Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1958-08-01 / 8. szám

ERŐS VÁR 5. Meddig? ÚJRA! Cseng a telefon... — New York, -— mondja a telefon­­központban valaki. Szerény kis irodámban feszült csend s úgy hallgatom a legszebb üzenetet: — Az Amerikai Egyesült Államok kormánya újabb 3,000 vízumot bocsát a magyar szabadságharcosok részére magyarjaink közül háromszázan jöhet- Ausztriában — Olaszországban élő nek át a tengeren... Nem sok, — gondolom, amikor he­lyére teszem a kagylót. — Aztán elgondolkodom a számok fe­lett, melyekről már hallottam a Ma­gyar Szövetségnél is. — Hogy lenne kevés? — Nekünk minden egyes ma­gyar Testvérünk egyforma és most újra itt az alkalom, hogy egyszerre 3,300 magyar menekültnek lehetősége van nagy Amerikába való kiérkezésre. Itt gondolkozás nélkül csakis egyet­len tennivalónk van: kérni és kérni, amerikai magyarjainktól: — Adjatok, szerezzetek affidevitet a menekültek részére!!! Mégpedig minél gyorsabban! Nagy kérés, tudom. Talán kevesen tudják annyira, mint jómagam, aki mindjárt egy évtizede gyűjtöm ezeket az affideviteket... Először azért nehéz ügy, mert em­beri gyöngeség van mindnyájunkban s mintha elillant volna az a nagy “lel­kesedés”, mely az első “csodálat! idő”­­ben ott volt minden öregamerikás szi­vében. — Mi az oka a rész vétlenség­nek? — Talán a mindennapi gondok? Hogy talán a “szabadságharcosok” az első időkben nem tudtak azonnal foele­­símúlni a mi életünkbe? — Csoda? Hi­szen más környezetből jöttek! — Talán az a közömbösség az oka, hogy az úgy­nevezett “recessió” fekszi meg még mindig az életünket? Az anyagias és bennünket állandóan környékező ne­héz kenyér-gond feledteti velünk azt, hogy valamennyien. Krisztus gyerme­kei vagyunk. — Mindez súlyos lehan­­goltsággal borítja be amerikai magyar életünket... Valóban, — nehéz kitartó munkás­ságot folytatni a menekültek behozata­la körül... De, — ki az közülünk, aki ítéletet mer mondani? — “Az vesse rájuk az első követ...” — Csakugyan olyan ne­héz lenne nekünk, amerikai magyar evangélikusoknak segítségére sietni az elesetteknek? — Szabadna-e éppen nekünk, akik mindig kisebbségben vol­tunk Amerikában, azt mondani, hogy “nem segítünk!”?? — Bezárhatjuk-e a szívünket azok előtt, akiket oly sokat szenvedő — magyarhoni evangélikus anyaszentegyházunk nevelt eddig lehe­tőségei szerint és most felénk fordul a tekintetük? Most & mi gondviselésün­ket várják...?! A 3,300 magyar menekült testvér között lesz vagy háromszáz evangéli­kus, akikről nekünk kell gondos­kodnunk. Egyetemes. Egyházunk Amerikában, ugyan kikre számíthatna az újabb ma­gyar bevándorlásnál!, mint reánk, — magyarokra, a magyar evangélikusság egyházaira. — A mi drága magyar véreink ők s ha maradt még bennünk igazi magyar testvéri szeretet, akkor nemcsak hogy vállaljuk az újak betelepítését, hanem joggal kér­jük is magunknak a munkát és azt, hogy “hozzánk” jöjjenek magyar test­véreink ! Már beszélgettem Veletek az Erős Vár hasábjain a LWA s NLC szerveze­teinkről. — Most a nagy magyarmentő munkásságnál ismét egy nagy szerve­zet jön segítségünkre: a L. W. F., — a Lutheran World Federation! Ez az Evangélikus Világszövetség! Bécsi központunknál van jelenleg 300 magyar evangélikus hívünk re­gisztrálva. —- Azok között a testvérek között többen vannak, akiket tavalyi bécsi tartózkodásom idején jómagam regisztráltam. — Nyugodt lelkiisme­rettel állíthatom Nektek, hogy legtöbb­jük becsületes, igaz, hívő testvérünk! A csoportban vannak olyanok, akik­nek már hozzátartozóik élnek itt, A- m éri kában. - Tudom, hogy ezek itt a ‘legnagyobb örömmel sietnek a szüksé­ges “affidevitek” beszerzésére. De a rokontalanok részére is kell! Ezek ré­szére majd az Evangélikus Világ Szö­vetség amerikai bevándorlási szerve, a Lutheran Refugee Service fog kellő “affidevitet” (adni. Gyülekezeteink keresztyéni köteles­sége lesz majd, hogy a kiérkező ma­gyar testvéreket közösségükbe szíve­sen befogadják és elhelyezésüket szor­galmazva az új életükbe beillesszék őket! Lehet, hogy azok, akik eddig a lete­lepítéseknél az oroszlánrészt vállalták, már megfáradtak és akadhatnak, akik megkérdezik: meddig szeressük testvéreinket? -—- Meddig áldozzunk a mi életünkből és a mi időnkből erre a sokszor oly hálátlannak tűnő mun­kásságra? — Vájjon, meddig viseljük türelmesen a sok-sok tövist, mely lelkünket marja, szúrja, oly ré­gen ? — Meddig, meddig ? ? A kérdések után újra, meg újra sze­münk elé kerül Krisztus KERESZTJE! Addig, Testvérem, amíg ö meg nem szűri szeretni minket!!! Az Erős Vár kedves olvasói közül azok a Testvérek, kik netalán nem tar­toznak magyar gyülekezetekbe, szintén sorainkba állhatnak most és segíthet­nek egy-egy magyar evangélikus test­vér kijutásában. — Kérjük őket, hogy beszéljenek ev. lelkészükkel s ha úgy kívánják, hogy legyen még egy ma­gyar maguk mellett, kérjék meg az ottani híveket, hogy segítsenek váro­sukban egy-egy magyar menekült el­helyezésében! A kitartó és soha meg nem lankadó szeretet, a segiteni-akarás szelleme maradjon mivelünk minden időben! A legújabbaknak, akikért dolgozunk, sokat ígérni nem tudunk és nem is a­­karunk. — Mert fontosabb, hogyha megtudják, hogy nem álomké­pekkel kell partra lépniök Ameri­ka földjére, — hanem az evangélikus szerénységgel és a komoly munkavál­lalás kötelékében! Testvér! Tudd meg, ki a Te igazi Felebarátod! Markovits Pál BUFFALO. — Július 13-án keresz­teltük Németh Ferenc és felesége, Mag­­lich Erzsébet másodszülött fiát, aki a szent keresztségben Donald, Robert ne­vet kapta. Keresztszülők voltak Mr & Mrs Maglich Robert (Phoenix, Ariz.) Július 4-én az Independence Day alkal­mával gyülekezetünk is résztvett a Riverside parkban tartott kétnapos ünnepségen, melyet a 21. kerület több szervezete együttesen rendezett. — A gyülekezet sátort is állított, ahol ha­gyományos finom ételeket szolgált. A tiszta bevételt a gyülekezet fenntar­tására fordították. — Többen érdeklő­dést tanúsítanak a szeptemberi konfe­rencia iránt és készülődnek a nagy or­szágos találkozóra. “Istennek kell inkább engedni, hogy­­nem az embereknek.” (Ap. Csel 5:29.)

Next

/
Thumbnails
Contents