Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1958-11-01 / 11. szám

6. ERŐS VÁR Rét évvel a Duna királynőjének szívében, — Budapesten a magyar fiatalság vér_ rel, mártíromsággail s hősiességgel új történelmet írt, a XX. század leg­elhanyagoltabb s mégis a legdicsöbb történelmét. Az orosz zsarnokság elfojtotta a harcot, tankjaival végig­gázolta mindazt, ami nekünk szent, drága és örök marad az új történe­tem - írásig. — Azután idegenbe menekülésre kényszerít ette azokat, akik zászlóvivői voltak a szabadság­­harcnak túl a határokon, túl a szö­ges drótokon át, idegenbe. Ez volt talán az a lelki pillanat, amikor ki­nyílt a világ szeme, mikor egy test­vérként dobbant össze az eddig “részvétlen” világ szíve. S kigyúl­­tak a segítő karok, hogy a véres, a hazátlan, száműzött magyarságot a keblükre öleljék. Jött a segítség, gazdagtól és szegénytől egyaránt. Mindenki érezte, ez a legkevesebb, amit ennek a hősi nemzet dicső fiai_ nak adhat, azért a nagy áldozatért, amelyet az emberi szabadság és a keresztyénség védelmében gyerme­keink tettek. Ebben az erkölcsi és anyagi segítésben az elsők között volt a történelmi Magyarország egyik kis szeretet-gyémánt szigete: az ausztriai őrisziget, amelynek evangélikus magyarsága felekezeti hovatartozás kérdezése nélkül aján­lotta fel szívét, támogatását, pénzét és sovány kenyerét a hozzá forduló menekülteknek! Itt volt az első ott­hon, — idegenben .. . Ezt nem lehet és nem szabad elfelejteni! Különösen nem azoknak, akik ebből a sovány, de életmentő kenyérből ettek! Abban a kicsi öriszigeti magyar evangé­likus templomban adhattak először hálát az Istennek menekültjeink, hogy elérték a szabad földet, hogy megnyílt előttük az igazságért küz_ dő szabad világ kapuja. Hálaadásuk hangját nem kísérte orgonaszó, — mert nem volt, csupán a felszabadult lélek zsolozsmája töltötte meg az egyszerű falakat. S alig két évvel később mozgalom kelt életre, a hála, szeretet és visszaemlékezés hangja­ként, amely hívja azokat, akik on­nét indultak el az új életbe, de azo­kat is, akik magyarok, hazát vesz­­(Folytatás a következő oldalon) A KERESZT TÖVÉBEN “ ... Jézus lábánál areraborulva, há­lát adok neki. És ez az ember samáriai volt.” * • A v.lágirodalom nagy regény- és drámaírói sokszor foglalkoztak az em­beri hálátlanság témájával. A tíz meg­gyógyított leprás történetére is lehet alkalmazni Shakespeare sorarit: “üvölts, süvölts, te téli vihar: mégsem vagy oly szívtelen, mint az ember hálátlansá­ga... ” • 10 ember áll előttünk, utálatos be­tegeség áldozatai, a társadalom kive­tettjei. Találkoznak Jézussal és segítsé­géért könyörögnek. Jézus elküldi őket papokhoz. El tudjuk képzelni, milyen ragy sietséggel mentek, hogy a papok­kal megállapíttassák tisztulásuk té­­í yét s arról bizonyítványt kapjanak. • Most jön az elszomorító fordulat: clfeledkeznek a hálaadásról. Csak a sa­­máriabeli (tehát nem a választott nép tagja) gondol arra, hogy visszatérjen Jézushoz a hálás köszönet szavaival. @ Misem könnyebb annál, minthogy a hálátlan kilencet elítéljük. De vigyáz­zunk! Mi vájjon hányszor feledkezünk meg arról, hogy Istennek hálát adjunk az ö szent Fiában felénk nyúló szere­­tetért? Elfelejtünk hálát adni a sok­sok áldásért, melyben naponta részünk van. A javakat elfogadjuk Istentől, de a “köszönöm szépen” nem hangzik el. Az amerikai Hálaadás Napján (Thanks­giving Day, nov. 27.) gondoljunk erre s tegyünk szent fogadást, hogy ezentúl nem feledkezünk meg arról, Akinek mindenünket köszzönhetjük, — hanem neki tetsző élettel mutatjuk meg há­­’ánkat. Urunk, taníts ineg bennünket arra, hogy hálás gyermekeid legyünk földi életünk minden napján! Amen. “Amint akarjátok, hogy áz emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek as­zókkal.” (Márk 6:31) Valaki jön Az asztali nagy vázában virág. Alat­ta a csipketerítőn egy lehullott szirom selymesen finom. Szinte kár hozzányúl­ni. Az ablakon besüt a nap. Sugarát puhán töri meg a függöny. Némán hallgatnak a bútorok. Fényes, tiszta lapjukon a lehellet is meglátszik. Mély csend a szobában, csak az óra ketyeg halkan. Nagymutatója a 12 felé közeledik. Rend, tisztaság mindenütt. Valami egészen meleg hangulat, kipattanni készülő repesés uralkodik mindenen. A kis asztalkán csészék, a tálban sütemény. Várok valakit, most kell érkezzen. — Hallom a lépteit, keze talán a kilincsen, torkomban ott bújkál már a boldog üd­vözlés szava. Még nem lépett be, de már itt van. Még nem látom, de tu­dom, hogy egy pillanat s én boldogan futhatok elé. Ismered ezt a pillanatot? Ez az ádvent. * * * A gyermeked titokban kis papír­darabra levelet ír. Este az ablakhoz sompolyog s amikor nem nézel oda, a két ablaktábla közé rejti. Reggelre bi­zonyosan elviszi az angyal. Viszi az Ür Jézushoz, aki elolvassa a kusza soro_ kát s ö tud belőle olvasni olyat is, ami nincs is oda írva, de benne van mégis. Írni kell neki, mert jön. Már számol­hatom a napokat. Szent áhítattal telik meg a gyermek. Kicsi szívének húr­ra erre a hangra van hangolva: jön. Ismered ezt a pillanatot? Ez a gyermek ádvenlje. * * * A történelem órájának nagymutató­ja ott jár a 12. óra felé! Közel a pilla­nat, hogy üssön. Valami feszült tudat­tal élek és várom a pillanatot, hogy el­érje. Akkor nem zengő húrok számlál­ják majd az órát, hanem hozisannák szólnak. Megjelenik ő, akit várok s aki úgy fog eljönni, ahogy látták egykor felmenni a mennybe. Ismered ezt a pillanatot? Az eljövendő ádvent. * * * Ebben a várakozásban élünk. Még nem látjuk, de itt van. Az ajtó előtt áll és zörget. Várod-e és készen vagy-e az érkezé­sére? Jövel, Uram Jézus! (K. B.) T

Next

/
Thumbnails
Contents