ERŐS VÁR Lelkészbeiktatás Chicagóban Az Illionoisi Egyházkerület és a chicagói magyar evangélikusok történelmi jelentőségű lépése történt meg április 3-án, amikor az ottani első magyar ev. lelkészt, Nt. Tessényii Kornélt beiktatták a Grace gyülekezet másodlelkészének. A magyar hívek és lelkipásztoruk rendes tagjai ennek a szép evangélikus egyházközségnek, azzal a külön joggal, hogy magyar nyelvű szolgálatuk teljes mértékben biztosítva van. , A Magyar Evangélikus Konferencia nevében Nt. Brachna Gábor elnök köszöntötte a híveket, majd Cirénei Simonról beszélt, mint a chicagói magyar evangélikusság analógiájáról és Az ERŐS VÁR immár harmadszor rendezi meg a magyar evangélikusok évi nagy találkozóját, amikor közelről és távolról jövő testvérek egy csodálatos lelki közösségbe kovácsolódnak Isten igéjének élő forrása körül. Ez az evangélizációs konferencia évröl-évire nagyobb köröket mozgat meg mert minden résztvevő számára 'felejthetetlen lelki élményt nyújt, sokaknál többek között ezt mondotta; “ciréneboii Simon olyan volt, mint a tömegtől sodródott chicagói magyar . . . Először csak nézte, hogy mit csinál az emberi kegyetlenség, a közöny, a hitetlenség és szeratetlenség az Isten Fiával . . . azután rákényszerítettek egy keresztet, amelyik iterhes volt és megalázó, de Aki mellett vitte, Akit arra a keresztre feszítettek, Megváltójává lett. Fiainak nevét a Biblia megörökítette, mert beszélt nekik erről a keresztről. — A Chicagóban felnövekvő magyar evangélikus gyermekek szüleinek ez a kiváltság jutott ma osztályrészül. — Boldog gyermekek, akik a Kereszt csodájáról szüleik ajkáról hallhatják a szót.” pedig döntő életfordulatot jelenthet. Idén is minden evangélikus férfit, nőt és gyermeket érintő és érdeklő előadások lesznek a hit és élet nagy kérdéseiről. Részletes programot az ERŐS VÁR júniusi száma közöl, most csak annyit, hogy az evangélizáció pénteken, július 1-én este kezdődik megnyitó áhítattal, szombaton előadások, vasárnap d. e. istentisztelet és úrvacsoraosztás a tábor gyönyörű modern templomában, d. u. előadások, vasárnap esie záróáhítat. (Rákövetkező nap, július 4-e, ünnep.) A konferencia helyének szépsége és alkalmassága minden igényt kielégít majd. A magyar-finn testvériség jegyében kibéreltük a finn evangélikusok 52 akeros Luther-táborát, (Camp Luther), — amely az Erie-tó vadregényes partján terül el, Clevelandiéi kb. 50 mérföldnyire keletre (Conneaut és Ashtabula között) és a 20-a,s úton minden irányból könnyen megközelíthető. Aki két-három napot eltölt ezen a szép helyen, az tovább is szeretne maradni. Ezért a konferencia rendezősége lehetővé teszi (az evangélizációval párhuzamosan) a teljes egyhetes nyaralást. — Ez július 1-én, pénteken d. u. 3 órakor kezdődik és július 7-én, csütörtökön d. u. 3-kor éir véget. RÉSZVÉTELI DIJAK; 1. Felnőttek (16 éven felül) $24.oo, 2. Gyermekek (6-18, szülőkkel) $2).oo, 3. Gyermekek (8 é. a. szülőkkel) $12 4. Gyermekek 1 é. alul díjtalan. 5; Mindenki mán, aki egy egész hétnél kevesebb ideig van a táborban; Felnőttek; első' nap |6.oo, minden továbi nap $5.5o. Gyermekek 16 éven alul, szülőkkel első nap $ö.oo, — minden további nap $4.50. (1 éven alul; ingyen.) Fenti árakban bennfoqlaltatik; a) szállás (25 családnak, ha idejében jelentkeznek, külön családi elhelyezést biztosítunk; b) napi háromszori bőséges étkezés; c) biztosítás és regisztrálási díj, valamint orvos, ápolónő, éttermi kiszolgálás, uszodaör, stb. SzállláJsIt neim kérő nappali látogatók 50 cent regisztrálási díjat és az étkezések árát fizetik. A Luther-tábornak a tó mentén saját srandfürdője van, árnyas erdei ösvények sétára hívnak, kézilabda és futball pálya, Sauna (finn gőzfürdő) és egyéb attrakciók állnak a nyaralók rendelkezésére. Rendkívül fontos az azonnali jelentkezés! — A június 20-a után jelenkezők egyhetes nyaralók családi alapon való elhelyezését nem tudjuk biztosítani. — A jelentkezéssel egyidöben a teljes részbételi díj beküldendő az ERŐS VÁR címére; P. 0. Box 1094, Cleveland 2, Ohio. — A konferencia és a nyaralás adminisztrációját Markovits Pál Pittsburgh! lelkészünk végzi, —= minit táborparancsnok. — A chicagói beiktatás. — Brachna Gábor főielspereis, Teissényi Kornél /lelkész, dir. A. H. Weeg egyházkerületi elnök és A. L. Mahr, a gyülekezet lelkésze. Evangelizációs konferencia CLEVELAND KÖZELÉBEN A FINN LUTHER-TÁBORBAN JULIUS 1 — 7-IG