Erős Vár, 1952 (22. évfolyam, 1-10. szám)
1952-04-01 / 4. szám
\ i.tű,Varga László időközönként Schenektady és Alban; környékén lakóknak is tart evangélikus istentisztele tét. Az elmúlt nyáron a clevelandi Első Egyház miszsziói buzgósága révén a caloforniai Los Anegeles-ben is volt magyar evangélikus istentisztelet, A világ evang,egyházai most különösen nagy érdeklődéssel fordulnak Dél Amerika országai felé,ahová hatalmas számban érkeztek eddig is evang.bevaándorlók.Az Észak Amerikai jövevények esetével ellentétben,ezekben az országodban nem fogadják a bevándorló magyar protestánsokat meglévő egyházi keretek,hanem az odakerült hittestvéreknek végig kell küzdeni a lelkésznélküliségnek ugyanazt a keserves útját,amelyet sok Észak Amerikai magyar egyház is végig küz dött. Minden remény megvan arra,hogy legalább az egyik városban, Buenos Aires-ben /Argentina/ hamarosan megoldódik a magyarok gondozásának a kérdése: ugyanis Leskó Béla evang,lelkész a kővetkező hetekben indul útra Argentina felé. Amint legutóbb azt közölte,megkísérli a brazíliai Rio de Janeíro-ban és esetleg a Santos-ban élő magyar protestánsok istent iszteletre“vaIo Összegyűjtését is,ugyanis ezekben a városokban heteket fog tölteni.Talán Sao - Paolo-ba is eljut,ahol több,mint harmincezer magyar él. Venezuella fővárosában Caracas-ban is szép számmal élnek magyar evangélikusok,ahol reformátusokkal együtt egy gyülekezet megszervezésén fáradoznak. U- gyancsak tudomásunk van arról,hogy Austráliában is van magyar lelkészi szolgálat. Ha a magyar evangélikusság szétszórt kéve volt 15 évvel ezelőtt,ma fokozottabban azl Önmagában ez még nem szomorú,ha odatehetjük a címben kifejezett mondat második részét, "az Isten szérűjén,” Amig ugyanis a szétszórt kéve Isten szérűjén szóródott széjjel,azaz,amig magyar evangélikusSágunknak megadatik,hogy egyházban,kiesihy magyar gyülekezetekben élhessen,addig nem megsemmisítésre itélt kéve. Istennek szüksége van reá. Lehet,hogy az Isten újból összegyűjti,lehet hogy séphadarójával reá fog sújtani és még többet kell ennek a szétszóródott magyar evangélikus népnek szenvedni,de akkor ez is azért fog történni,hogy az Isten áldott,megtisztult magot nyerjen,amely majd gyümölcsöt hoz az Ö számára, / Ma nem várnátjuk azt,ho£y az Ó-haza evangélikusai gondoskodjanak arról,hogy szétszórt testvéreink Isten szérűjén maradjanak.jNekünk,ebben a munkában nagyon-nagy a felelősségűink. Pósfay György