Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1959-12-01 / 11. szám
ERŐS YÁR 5. kinek nevében harcolt Kapisztrán, ki Muhi- s Mohácsból kivezetett, Igéje dajkált, táplált s éltetett, ki a sírból Isten trónjára lépett . . . Szegény magyar, mért kapkodsz tétován? Kit Isten küldött karácsony éjszakán; kövesd Krisztust, ő a te vezéred, Vele boldogabb, szebb jövőd megéred, mert ő ai. Üt, az Igazság, s az Élet.” (dr) — És nektek nincs?-— Nincs bizony, mert édesanyám egy hete nem keresett semmit. Azt mondta, hogy a kis Jézus ezidén nem jön el hozzánk. De jövöire eljön és kipótolja a mostanit is. Azért jöttünk, hogy legalább ‘láslsuk karácsonyig tén karácsonyfát. Hóza néni elgondolkozva nézett a kis szőke, vágyószemű gyerekekre. Aztán sóhajtott egy nagyot. Azlán a kész kis iát eseioptpitöl belenyomta Annuska i kezébe. Bözsinek meg egy rúd mákoskalácsot adott. A gyerekek arcán túlvilági gyönyörűség sugárzott. — Jaj, jaj — sikoltozott Annuska. — Nekünk is tesz karácsonyfánk! Hozzánk is eljött a kis Jézus! Bözsike, köszönjük meg szépen! — Róza néni a meghatottságtól alig tudott szólni. A kis Bözsinek hirtelen eszébejutott valami. Letérdelt a kis asztal mellé, ahol már csak a képek voltak. És elkezdett hangosan imádkozni. Édes Jézusom, adjál valami szép ajándékot Róza néninek, amiért nekünk adta a karácsonyfáját. Meg kalácsot is adott. Cijun valamit, aminek nagyon tog örülni. Ive felejts el kis Jézusom! És apukának mondd meg, hogy ne igyon annyit, mert akkor meghal. És mi nagyon jók löszünk ezentúl ... — Egy darabig még várt, de nem jutott egyéb az eszébe, hát bólintott egyet, és rámondta: Ámen. Ámen! Aztán mentiek. Vájjon, hogy fért ki az ajtón az a tenger boldogság, amit az a két gyermek vitt magával? Róza néni becsukta az ajtót utánuk, és bement a szobába. A kisasztal szinte kiáltott a fa után, annyira iiros tett. — Csak a három arc nézett rá úgy, mint régen. Egy szaloncukor leesett a földre. Nemi vették észre a gyerekek a nagy izgalomban. Fölvette. Csodálkozott, hogy egyáltalán nem fáj neki, hogy üres a kisasztal. Olyan boldog békesség szü lt a, lelkére, amilyent már évek óta nem érzett Ilyen estén. Most már könnyek nélkül énekelte: •‘Bcldog örömnap deíült ránk ...” Léptek hallatszottak a folyósón. Az ablak tl’att ele. endesedtek. Az öreg asszony bosszúsan nézett a függönyre. Most is leselkedik valaki a hasadékon. Ebben a percben megvarrja, mert holnap nagy ünnep lesz, akkor nem szó-Az udvarban, ahol Róza néni lakott, négy darab egyszoba-konyhás lakás rollt. Ahol Róza néni lakott, ott mindig ragyogott az ablak, és nyáron egy kótarasznyi kertben olyan kövér nagyv(irágú muskátlik virítottak, mint egy gyerekfej. A másik lakásban egy rendőr lakott. Most halt meg a felesége, A harmadikban Virágék laktak. Egy kőmíves a feleségével1 és két kislányával. Az asszony mosni járt, mart az ura minden keresetét ellitta. A negyedükben egy alkalmi munkás négly gyerekkel. No, az rendes ember volt, de a felesége állandóan paitvarkodott, úgy, hogy rettegtek tőle az udvarban. Az utcai szobában a háziűr lakott. Egy morgós vén ember. Azt ugyan kár is volt említeni, mert semmi köze sem lesz a történethez. Róza nén|i lakott legközelebb a kapuhoz. Mindenkit látott, aki a kitéglázott ereszalján elhaladt. Tudta, ki mikor megy el, és mikor jön haza. ő volt az udvar tanácsadója, kölcsönadója. Most télien, december 24-én a muskátli nem virított az ajtaja előtt, sem a tiszta ablakok nem voltak nyitva, hogy beláthattunk volna a csinos, rendes szobácskába. Pedig ott Róza, néni éppen egy fenyőágakból összedrótozott karácsonyfácskát ültet egy virágcsarépbe. Aztán ftlMíszitji, szaloncukorral és régi időkből megmaradt karácsonyfa-díszekkel. A fácska alá tette eltávozott kedveseinek fényképét. Hármat. ■—- Közben csendesen dúdolgaíta: Boldog örömnap derült ránk ... De hiába volt ez a nap boldog, Róza néninek a könnye állandóan pergett a kötényére. Bizony, mert az elmúlt hangos, boldog karácsonyok jutottak az eszébe. Nem zúgolódott, panaszkodott. Sokkál hívőbb lélek vollt. De ezen az estén különösen hiányzik a család. És ez a hiányérzet, meg az emlékek sajtolták Wi szeméből a könnyeket. Készen van a fá.val. Most majd megy a konyhába, és megmelegíti a karácsony esti vacsorát. Ilyet evett minden őse régi idők óta. Káposztálavest kolbászszál, 'tormával, mákos gubolyát és gyümölcsöt. Persze a,z ünnepi mákos1- és dióskalács sem hiányozhat. Ahogy bement a konyhába, hallja, hogy valaki moszatol az ajtó előtt. Kinézett. A részeges kömíves két kislánya állt ott megfésülve, megmosdatva tiszta ruhában. Olyan 5-6 éveefédék tehettek. — No, mit akartok bogárkák? — kér deaíe Róza néni, és közben találgatta, hogy vájjon miit akarhatnak kölcsönkérni. Annuska, a bátrabb, nekifogott a beszédnek — Róza néninek a függönye egy kicsit el van szakadva, és azon láttuk, hogy karácsonyfája van. Azt jöttünk megnézni. — No, hát jöjjetek, apróságok! Lábujjhegyen, kíváncsian nézdeilödve mentek be. Még a kezüket |is összekulcsolták a gyerekek, úgy bámulták nagyrakenekedett szemmel a kis fát. — Kik ezek? — kérdezte Annuska és egyenkint nmi tóga tóit a fényképekre-. — Ez a férjem képe. ő már 20 óve meghalt ... Ez itt a leányom, Ilonka. IS éves volt, mikor otthagyott. Ez pedog — és egy mélly sóhaj szakadt ki a kebléből, mikor a daliás fiatal fiúra mulattak a gyerekek, — a fiam, Lajo-ska. ö négy éve elveszett a háborúban. Egy percre csend lett. A gyerekek is megltetődve nézték a kedves arcokat. De aztán csak megint visszaszáll a tekintetük a fára, Bözá|íke megszólalt: — Minek a néninek a karácsonyfa? Róza néni alig tudott válaszolni. — Hát tudjátok,- gyerekek, megszoktajm, hogy minden esztendőben csinálok, mint azelőtt. Már ez úgy lesz, ameddig élek. — De a karácsonyfa gyerekeknek való, nem öregeknek, bökte ki Annuska Róza néni karácsonya