Erős Vár, 1950 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1950-01-01 / 1. szám

ERŐS VÁR 7 majd az istentisztelet végeztével gyülekezeti ebéd lesz, mely alkalommal üdvözli az egyház az uj tisztviselőket, valamint a körébe érkezett uj segédlelkészt. — Február 19-én délután 3 órai kezdettel a Luther Márton betegse­­gélyző és templom egylet rétesdélutánt rendez saját pénztára javára. — Február 26.-án a Férfi Kör rende­zésében délután 3-kor a magyar este, 8-kor pedig az angol gyülekezet részére bemutatjuk “Az élet sója” (The Salt of the Earth) cimü vallásos filmet. A délután fo­lyamán más magyar filmeket is bemutatunk. Belépődíj nincs! — Március 19-én gyülekezetünk testületileg vesz részt a West Sidei evangélikus egyház templomszente­lési ünnepén. — Minden csütörtökön este bibliaórákat tartunk, 7 órakor magyar és 8 órakor angol nyelven, amely alkalmakra híveinket szeretettel várjuk! — Torda Gyula domonyi (Pest megye) evangélikus lelkész részé­re, aki súlyos betegen fekszik az óhazában és akinek felépüléséhez penicilin-orvosságra volt szüksége, Babi­­nyecz Pálné hittestvérünk 10 dollárt gyűjtött. Remél­jük, hogy beteg lelkésztestvérünk most már hamarosan felépül és megkezdheti a domonyi gyülekezetben szol­gálatát. DETROIT. A gyülekezet karácsonyi ünnepeit buzgó áhítatban töltötte el. öröm volt látni, hogy úgy a ma­gyar, mint az angol istentiszteleteken zsúfolásig meg­telt a templom és szokatlan nagy számban jelentkeztek a hívek az úrvacsora szentségének felvételére. — A női oltáregylet január 8-án a következő tisztviselőket válasz­totta meg az 1950. évre: Mrs. Szalay Teréz elnöknő, Vida Lajosné alelnöknő, Kozma Imréné jegyzőnő, Svendor Jánosné titkárnő és házkezelőnő, Kovách Jánosné tit­kárnő és Demeter Andrásné beteglátogatónő. Az uj tiszt­viselők ünnepélyes beiktatása január 22.-én, vasárnap, a magyar istentisztelet keretében történt meg, az egyházi elöljárók beiktatásával együtt. — Február 18.-án, szom­baton este az uj egyházi elöljárók és oltáregyleti tisztvi­selők tiszteletére, társas vacsorát rendeznek. — Minden vasárnap délelőtt 10 órakor vasárnapi iskola van" az egy­ház iskolatermében. Hűséges tanítónők végzik a tanítást különböző korcsoportokban. PITTSBURGH. Istentiszteletek: Minden vasárnap délelőtt 10 órakor angol, 11 óra 15 perckor magyar nyelvű istentisztelet van a 161 Hazelwood Ave. alatt levő templomunkban. — Tisztviselők vacsorája lesz febr. 12-én. — Január 15-én, vasárnap az istentisztelet után az iskolatermben- tartottuk meg a rendes évi közgyűlést. Az Oltár Egylet látta vendégül ebéddel a megjelente­ket, majd a lelkész imája vezette be a közgyűlést. A jelentések felolvasása és ismertetése után a volt veze­tőség lemondott s a közgyűlés számára a felmentést megadta. Imát mondtunk Nagy József statisztikus felgyó­gyulásáért, majd a gondnok köszönte meg a gyülekezet­nek a három esztendőn keresztül tanúsított támogatást. Bayer István az ujszomszédok nevében mondott köny­­nyekrefakasztó, hálás köszönetét azért a végtelen nagy szeretetért, amit velük szemben valamennyien tanúsí­tottak. Ezután a választásra került a sor, amely szerint a következő három évre az egyház gondnokává ismét Molnár Andrást választották meg. Kállai József algond­­nok, id. Monár József, egyhangú szavazattal pénztárnok, Evergreen Schrubs - Rododenrons Complete Landscape Service — FAIRVIEW FLORAL NURSERY — Our displaygrounds and shop 21960 Lorain Road, at 220th — We Deliver. — Phone: WI 0113 Hothouse phone: WOodbine 4604 Presented by CHARLES SZERSZER — Magyarul is levelezik. — Szebedinszky Jenő jegyző, Molnár Rudolf ellenőr, Mol­­-hár Béláné statisztikus, Holéczy Sámuel egyházi jóté­konysági pénztáros lett. A számvizsgáló bizottság tag­jaivá választották Molnár Bélát, Hisnyay Imrét, Nagy Bélát és Simon Józsefet. Tanácsosokká: Nemes Pál, Lis­­ka György, Bgyer István, Bielik Kálmán, Nagy József, Kuczler János, Üveges Pál egyháztagokat és egyház­­fiákká Molnár Gyulát, Molnár Edét, Molnár Bélát és Sza­kái Sándort. Harangozó Uhrinyák István. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Szeretettel felhívjuk az összes amerikai ma­gyar evangélikus egyházak vezetőségeit, vala­mint az Oltáregyletek és az egyházak kebelén belül működő más szerveztek figyelmét az “Erős Vár”-ra. Az előfizetések határideje lejárt, de örömmel tapasztaljuk, hogy az ELŐFIZETŐK többsége folyamatosan eleget tesz kötelezettségé­nek. Ahhoz, hogy lapunk rendszeresen megjelen­hessék, minden egyháztanács szeretetteljes és gondos együttműködésére van szükség. Kérjük a lelkészeket, hogy az “Erős Vár” részére szánt ckkeiket, beszámolójukat és más közölnivalóju­kat rendgzresen, minden hónap első hetében jut­tassák el a kiadóhivatal címére (161 Hazelwood Ave., Pittsburgh 7.) A hátralékos előfizetéseket is erre a címre kérjük minél előbb beküldeni. M. S. Klátyick, Lorain. Az “Erős Vár” min­den hónapban megjelenik, reméljük késedelem nélkül szokta megkapni. Ami a levélben említett “Tigrád” cikket illeti, arra a következőkben vá­laszolunk: Olyan időket élünk, amikor nem sza­bad vallási vitákra időt fecsérelni. Mindenkinek el kell ismernie, hogy manapság az óhazában úgy a protestánsok, mint a katolikusok is nagy áldozatokat hoznak hitük megváltásáért. Az ő erőfeszítésüket a világ összes keresztyén nénei elismerik és imádkoznak azért, hogy “legyen áldott, szent magvetésük!” A KIADÓ IZENETEI NYUGTÁZÁSOK. A Kiadóhivatal hálás köszönettel nyugtázza a következő beküldött előfizetéseket: Kiss Kálmán, Sharron, Pa. $3, Slezák Mihály $2, Mrs. Barbara Stankov $1.50, Szakács Lajos $2, M. S. Klátyick, Lorain, $1.50 és $1.50 ajándék. — MOLNÁR GYULA detroiti lapképviselő decemberi kollektálásának eredménye: St. Kish, $1.50, Ivan Virágüzlet hirdetésre $2.00, Dull Pé­ter $2 hirdetés, Pécsi János $2 hirdetés, Kulacs Electric $2 hirdetés, Zolkover Dept. Store $2 hirdetésért, Máté és Veber $2 hirdetésért, Kahris Mens. Wear $2, Debrai Music Shop $2, Beng J. Lachman $2, M. Morof D. Son $2, Kissel Furniture Co. $2, Gégus Testvérek $3, Kohlen­berg Furniture $3, Malonery D. Comp. $3, Czilli János $2, John K. Szőllősy $12 hirdetésekre, Albert Dull $1.50, Első Magyar Ev. Luth. Oltáregyesület női osztálya, Det­roit, Michigan $10 ajándék, Ozvald Gusztáv $1.50, Zá­­molyi Sándor $2 és Molnár Károy $1.50 előfizetések. Kunos Jenő $1.50, Theodor H. Althoff $2, Alex. Szakács $3, Karoline Bedő, Pittsburgh $1.50, K. Szebik $1.50 és Bayer P. $1 előfizetések. — J. Molnár, Detroit $9.50, Emery Juhász, Columbus, Ohio $3, az első pittsburghi magyar ev. egyház tagjai közül: Mrs. J. C. Miller $2, Mrs. Dobisz $2, Molnár Lajosné $1.50, Mrs. Misey $1.50, B Tusay Mihály $3, Kozma József $1.50, Balogh János­né $3 és Ordinné $1.50. Hálás köszönet valamennyiö­­jüknek, hogy felismerték az egyházi sajtó támogatásá­nak szükségességét és nemes adományaikkal jelentősen hozzájárultak munkánk folytatásához.

Next

/
Thumbnails
Contents