Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1949-05-01 / 5-6. szám

15 ERŐS VÁR szülőn keresztül a maga számára nevelje a gyermeket. Igen sokat ártanak a gyermek tiszta lelkének a szülői otthonban elhangzott tisztáta­lan szavak, az ellentmondó cselekedetek, szere­­tetlenségből folyó gyűlölködések. Vigyázzunk, hogy bűnös életünkkel meg ne botránkoztas­­sunk csak egyet is a kicsinyek közül, “mert jobb annak, ha malomkövet köt a nyakára”. Nagyon sok szülő teszi fel a kérdést önmagának, miért is tud az én gyermekem hazudni, gyűlölni, bünt­­bünre halmozni? Miért van az életében olyan sok gyom, miért nem tud másokat szeretni és miért nem tud megbocsátani? Az ilyen gyermek szülője nézzen bele a maga egyéni életébe, hogy nem-e ugyanezen bűnökben éli életét? Mert a gyermek bűnös élete igen sokszor hű tükörképe a szülők életének. Ezért keresse a szülő ilyenkor önmagában is a hibát, hogy nem-e éppen ő volt az oka annak, hogy gyermeke nem jutott el Jé­zushoz. Gyermeket nevelni Istentől kapott drága ajándék. Fogadjuk azért ezt a kegyelmet imád­­ságos szeretettel és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt gyermekeink lelki boldogsága érdekébe, hogy hűtlen sáfároknak ne találtassunk. Isten előtt nagyon sok szülői mulasztás ter­hel mindnyájunkat. Itt s ott kirivó bűneink ke­serű gyümölcs sötét átokként üt vissza szülői életünkre. Isten azonban sohase Ítél el véglege­sen senkit. Isten éppen gyarlóságunk miatt adott nekünk olyan tökéletes vezetőt, akiben gyerme­keink sohase csalódhatnak, aki szelid szóval nyúl még a legmélyebbre süllyedt emberi élet után is, mert hiszen éppen azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett. Mi szülők ne. akadályozzuk meg hitetlenségünkkel gyermekeinknek Jézushoz ju­tását. Halljuk meg az igének intő s egyben hivó üzenetét: “Engedjétek hozzám jönni a kisgyer­mekeket, mert'ilyeneké a mennyeknek országa.” Szalontay András EGYHÁZ! HÍREK A PITTSBURGHI GYÜLEKEZET KÖRÉBŐL LELKÉSZ A TOVÁBBKÉPZŐ ISKOLÁBAN Tunius S-én tartott tanácsgvülésünk megszavazta azt, hogy a lelkész részt vehessen a Thiel Collegeban tartandó Post Graduate iskolában Tunius hó 27-től Tulius 16-áig. A tanács magára vállalta az iskola költségeit is azzal a kikötéssel, hogv a lelkész minden vasárnap képes lesz beszolffálni a gyülekezetét. Abban az esetben, ha lelkészi szolgálatra lenne szükség azon három hét alatt, kérjük a híve­ket. hogv lépjenek kapcsolatba Mol­nár András gondnokkal, akinek cime 419 Mansion Street. Telefon: HAzel 1021. GYÜLEKEZETÜNK NÉPE örömmel köszöntötte újra köré­ben Orbán István és neje alapitó tag­jainkat. akik pár héttel ezelőtt köl­töztek vissza Hazelwoodra. Tagjaink sorába vettük Mrs. Lvdia Ragályi testvérnőnket is. aki Pünkösdben úr­vacsorát vett sorainkban. CLEVELAND WEST SIDE1 GYÜLEKEZET KÖRÉBŐL A TEMPLOMÉPITÉS ÜGYE már most a legkomolyabb pfcnthoz érkezett, miután az egyházi közgyű­lés jóváhagyta a költségvetést és egy­házunk vezetőit felhatalmazta a szer­ződések megkötésére. A' nagy mun­kához alázatos lélekkel fogunk hoz­zá, ismervén a bibliai intést, hogy a­mely házon Isten nem munkálkodik, azon hiába fáradoznak, annak építői. De ugyanakkor teljes hittel és re­ménységgel is nézünk a jövő elé, tudván hogy a hivő ember éppen úgy, mint a jó fa, meghozza a maga termését a megfelelő időben s egy­házáért mindenki megteszi a tőle tel­hetőt. AZ UJ TEMPLOMRA szépen folynak be egyrészt a fel­ajánlások, másrészt a készpénz aján­dékok. Legutóbb a Fiatal Házasok Köre 250 dollárt, a West Sidei Du­nántúliak pedig 230 dollárt adomá­nyoztak. Az Anyák Napi szokásos virág ajándék költségeit ugyancsak az uj templom-alap javára 25 dollár­ral váltotta meg a Fiatal Házasok Köre azzal a gondlattal, hogy így még maradandóbb és értékesebb ajándékot kapnak az édesanyák. MÉSZÁROS PATIKA MAGYAR GYÓGYSZERTÁR Levélre magyarul válaszolunk. 4753 Second Avenue PITTSBURGH - HAZELWOOD Phone: JAckson 4449 Mészáros András, gyógyszerész MElrose 5814 PAPP MIKLÓS ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS a W. S. Ev. Egyház ügyésze. Mindenféle jogi kérdésben készséggel szolgálja a magyarságot. 4004 Lorain Ave. Cleveland. O. MElrose 5814 PAULINE H. PAPP The Metropolitan Casualty- Insurance Co. megbízót tja Mindenféle biztosítást a legelő­nyösebben szerezhet be általunk. Irodánk nyitva reggel 9-tői délután 5-ig. 4004 Lorain Ave. CLEVELAND. OHIO A 1 ■ 8 * 1 a £** s*:«»:a**ss*s*********s*a $ jjj West sidei házak és telkek W. Telefon: VI. 1-2353 ÍE & vételét és eladását lelkiisme- iji rr rr iti |Jf retesen végzi a közismert JOHN K. SZOLLOSY | | KLAREICH = KÁDÁR | FUNERAL DIRECTOR * | REALTY COMPANY | Vizsgázott Balzsamozó jjj A 3717 LORAIN AVE. & £ Cleveland, Ohio £ 8027 W. JEFFERSON AVE. j* A Telefon: 1262 § Detroit, Michigan

Next

/
Thumbnails
Contents