Erős Vár, 1950 (20. évfolyam, 1-5. szám)

1950-02-01 / 2-3. szám

ERŐS VÁR

5

MERÉNYLET EGY BIBLIA-ÁRUS ELLEN

Hogyan menteit meg az élő hit és az Ige ismerete egy embert a haláltól és hogyan inditotta el az Élet Útjára azokat, kik gyilkosai akartak lenni

— Igaz és friss történet —

Dorantes Bálint bibla-árus ott ült a város parkjának egyik padján; Bibliáját olvasgatta. Hamarosan mások is ültek mellé. Megkérdezte tőlük, akarnák-é hallgatni, amit ő olvas. Biztató válaszukra olvasni kezdett; kevés idő múlva el is adott egy párat a szent könyvekből. Megint uj jövevény érkezett a pádhoz és azt kérdezte tőle: “Bibliát árulsz?” — Dorantes azt felelte: “Igen, még pedig nem annyira a pénzért, mint az emberek javára.” Az idegen férfi erre meghivta őt, hogy menjen ki a farmjára, ott is eladhat vagy hatot vagy nyolcat. Meg is adta pontos cimét.

Aznap délután kiment Dorantes a farmra. Tüstént látta, hogy várták még pedig gonosz szándékkal. A délelőtt látott férfi jött eléje és kárörvendve mondta neki: “Pontosan ezt reméltem, hogy egyedül jössz majd és esel bele a tőrbe, amit számodra vetettem.” Azzal megrugta és durván bevonszolta a nagy istállóba, ahol két embere várt rájuk, mindegyik nagy késekkel, mig gazdájuk kezében már ekkor ott volt a pisztoly. Két fiatalabb fiú parancsot kapott, hogy ássanak sirt az istálló mellett, amibe majd temetik áldozatukat. Mig ezt csinálták, azalatt a gazda megmutatta pisztolyát és annak valamennyi golyóját áldozatának és mondotta neki, hogy a golyókat mind neki kell lenyelnie kevés idő múlva. A bibliaárus igy felelt neki: “így lesz, ha ezt Isten megengedi neked, de másképp nem, mert én nem vagyok egyedül.” — “Nemsokára meglátod,” — felelte neki a most már dühös gazda, akihez ekkor már felesége és fiatal leánya is csatlakoztak, sőt igy fokozták a dühét: “Amikor a városban voltunk, ez az öreg ember egy kis könyvet adott nekünk és azt mondta, hogy Isten szava van abban; mi összetéptük és fejéhez vágtuk.”

A fiuk bejöttek és jelentették apjuknak, hogy készen van a sirgödör. A gazda utasította feleségét és leányát, hogy menjenek be a házba; aztán elkezdte taszítani a bibliaárust a gödör felé, folytonosan ütlegelve, legtöbbször a fején. Durantes vitte magával könyvei zsákját, de a gazda dühösen kitépte azt kezeiből, mondván, hogy ő majd elégeti azokat és úgy hányja utána sírjába. Durantes ekkor igy szólt hozzá: “Minden halálraítéltnek megengedik, hogy kivégeztetése előtt néhány szót szólhasson és elmondhassa végrendelkezését; ezt kérem én is most tőletek.” A gazda felesége és leánya, akik még mindig ott voltak, elkezdték ezt kérlelni, hogy engedje meg neki. Mikor Durantes megkapta az engedélyt, igy kezdett beszélni:

“Ti azt mondjátok, hogy ezek a könyvek hazudnak. Ezek a könyvek igazat beszélnek: az idvesség útját mutatják meg. Isten könyörült rajtatok. Nem akarja, hogy elvesszetek. Ezért engedte meg nekem, hogy eljöjjek hozzátok és megmondjam nektek, hogy az ég alatt nem adatott más név, amely által megtartathatnátok, hanem csak az Ur Jézus Krisztus. Legyetek bizonyosak afelől elmétekben és szivetekben, hogy csak akkor nyerhettek idvességet, ha Krisztusban hisztek. Ti azonban nem akartok reám hallgatni. Engem megölhettek, hanem majd mikor odaát az Ítélet napján találkozunk, nem lesz mentségetek, és azt sem mondhatjátok, hogy nem tudtátok, mit cselekesztek. Az, hogy én meghalok, engem nem rémit, ha Ő érte és az Ő ügyéért kell meghallnom.” — Amikor eddig jutott, az egyik nagykéses ember azt mondta: “Úgy látszik, hogy ez a semmirekelő nem fél a haláltól.” Dorantes igy válaszolt: “Miért félnék, ha a Krisztusért történik?!” Megengedték neki, hogy kivehessen egyet a könyvei közül, és olvashasson belőle. Isten Lelke vezette néhány részlethez. János evangéliumából a 3. rész 14-18 verseit olvasta, majd a Korinthusiakhoz irt első levélből a 13. rész 4-8. verseit. Majd elmondta nekik, hogy ha őt gyűlölik és megölik, Isten Fiának drága vérét vetik meg, aki őhelyettük is meghalt a keresztfán. “Az én vérem vádolni fog titeket. Isten most is itt van és látja és hallja mit cselekesztek velem. Térjetek meg és megbocsát nektek. Máskép elvesztek. Az Ítélet napján meg nem menekülhettek. Ez az, amit mondani akartam nektek.”

A gazda leánya ekkor hangosan sírni kezdett. Átölelte anyját és úgy könyörgött: “Ne öljétek meg ezt az embert; nem halljátok, milyen igazán beszélt a jó Istenről? Úgy látszik, hogy nem igaz az, amit a mi papjaink beszéltek nekünk, hogy ezek az emberek Isten ellen volnának. Ne öljétek meg, engedjétek elmenni szegényt békességgel!” Anyjának is folytak már könnyei. Átöltelte férjét, leánya is, és sírva kérlelték mindaketten. Közben biztatták Dorantest, hogy csak beszéljen tovább, hogy még jobban megértsék. A gazda egyszerre lecsöndesedett. Eltette pisztolyát tokjába, elővette zsebkendőjét és törölni kezdte vele kipergő könnyeit. Ekkor Dorantes az efézusi levélből olvasta nekik az 5. rész 14-16. verseit, és magyarázta nekik. A másik ember igy szólt: “Te talán csak nem voltál már a mennyben, hogy onnan tértél volna vissza nekünk ezt elmondani?!” A biblia-árus igy felelt: “Krisztus jött a mennyből, hogy minket az Útra