Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1949-05-01 / 5-6. szám
8 ERŐS VÁR BOGÁD GIZELLA GAZD. SZAKTANÍTÓ Ha újra pályát kellene választanom... Ezt a címet azért választottam így, mert amit írni szeretnék az szól azoknak is, akik már régen túl vannak a pályaválasztás gondjain, de egyben azoknak is, akik most állanak még ezen nagyon fontos kérdés előtt. Nem óhajtok rámutatni az egyes foglalkozási ágakra, mert hiszen ki tudná megmondani azt, hogy valaki jobban teszi, ha farmer lesz, egyszerű gyári munkás marad vagy egyetemi tanulmányt igénylő magasabb műveltségi pályára lép. Egyik pályára sem lehet azt mondani, hogy azon biztosan boldog lesz és gazdag, mert hiszen vannak emberek, akik egészen egyszerű körülmények közül nagy gazdasági sikerhez emelkedtek és vannak tanult emberek, akik a legszükösebb mindennapit is alig tudják biztosítani. Itt most minket az érdekel, hogy mik azok a közös alapvető vonások, amik sikeres és boldog embereket termelnek ki minden foglalkozási ágban, vagyis hogy miben hasonlít a sikeres cipész, ügyvéd, orvos és kereskedő egymáshoz. Mert ha ennek a titkát megértem, akkor bármilyen pályán élek is, sikeres és boldog ember lehetek. Azt tartom ugyanis, hogy inkább vagyok sikeres suszter, mint sikertelen orvos. Nos nézzük, mik ezek a feltételek? A jó egészséget, ami alatt a testben s lélekben tiszta életű s szellemben is normálisan működő emberi életet kell értenünk talán csak azért említem, mert sokan elég könnyelműen bánnak vele, nem tudván, hogy milyen drága kincsnek vannak a birtokában. Ha ez az első feltétel megvan bennünk, akkor legelőször is a munka iránti szeretetet és akaratvágyat kell kiművelni magunkban. Nagyon gyakran előfordul, hogy emberek valósággal utálják a munkát s mindig arról beszélnek, hogy “jó dolguk van a semmit tevő milliomosoknak.” Aki folyton erről beszél, az saját magában öli meg elsősorban a munka örömét s gyermekeiben is ilyen gondolatnak a csiráját veti el s az ilyen emberek sohase lesznek boldogok. A munkában örömöt kell találni, mert hiszen ha valaki arra gondol, hogy keresetéből szép házat fog építeni vagy gyermekének vesz valami kedveset, ami után már régen vágyakozott. Ha tudja, hogy munkájából valami szépet és nemeset fog megvalósítani, akkor a munkához meglesz a kedve s benne örömét fogja találni. A “tudományról” sokszor zengünk dicsérő éneket, de a baj ott van, hogy tudomány alatt sokszor csupán könyvek ismeretét értjük. Pedig több tudománya annak van, aki a legegyszerűbb munkát jobban tudja elvégezni, mint a másik. Ha valaki csak “helper” egy gyárban, de a foreman őt hívja mindig magával, az azt jelenti, hogy ő többet tud, mint a másik. Erre pedig törekedni kell. Sokszor mondják az emberek “nem vagyok bolond, hogy megöljem magam.” Ne is, egészségünk reszkirozása bolondság. De az nem jelenti azt, hogy valaki ne igyekezzék a legjobb munkás lenni, akire munkatársai úgy néznek, mint a legjobbra és akit egész bizonnyal a legutoljára bocsát el a gyár a kötelékéből ha arra kerülne a sor. A munkához oda lehet nőni és egyben lehetőség van arra, hogy valaki együtt növekszik a munkájával. Ismerek öreg magyar munkásokat, akik már nem dolgoznak úgyszólván semmit, de a gyár fizeti őket s arra kéri őket, hogy csak “jöjjenek be, mert ők tudják, hogy mit kell csinálni, ha valami baj előfordul.” A jó munkás, a jókedvű munkás áldás nemcsak a gyárban, de otthonában is, ahol megbecsülik benne azt, hogy “rá szükség van valahol.” S bizony az ilyen öntudatos jó munkás egy belső megbékélést is érez a szivében, mert tudja, hogy élete nem telt el hiába, nélküle az életnek valamelyik munkaterülete nem ment volna olyan jól. Bárhol élünk, mindenütt emberekkel kell érintkeznünk. Sem a gőgös, önmagának élő ember, sem a felületes, embertársaival könnyelműen bánó ember nem fogja élvezni embertársainak a szeretetét. Pedig boldogságunknak egyik feltétele az, hogy bennünket is szeressenek az emberek. Bármilyen pályán élünk is az embertársainkkal szembeni magatartásunk helyes és egészséges viszonyát ki kell építenünk s az nem lehet senki számára közömbös. Szabad-e cserélni foglalkozásunkat? Mindenképpen azt mondanám, hogy igen, ha arra komoly okok vezetnek. Ritkán szokott azonban sikeres ember lenni az, aki más pályán kudarcot vallott. Itt sincs azonban általános törvény s ha elég rugalmasak vagyunk hozzá, akkor egész nyugodtan megtehetjük. Veszedelmes dolog azonban, ha egy munkás ember szalonos akar lenni, mert ott könnyebben lehet meggazdagodni, mert megtörténhet, hogy a nehezen össze-
