Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1959-05-01 / 5. szám
ERŐS VAR 3. AMERIKAI MAGYAROK „Evangélikus Öreg Otthona”? A legtöbb ember csa|k a maga gondját érzi és ritkán gondol arra, hogy eljöhet az idő, amikor az “öregség” és az “otthon” kérdése egyszerire nagyon sürgős kérdéssé válik. Lelkipásztorok előtt nem szokatlan az, amikor öregek kopogtatnák az ajtónkon s azt kérdik, van-e olyan hely a széles Amerikában, ahol megértést, szerctetet és gondviselést kaphatnának és ahol anyanyelvűnkön beszélnek még az emberek? És jönnek fiatalok is hasonló kérdésekkel és gonddal a szívükben: “Hová tudnám elhelyezni az Édesanyámat, ahol nyugodt lélekkel hagyhatnám valakire a gondozását?” A iMagyar Konferencia keleti lelkészeinek értekezletén beszélgettünk erről a kérdésről és fájó szívvel állapítottuk meg a tényt, hogy ma még bizony ezekre az egyre gyakoribb kérdésekre nem tudunk megnyugtató választ adni. De ugyanakkor abban is megegyeztünk, hogy a kérdés megvalósítása sem tartozik a lehetetlenségek sorába. — Ha szükség van irá és tényleg akarjuk, akkor az amerikai magyar evangélikusság képes lesz egy Olyan kezdő alapot ösz. szehozni, amelyből legalább is az első lépéseket meg lehet tenni. Praktikus elgondolásnak tartottuk a megbeszélésen azt a lehetőséget, hogy esetleg az Erős Vár szerkesztőjének a vezetése alatt egy olyan otthont nyissunk, ahol magános férfiak és nők bentlakása és kosztolása biztosítva lenne, szabad mozgásuk korlátozása nélkül. Ehhez épülhetne ki egy olyan épületrész, ahol a gondozásra rászorult testvéreink; kapnának elhelyezésit. És idővel vidéken élő szülők gyermekei részére is kialakulhatna egy otthon. Ilyenformán magánosok, vagy diákok, akik a városban dolgoznak, megkaphatnák azt a keresztyén környezetet és szellemet, amely az ő lelkji és testi életük tisztaságát igyekezne ápolni. Mindez olyan kérdés, amelyet a lelkészi kar szívesen venne fontolóra és készséggel venne kezelésbe, ha híveink részéről kaphatnánk hozzászólásokat és kérdéseket ebben az irányban. Kedves olvasóinkat szeretettel kérjük, hogy levélben, vagy lelkészeik útján tegyék meg megjegyzéseiket, hogy abból megállapíthassuk, hogy a fenti kérdéseinket miiképpen látják azok, akik esetileg személy szerint lennének érdekelve a kérdésben, vagypedig a maguk gondolkozásában ezt a kérdést is a keresztyén feladataiknak tudják tekinteni. Testvéri köszöntéssel. B r achn a Gábor az Am. Magyar Elv. Konf. főesperese „Hogy mindnyájan egyek legyenek.. ügy protestáns, mint római katolikus ítészről már régen megállapították, hogy az Űr Jézus imádsága: “Hogy mindnyájan egyek legyenek...” kiüresedett. Ha gondoltak is reá, vagy történt is valami, inkább a felekezeti béke érdekében történt is nem az igazi kér. egységet keresték. Pedig van ilyen egység, de Krisztus a(nyaszentegyházának egysége nem emberi összetartozás, hanem időfeletti valóság. Először a külmisszió terén fedezték fel, milyen kárral járt az egység hiánya. Olyan kér. ifjúsági mozgalmak indultak el (KIÉ, KLE, Diákszövetség), amelyek felekezet feletti szervekként munkálkodtak. Azonos színezetű nemzeti egyházak nemzeti szövetségekbe tömörültek. (PrfesbyteriiLuídiieránus- Baptista, Világszövetség). A XX. század méginkább az egység fölé való törekvés jegyében indul. Az első világháború nagy szakadékokat vágott ugyan, de amint erősödött a kér. elleni áramlat, úgy kezdett növekedni a vágy, Ihogy a kor feszítő problémáira az egész ker.egyház, mint egyetlen egyház adjon feleletet s e feleletek a Krisztusba vetett közös hiten alapuljanak. A kér. egységtörekvéseknek kimagasló alakja volt dr S ö d er b 1 o ni Náthán, uipjsálai érsek, kinek kezdeményezése nyomán elindultak ap ökumenikus, azaz az egész világra kiterjedő mozgalmak. Az így megalakult Egyházak Világtanácsának 194S-ban már 136 egyház jelentette be a belépését. Ezek egyaránt képviselték a keleti ortodox, az anglikán, a kálvini, lutheri és a szabad egyházak típusát. Sajnos, a római katolikus egyház elzárkózott iaz Egyházak Világtanácsához való csatlakozástól, bár megfigyelőket küldött az ökumenikus konferenciákra. A magyarországi történelmi protestáns egyházak kezdettől fogva meleg érdeklődéssel és tevőlegesen kapcsolódtak he ebbe a munkába. És, nyilván a protestáns ökumenikus mozgalmak hatása alatt, a magyarországi jezsuiták vezére Bangha Béla, a Magyar Szemle 1937. febr. számában felvetette a közeledés lehetőségét és szükségességét. Ezt írta: “A szorosabb kapcsolódásra kényszeríteni fogja a kér. felekezetekeib a közös ellenségnek, a teljes tagadásnak és hitetlenségnek erősödő áramlata. Ebben az időben úgylehet kevesebben leszünk, de jobban megértjük egymást.” A protestáns részről adott válaszok után nem jött folytatás, csak azt állapították meg római katolikus részről, hogy ,az idő még nem érett meg erre. De Isten Szentlelke 1942-ben újra felvetette a kérdést és már napilapokban, folyóiratokban tárgyaltak róla s mindkét oldalon megállapították, hogy a vallási, dogmatikus egység a messze jövő zenéje s egy 50%-os egység pedig hitközönyre vezetne, de a lelkiegység megteremtése sürgős parancs. 1943. januárjában pedig elindult az EGYSÉG ÜT JA című lap, római katolikus szerzetesek szerkesztésében, amelynek ez volt a programja: hitvédelem a pogányokkal szemben és lelkiközösség keresése a hívő kér. emberekkel, bármely felekezethez tartoznak is. Mikor azonban az esztergomi hercegprímás így foglalta össze a római kát- egyház álláspontját: “Ez út járhatatlan” ... a lap római kát. hitbuzgaími lappá lett és 1944 közepén megszűnt. Most XXIII. János pápa rázta fel, prófétai lélekkel és tiszta szándékkai a kér. világ lelkiismeretét, amikor a kér. egység megteremtéséinek parancsára reá matatott. Az Una sacra ecclesia kérdésével ml is foglalkozni akarunk, folytatólagos cikkekben lapunkban s magyar szemmel nézve a kérdést, először a diagnózist keressük, merít gyógyítani csakis heliyes diagnózis után lehet. Ezért (Folytatás a következő oldalon)