Erős Vár, 1957 (27. évfolyam, 1-4. szám)
1957-10-01 / 2. szám
AMERIKAI EL2INGELIKUS ELET — XXI. ÉVFOLYAM — 1957. OKTÓBER -A reformáció lelke Mindig kell valami hősi elszánás, szent vakmerőség ahhoz, hogy Isten mellé szegődjünk. Ilyen volt a reformáció. Az emberiség szellemi élete történetének legnagyobb vakmerősége az volt, amikor Luther, (azután, hogy a pápa, kiátkozta), nyilvánosan elégette a pápai bullát és ezzel nyiltan szakított a pápasággal. Hogy ez a szakítás mit jelentett, akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy abban az időben a pápaság az egyetlen központi világhatalom volt, amelyet csak a római világbirodalomhoz lehet hasonlítani. Számolt-e a reformáció azzal, hogy amikor kivonja az embert a pápaság lelkek feletti hatalmának bűvköréből, tudja-e ezt a hatást mással pótolni? Nem volt-e súlyos kockázat odahagyni a középkori egyház jól megfundált gazdagsá. gát? Akkor nem lehetett előre megmondani, hogy mik lesznek a fejlemények. S még jobban kitűnik a reformáció szent vakmerősége akkor, ha arra gondolunk, hogy mindazokért, amit elvett, Isten igéjét adta cserébe. CSAK EZT ÉS MÁS SEMMIT. A reformáció azt mondta: neked nincs szükséged fényes templomi szertartásokra, búcsúkra, önsanyargatásokra, bűnbocsátó cédulákra, neked csak egyre van szükséged1 a,z Isten igéjére. Arra, hogy neked tisztán és igazán hirdessék az Isten igéjét és te azt befogadd a szivedbe, mert a többit majd elvégzi az ige Ami ezen kívül van, az csak másodrendű dolog. Honnan ered a reformációnak ez a. bátorsága, szent vakmerősége? Talán abban, hogy bíztak a reformátorok saját magokban, emberekben és politikai befolyásokban? Nem. Azért volt bátorságok, mert BÍZTAK ISTEN IGÉJÉBEN. Mi emberies gondolkodássl sokszor emlegetjük úgy a reformációt és a reformátorokat, mint akik védelmére keltek Istennek. Nagyon különösen hangzik ez: ‘‘Luther, az ige védelmezője”. Jaj volna az igének, ha az akár Luthernak, akár másnak a védelmére szorulna. — Nem a reformáció hozta felszínre az igét, hanem az ige a reformációt. Ige nélkül sohasem lett volna reformáció. A reformátorok csak engedelmes eszközei az igének. Csak emberi mértékkel volt kockázat a reformáció, az ige mérlegén: bizonyosság! A reformáció központjában nem Luther, nem Kálvin, nem emberek állanak, hanem az ige, amelyben maga az élő Isten szól és cselekszik. Ha az ige elég erős volt ahhoz, hogy világot teremtsen, akkor elég erős volt ahoz is, hogy reformációt csináljon. Kétségtelen tény az, hogy a reformáció jelentősége nem szorítkozik csupán vallási térre, hanem átalakító befolyása kiterjed az emberiségnek egész szellemi, sőt anyagi életére is, de elhibázott dolog a reformáció jelentőségét, kiteljesedését zsupán kulturhistóriai vonatkozásokban látni és értékelni. A reformáció lelke:az Isten igéje. A reformáció termékenyítő hatása pedig az ige hatása, mert az ige nemcsak lelkünk üdvének igéje, hanem igéje az egész egyetemes emberi életnek. — Nekünk nem adott a,z Isten mást megtartásunkra, mint egyedül az Ő igéjét. Isten csak az Ő igéje által segíthet rajtunk. De csak akkor, ha van elegendő bátorság és határozottság bennünk: bízni az Isten igéjében és nem keresünk arany középutakat a között,, amit Isten mond és amit a világ s a magunk esze, szíve mond. Isten nem alkudozik, nem egyezkedik. Minden kudarc és sikertelenség oka abban keresendő, hogy valójában nem merünk eléggé bízni az Istenben és ahhoz nincsen bátorságunk, hogy egészen elforduljunk uz istene... Ilyen körülmények között mit tehetünk mást, mint szánalmasan sáníikálunk kétfelé. A mai idők. amikor nyiltan támad reánk s egyre erősebben a HITETLENSÉG, fokozottabb mértékben van szükség döntésre: vagy Isten mellett, vagv Isten ellen... A karmelhegyi istenítélét megy ma végbe szemünk előtt. Illés a Karmel hegyén döntésre vitte a dolgot. Számunkra is eljött a döntés ideje. A reformáció egyetlen kérdéssé válik: “Meddig sándikáltok kétfelé? Ha az Ür az Isten, kövessétek Öt, ha pedig Baál, kövessétek azt." — MJ —
