Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-11-01 / 11. szám
6. ERŐS VÁR Rét évvel a Duna királynőjének szívében, — Budapesten a magyar fiatalság vér_ rel, mártíromsággail s hősiességgel új történelmet írt, a XX. század legelhanyagoltabb s mégis a legdicsöbb történelmét. Az orosz zsarnokság elfojtotta a harcot, tankjaival végiggázolta mindazt, ami nekünk szent, drága és örök marad az új történetem - írásig. — Azután idegenbe menekülésre kényszerít ette azokat, akik zászlóvivői voltak a szabadságharcnak túl a határokon, túl a szöges drótokon át, idegenbe. Ez volt talán az a lelki pillanat, amikor kinyílt a világ szeme, mikor egy testvérként dobbant össze az eddig “részvétlen” világ szíve. S kigyúltak a segítő karok, hogy a véres, a hazátlan, száműzött magyarságot a keblükre öleljék. Jött a segítség, gazdagtól és szegénytől egyaránt. Mindenki érezte, ez a legkevesebb, amit ennek a hősi nemzet dicső fiai_ nak adhat, azért a nagy áldozatért, amelyet az emberi szabadság és a keresztyénség védelmében gyermekeink tettek. Ebben az erkölcsi és anyagi segítésben az elsők között volt a történelmi Magyarország egyik kis szeretet-gyémánt szigete: az ausztriai őrisziget, amelynek evangélikus magyarsága felekezeti hovatartozás kérdezése nélkül ajánlotta fel szívét, támogatását, pénzét és sovány kenyerét a hozzá forduló menekülteknek! Itt volt az első otthon, — idegenben .. . Ezt nem lehet és nem szabad elfelejteni! Különösen nem azoknak, akik ebből a sovány, de életmentő kenyérből ettek! Abban a kicsi öriszigeti magyar evangélikus templomban adhattak először hálát az Istennek menekültjeink, hogy elérték a szabad földet, hogy megnyílt előttük az igazságért küz_ dő szabad világ kapuja. Hálaadásuk hangját nem kísérte orgonaszó, — mert nem volt, csupán a felszabadult lélek zsolozsmája töltötte meg az egyszerű falakat. S alig két évvel később mozgalom kelt életre, a hála, szeretet és visszaemlékezés hangjaként, amely hívja azokat, akik onnét indultak el az új életbe, de azokat is, akik magyarok, hazát vesz(Folytatás a következő oldalon) A KERESZT TÖVÉBEN “ ... Jézus lábánál areraborulva, hálát adok neki. És ez az ember samáriai volt.” * • A v.lágirodalom nagy regény- és drámaírói sokszor foglalkoztak az emberi hálátlanság témájával. A tíz meggyógyított leprás történetére is lehet alkalmazni Shakespeare sorarit: “üvölts, süvölts, te téli vihar: mégsem vagy oly szívtelen, mint az ember hálátlansága... ” • 10 ember áll előttünk, utálatos betegeség áldozatai, a társadalom kivetettjei. Találkoznak Jézussal és segítségéért könyörögnek. Jézus elküldi őket papokhoz. El tudjuk képzelni, milyen ragy sietséggel mentek, hogy a papokkal megállapíttassák tisztulásuk téí yét s arról bizonyítványt kapjanak. • Most jön az elszomorító fordulat: clfeledkeznek a hálaadásról. Csak a samáriabeli (tehát nem a választott nép tagja) gondol arra, hogy visszatérjen Jézushoz a hálás köszönet szavaival. @ Misem könnyebb annál, minthogy a hálátlan kilencet elítéljük. De vigyázzunk! Mi vájjon hányszor feledkezünk meg arról, hogy Istennek hálát adjunk az ö szent Fiában felénk nyúló szeretetért? Elfelejtünk hálát adni a soksok áldásért, melyben naponta részünk van. A javakat elfogadjuk Istentől, de a “köszönöm szépen” nem hangzik el. Az amerikai Hálaadás Napján (Thanksgiving Day, nov. 27.) gondoljunk erre s tegyünk szent fogadást, hogy ezentúl nem feledkezünk meg arról, Akinek mindenünket köszzönhetjük, — hanem neki tetsző élettel mutatjuk meg há’ánkat. Urunk, taníts ineg bennünket arra, hogy hálás gyermekeid legyünk földi életünk minden napján! Amen. “Amint akarjátok, hogy áz emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek aszókkal.” (Márk 6:31) Valaki jön Az asztali nagy vázában virág. Alatta a csipketerítőn egy lehullott szirom selymesen finom. Szinte kár hozzányúlni. Az ablakon besüt a nap. Sugarát puhán töri meg a függöny. Némán hallgatnak a bútorok. Fényes, tiszta lapjukon a lehellet is meglátszik. Mély csend a szobában, csak az óra ketyeg halkan. Nagymutatója a 12 felé közeledik. Rend, tisztaság mindenütt. Valami egészen meleg hangulat, kipattanni készülő repesés uralkodik mindenen. A kis asztalkán csészék, a tálban sütemény. Várok valakit, most kell érkezzen. — Hallom a lépteit, keze talán a kilincsen, torkomban ott bújkál már a boldog üdvözlés szava. Még nem lépett be, de már itt van. Még nem látom, de tudom, hogy egy pillanat s én boldogan futhatok elé. Ismered ezt a pillanatot? Ez az ádvent. * * * A gyermeked titokban kis papírdarabra levelet ír. Este az ablakhoz sompolyog s amikor nem nézel oda, a két ablaktábla közé rejti. Reggelre bizonyosan elviszi az angyal. Viszi az Ür Jézushoz, aki elolvassa a kusza soro_ kát s ö tud belőle olvasni olyat is, ami nincs is oda írva, de benne van mégis. Írni kell neki, mert jön. Már számolhatom a napokat. Szent áhítattal telik meg a gyermek. Kicsi szívének húrra erre a hangra van hangolva: jön. Ismered ezt a pillanatot? Ez a gyermek ádvenlje. * * * A történelem órájának nagymutatója ott jár a 12. óra felé! Közel a pillanat, hogy üssön. Valami feszült tudattal élek és várom a pillanatot, hogy elérje. Akkor nem zengő húrok számlálják majd az órát, hanem hozisannák szólnak. Megjelenik ő, akit várok s aki úgy fog eljönni, ahogy látták egykor felmenni a mennybe. Ismered ezt a pillanatot? Az eljövendő ádvent. * * * Ebben a várakozásban élünk. Még nem látjuk, de itt van. Az ajtó előtt áll és zörget. Várod-e és készen vagy-e az érkezésére? Jövel, Uram Jézus! (K. B.) T
