Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1949-01-01 / 1-2. szám
ERŐS VÁR 9 BETEGEINK Zámolyi László fiatal presbiterünk és Laci fia a Szent Lukács kórházban kerestek betegségükben gyógyulást. Mindketten jobban vannak és már otthon vannak. Ugyacsak a Szent Lukács kórházban volt erős hűtéssel Kovács Jánosné, aki szintén jobban van. Imádkoztunk értük. Mielőbbi teljes felgyógyulást kivánunk nekik. Évi közgyűlésünk. — Évi közgyűlésünket január 16-án, este tartottuk meg a templomalatti helyiségben. A gyűlésen részletes jelentéseket tettek az egyház tisztviselői az elmúlt év bevételeiről és kiadásairól s a kiemelkedő, fontosabb eseményekről. Megválasztották az egyháztanács tagjait, fontos határozatokat hoztak, melyekről az egyháztagokat külön jelentésben is tájékoztatjuk. Az elmúlt év bevételeiről, kiadásairól, valamint az egyes egyháztagok tagsági dijaiknak és adományaiknak befizetéséről is részletes jelentést küldünk rövid időn belül minden rendes égyháztagnak. Ezúton is hálás köszönetét mondunk mindenkinek, aki az elmúlt évben is elősegítette az egyház fejlődését s az elért szép eredményt. Tagsági borítékok. — Akik még nem vették át tagsági dij borítékjaikat, postabélyeg kiadásának megtakarítása végett, vegyék azt át szombaton, vagy vasárnap délelőtt a lelkész irodájában. Értesítés. — Szives tudomására hozzuk egyháztagjainknak, hogy ezután a befolyt adományokat és az adakozók neveit nem közöljük az újságban, hanem a gyűlés határozata értelmében vasárnaponkint a szószékből hirdetjük ki. Mozgófényképet mulatunk be. — Január 30-án, vasárnap este 7 órakor templomunkban vallásos tárgyú, érdekes mozgófényképet mutatunk be, melynek megtekintésére e sorok utján is szeretettel, hívunk meg mindenkit. Belépti dij nincs, csak kollekció lesz s mindenki tetszés szerint adakozhat a költségek fedezéséhez. BETHLEHEM. PA. Dr. Siiegler Ernő, lelkész Ob %10-toj vöri: Szlovenszka Bozsa szlüzsba. Ob j£-toj vöri: Sunday School. Ob 11-toj vöri Engliska Rádió Bozsa szlüzsba. English (Radio WGPA) Service. — Rev. E. A. Stiegler szlüzsijo. Konfirmácije vcsenyé vszáki szoboto vgojdno ob J410-oj vöri. Kédnisnya vadlüvánszka soula vszáko szrejdo ob «^3-oj vöri. GMAJNSZKO RACSUNDÁVANYE. Vu premi-noucsem leti szmo vu nasoj cérkvi 45 decé okrsztili, zdáni je bilou 28 párov, na szlejdnyi pocsinek szmo 11 mrtvecov vöszprevájali na cintor. Nase cerkevno notrijemánye je bilou z-1947-ga leta balanceom navküper $24,267.79. Vödávanye je bilou $22,371.86. Tak je osztalo balance jan. 1-ga 1949 $1,895.93. Vödávanya racsuni szmo nasoj amerikanszkoj szvétoj materi cérkvi na Benevolence (miszio) $3,194.00, na Lutheran World Action $1,800.00, na orgole poprávlanye $1,625.00 i na dug (nasemi Cerkevnomi Bet. Pomágajocsemi Drüstvi) $3,000 i na popravek $2,561.13 vöplácsali. — Bár szmo z-Bozsov pomocsjouv nas cerkevni dug vöplácsali, ali vu etom leti pá vékse vödávanye csáka na nász, ár vu cérkvi nouvi furnace moremo küpiti ino pouleg gmajnszkoga szkoncsanya nase zvoné na elektricsen motor valón zvonenyé moremo dejvati, stero de tüdi okouli $1,200 kóstáló. Krszt. — Pri nasem oltári szó gmajnszki dühovnik naszledüvajoucso málo deco okrsztili: Paul Kish i zsené, nar. Charlotte Siftar krsztsanszki roditelov málo csér na Beatrice May imé. Krstni roditelje szó bilj: Géza Kovács i zsena, Mary; ino George Spangler i zsené, nar. Dorothy Pinter krsztsanszki roditelov málo csér na Constance Joy imé. Krsztni roditelje szó bili: Michael Regis i zsena, Grace. BUFFALO. N. Y. Papp János László, lelkész Karácsonyi ünneplésünk. A karácsonyi ünneplés templomunkban a karácsonyfa ünnepélyével kezdődött, hol szép számú gyülekezet jelenlétében a vasárnapi iskolás gyermekek egy csoportja ünnepi játékkal és szavalat, valamint énekszámokkal tették az ünneplést bensőségessé. A gyermekek betanítását a lelkész és Mrs. Swartz és Papp Emőke vas. iskolai tanítók végezték, mig a karácsonyfa ünnepélyen Kovács Pálné, Varga Zsigmondné és Hetén Swartz vendégelték és ajándékozták meg a gyermekeket. A karácsonyi istentiszteleten feltűnően nagy számú ünneplő közönség jött templomba. Az ünnepi hangulatot nagyban emelte énekkarunk ünnepi karéneke, amit Boldis Istvánná sz. Kovács Emmy vezetett s tanított be. Ifjúsági körünk az ünnepet megelőző két estén a lelkész vezetésével felkeresték a gyülekezet kebelébe tartozó családokat és karácsonyi énekszámokkal köszöntötték az otthontévőket. A karácsonyi kántálás anyagi eredményét, ami pontosan $100.00-t tett ki Az ifjak egyházunknak adták. Urvacsorai bort özv. Molnár Károlyné, mig az oltárt díszítő virágokat és a karácsonyfát az ünnepek alkalmával a Luther Liga ajándékozta. 35 éves házassági évforduló. Gyülekezetünk köztiszteletben álló gondnoka Lukács József és felesége házasságkötésük 35 éves évfordulóját ünnepelték 1949 január 2-án. Jókivánatainkat ezúton is tolmácsoljuk a jubüeumot tartó házaspárnak és kérjük a Mindenhatót, hogy áldásával és kegyelmével segítse továbbra is e tisztes házastársakat. Luther Liga uj tisztikara. Ifjúsági körünk január 13-án tartotta meg évi közgyűlését, amelyen az 1949 évre uj őrállókul a következő tisztviselőket választották megúfj. Molnár elnök, Garcza János alelnök, Kratzke Willardné jegyző, Molnár Erzsébet lev. titkár, Szimeiszter Artur pénztáros. In memóriám. Kegyelettel emlékeztünk meg imánkban néhai Huszár Mihálynéról, aki Karácsony másodnapján hunyta le szemét örök álomra. Ugyancsak imáinkba foglaltuk az öt évvel ezelőtt elhunyt Kelemen László testvérünk nevét. Az elhunytak emlékét kegyelettel őrizzük mindnyájan. Évi kimutatás és lelkészi jelentés. Az 1948-as esztendőről gyülekezetünk lelkésze részletes jelentésben számol be, amely január 30-iki egyházközségi közgyűlésen kerül majd szétosztásra. Istentiszteleteink. Minden vasárnap reggel 10 órakor angol és 11 órakor magyar nyelvű istentiszteletet tartunk. Egyházszeretetünknek, vallásosságunknak, keresztyén életünknek s főleg Istenhez való ragaszkodásunknak fokmérője templomlátogatásunk. Bölcső. Mrs. Howard Drahmbs sz. Kovács vilma dec. 20-án egy egészséges leánygyereknek adott életet. Isten áldását esdjük az újszülöttre és szüleire. Eljegyzés. Id Lukács József gondnokunk leánya Irénke, dec. 23-án tartotta eljegyzését szive választottjával Edmund köziéi buffaloi születésű ifjúval. Legyen és maradjon Isten gazdag áldása a jegyespár nemes szándékán s tegye a Mindenható a megkötendő frigyet a boldogság kútfejévé. Oltár. Horváth Pál György és Fodor Rozália dec. 20-án esküdtek egymásnak örök hűséget templomunk oltára előtt. Házasságkötésnél Szabó József és Mrs. Elizabeth Noach szerepeltek tanúként. Egyházközségi közgyűlés F. évi január hó 30-án, vasárnap reggel a magyar istentisztelet után tartja egyházközségünk évi rendes közgyűlését, amelyre ezúton is szeretettel meghívjuk cselekvényes egyháztagjainkat. Nőegyesületi tisztikar. Január 19-én tartotta a Luther Márton Nőegyesület rendes tisztújító közgyűlését. A tagság bizalma egyhangúlag a következőket választotta meg az 1949-es évre a tisztikar tagjaiul: id. Szimeiszter Károlyné elnök, özv. Szenfner Sebestyénné pénztáros, Tüskés Mihályné lev. titkár, özv. Kish Pálné