Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
6 ERŐS VÁR “Szemeimet a hegyekre emelem, Hatalmasok az Isten alkotásai. Felmérésükre nincsen emberi szó, nincs fogalom, csak látni, érezni és csodálni lehet... Az egyik legnagyobb magyar költő dalvirágos szemléletében az alfölui síkságnak előtte tündöklő ragyogásában látta Isten teremtő erejét és szépségét. Megtehette, Petőfi halhatatlanná vált. Viszont a vándorló és az egykori kisalföldi embert az égbetörö havas ormok, Isten saját kezével formált természet szépségei, a hegyóriusok között csillogó tavak és örökzöld erdők szimfóniája ragadta meg, amikor evangélikus magyar testvéreket kereső útján Amerika “Svájcát”, a szindús Coloradot látogatta meg . ... S itt érte el azoknak a testvéreknek a kezét, akiket az Isten, — bűneik ellenére is, — nagyon szerethet, mert a hontalanságból Amerika egyik legegészségesebb és legváltozatosabb részére helyezett, — mintegy kárpótlásul az elveszett s valóban szép, nekünk mégis a legszebb helyéért a földnek... A Jó Pásztor üzenete Juhász László testvérünk nemcsak a coloradói magyarok üdvözletét tolmácsolta, hanem magával hozta három aranyos kis magyar jövendőnek napsugaras mosolyát és gyermeki melegségét is a denveri állomásra. Felesége pedig, a német ajkú, de igaz magyar szívű asszony házát és vendégszeretetét ajánlotta fel a vándorlóknak. Az ö révükön kaptuk meg istentiszteletre és magyar igehirdetésre az egyik amerikai protestáns templomot, ahová jótékony kezek virágos oltárt varázsoltak. Megkapó volt látni a magyar nyelvű igehirdetésre szomjúhozó testvéreket, amint vallásfelekezeti különbség nélkül hallgatták a minden bűnöst megkereső Jópásztor üzenetét: “örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juliomat, mely elveszett vala. (Luk. 15:6.) Jóleső volt hallani és együtt énekelni az istentiszteletet záró nemzeti himnusz, az idegen hegyóriások küszöbére épített amerikai templomban: — “Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt, megbűnliődte inár e nép a múltat s jövendőt...” Így váltunk eggyé Isten dicséretében mert onnan jő az én segítségem." mi, könnyes szemű s talán még mindig vérző szívű magyarok ... Különben? Még ez az Istentől pazarul megáldott hely, varázslatos hangulat és béke sem tudja testvérré összekovácsolni fajtánkat. Arra a már nem is szokatlan kérdésre, hogy Colorado alig 600 főnyi magyarságát is elérte-e az egyenetlenkedés, a széthúzás és a testvérietlenség szelleme, a valasz egyszerűen ez: igen. Ha keresni próbáljuk ennek a lélektani okát, szinte tanácstalanul állunk a megfejtés kapuja előtt. A berozsdásodott lakat nem akar felnyílni! Sem itt, sem másutt, — a magyar-Amerikában! Miért ? Nem tudjuk biztosan, de hisszük, hogy a vélt titokzatosság ellenére is egész közel járunk az igazsághoz, amikor azt mondjuk, a hontalanság még mindig fájó sebe mellett az egyre jobban elharapózó hitetlenség és a felebaráti szeretet hiánya rozsdásítják be a magyar lelkeket ! Egyre többen vannak olyanok, akik elfordulnak Istentől, meghasonlanak a barátaikkal és nem akarnak visszatérni az igaz útra! Pedig megvan rá az’ alkalom! Isten szerető gondoskodása vallási és magyar egyesületeket, klubokat és csoportokat hozott létre, hogy a természet megragadó szépségei mellett a vergődő lélek is megkapja mindazt, amit elveszített s ami után titokban mégis vágyakozik. De, — sajnos, — mindenütt ott van a kísértés: a rossz, a bfin, politikai álmokat kergető, vagy csak a mániák, a pénznek élő, üres lelkülete, mely nem akar félni Isten haragjától és nem akar tudomást venni Krisztus hívó és megbocsátani kész szeretetéről. Csak él, ront, ágál, protestál, haragot szít, és fertőz. A tárgyilagossághoz tartozik annak a megállapítása is, — hogy mindez nemcsak magyar, hanem általános betegség, emberi szenvedély, az istentelen lélek nyomorult vergődése az ördög kezében. De kettőzötten fáj nekünk, magyaroknak, hogy a mi soraink egységét is megbontják ilyen beteges lelkek. Ezért csak egyetlen mód van a megbékélésre és ez: (121. Zsolt.) visszatérni Krisztushoz, bűnbánóan megragadni Annak a kezét, Aki még a keresztfáról is lenyúlt hozzánk, hogy megmentsen bennünket! Nincs más kiút a mi bajainkból, egye: dűl csak Krisztus követése! Nincs más orvosság igazi, vagy vélt bajaink csillapítására, mint Krisztus szerető gondossága! — Nincs másutt megbékélés, mint csak a megbocsátani kész Krisztus isteni és emberi szívében ... A settenkedő árnyak és a sötét felhők mellett, amelyeket tanulságul örökítettünk meg, viruló fényben pompázik a ccóoradoi napsugár azoknak a magyar házaknak az ormán, ahol Krisztus keresztje köszönti a belépőt. Ide nem tudott betörni az ármány szelleme. Próbálkozása meghiúsult az erős hit ellenállásán, a családi szeretet izzó melegén) a munkás élet szorgalmán s a nem üresen hangoztatott, de valóban élő magyarságán. Neveket sorolhatnánk fal, történeteket örökíthetnénk meg, hogy bár már belekapcsolódtak az amerikai egyházi életbe, szívükben mégis, változatlanul ott dobog a magyar haza iránti mély szeretet! Lelkűk még érzi, jó ezt a közösséget fenntartani, és ápolni, magyarul, áldásos és gyümölcsöző a jövendő nemzedék szellemét még idegen talajon is megtartani magyarnak! örvendetes tény, hogy többen vannak még ma is olyanok, akiknél Krisztus nemcsak mindennapos vendég, hanem állandó lakó. Ezek nem szorulnak külön névszerinti megemlítésre, mert hitüket, szeretetüket, s reményüket nem mi, hanem a kegyelmes Isten tartja őket számon, — és ö jutalmazza meg... Dppen ezért volt értékes számunkra a denveri és a coloradói magyarok meglátogatása, mert láttuk a jó és a rossz harcát, hallottuk a zsoltár hangját és a békétlenség moraját is. Mert együtt fogadkozhattunk a megtérésre, mert egy szívvel-lélekkel s bűnbánóan mondhattuk a visszhangzó hegyeknek, a csörgedező patakoknak, az erdők suhogásának s valamennyi szépség Teremtöjének: “Mutasd meg nekünk, Uram, a Te kegyelmedet és a Te szabadosodat adjad minékünk.” (Zsolt. 85:8.) fa. q L COLORADÓI MAGYAROK KÖZÖTT
