Erős Vár, 1947 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1947-08-01 / 8. szám

I 4 AZ UR SZOLGÁLATÁRA Vannak már olyanok is, akik megunták a folytonos kérést. Sok azonban azoknak a száma, akik rájöttek arra, hogy minél többet adnak, annál inkább érzik, hogy a jó Isten milyen sokat adott nekik. Vannak, akik életükben először ta­pasztalták azt, hogy milyen nagy boldogság jó­kedvű adakozónak lenni. Vannak, akik megérzik, hogy az emberi méltósághoz hozzá tartozik az, hogy szent ügyekért tudjunk áldozatokat hozni s célokat megvalósuláshoz segiteni. Az adakozás erénye ma különösen ránk tar­tozik, amerikai magyarokra, akiket az Ur Isten úgy megsegített, hogy saját édes testvéreink kér­vénnyel jöhetnek hozzánk s mi ha akarjuk való­ban segíthetünk rajtuk. Jó, igen jó gazdagnak lenni. De veszedelmes is. A kőszivüség soha sen­kit nem kisért jobban, mint éppen a gazdag em­bert. Amerikában sokszor mondottuk azt, hogy odahaza azért volt nyomorúságos a szegény em­ber élete, mert a főszolgabiró, a jegyző és a töb­biek nagy fizetéssel éltek, a szegény emberrel pedig nem törődtek. A makói polgármesternek havi 500 pengős fizetése volt, a főszolgabirónak valamivel kevesebb. Békebeli dollárokban az megfelelt havi 100 dollárnak, ma megfelelne havi 50 dollárnak, vagyis heti 12 dollár és 50 centes fizetésnek. Akkor azt mondottuk, ha én főszolga­biró lehetnék, segiteném a szegényeket... Nos, Kedves Olvasóm, ma nagyobb ur lettél, mint a polgármester és a főszolgabiró együttvéve, segi­­ted-e a szegény magyar népet? Ha én gazdag lennék és nem segiteném akár a saját vérem rokonságát, akár az együttes ma­gyar népet, úgy sohase mernék ellátogatni Ma­gyarországra, mert csak szégyelném magam min­den rongyos ruháju ember előtt, akikhez henceg­ni mentem haza. Az Erős Várhoz egy szerény kérvény érke­zett a Tiszántúli Egyházkerülettől. Azt kérdezik tőlünk; jó magyar testvérek, ott kinn Ameriká­ban, nem tudnátok egy kis segitséget küldeni a mi rongyos ifjúságunknak, akiknek a lelkét, rongyos ruhába jutott emberméltóságát szeret­nénk még menteni. Itt nálunk most az a szokás, hogy sok faluból összegyűjtjük egyszer az ifjú­ságot, egyszer az öregeket s beszélünk nekik az isteni újjászületés lehetőségeiről, reménységről, hitről, a Krisztusban nyert szeretetről. Jönnek is ifjak és öregek minden faluból s hallgatják az igét, mint tikkadt mezők az ég harmatját. De, amikor beesteledik, nincs fedelünk, ahol az éj­szakát átpihenjék. Nem tudnátok egy kis segit­séget küldeni, hogy barakkokat épitsünk, ahol a szél és vihar, eső és az éjszaka hidegségétől be­menekülnénk? Testvéreim, Olvasóink, Nőegyleteink, Ifjú­ságunk, templomtól távol élő testvéreink, vájjon nem tudnánk meghallgatni egy ilyen kérést? ERŐS VÁR Az Erős Vár megakarja kérdezni Tőletek, akik már adtatok a Lutheránus Világ Akcióra, pénzt és csomagot küldtetek rokonoknak, isme­rősöknek és ismeretleneknek, nem tudnánk va­lamit tenni a magyar ifjúságért? íme, megnyitunk egy alapot erre a célra. Cime ez lesz: Az Ur szolgálatára. Kérünk min­denkit, hogy küldjön valamilyen adományt erre a célra. Egy dollár, két dollár, 5 vagy tiz dollár, mellékes. Az Erős Vár nyilvánosan fogja nyug­tázni s annak idején a Püspöki Hivataltól meg­tudjuk, hogy milyen lett az Ur szolgálatára el­küldött áldozatunk. Bizalommal tesszük ezt a kérést, hiveink áldozatkész gondjaiba. Hiszünk abban, hogy még azok is, akiknek nehéz az irás, most megteszik azt és találnak módot arra, hogy magyar népünk ifjúságáért, szegény testvéreink gyermekeiért tegyünk valamit. Legyen áldás minden adakozón. Erős Vár szerkesztősége. Pósfay György: PILLANATKÉPEK SVÉDORSZÁGBÓL Stockholm egyik külvárosában egy magyar csa­ládot keresünk fel Ordass püspök úrral. A család két idősebb tagja, — egy kedves magyar házaspár, — még nem sajátította el tökéletesen a svéd nyelvet és panasz­kodtak püspök urnák, hogy nem értik a prédikációt és úgy hiányzik nékik a Deák-téri templom. Sajnos, a távolságok még ma is amikor 22 óra alatt lehet Stock­holmból Amerikába repülni, — amint azt két nap múlva Ordass püspök ur meg is tette, — nagy aka­dályokat jelentenek de Isten munkáját nem tudják megakadályozni. A Stockholmi szoba templommá ala­kul át felhangzik a “Hagyjad a jó Istenre, minden te utadat ...” cimü ének, — éppen, úgy, mint vasár­naponként a Deák-téren, — a püspök ur nyugodt, csendes szava, — éppen úgy mint vasárnaponként a Deák-téren, — imádságra kulcsolódnak össze a kezek is, a négytagú kis gyülekezet imádsága talán, éppen olyan szívből jövően száll fel az Egek Urához, mint a vasárnapi nagy gyülekezeté, a Deák-téri templomban! Áldassék Isten, hogy Ő mindenütt egyformában közel van hozzánk a Jézus Krisztusban! * * * * Egy nagy stockholmi gyülekezet lelkészcsaládjainak barátságos összejövetelén köszöntik nagy szeretettel Ordass püspök urat és arra kérik, hogy az est folya­mán beszéljen a magyar evangélikus egyház életéről Mikor a püspök el akarja kezdeni beszámolóját, a házigazda arra kéri, hogy várjon egy keveset, előbb hadd hallgassanak meg egy hanglemezt. Odamegy a készülékhez, elindítja és egy stockholmi papiak egyik szobájában felhangzik a Himnuszunk. “Isten áldd meg a magyart Jókedvvel, bőséggel ...” Igen megható volt a svéd lelkész- házigazda kedves figyelmessége! Nem kevésbbé az, amikor az összejö­vetel végén a vendégek előtt levetítette 8 év előtti magyarországi látogatásakor készült filmet, amelyen Ordass Lajos — még ceglédi lelkész korában az ottani evangélikus elemi iskola tanulóival együtt — ugyan­csak szerepelt. Egy rövid percre az utolsó gondtalan magyar béke-nyár kedves emlékei elevenedtek fel a

Next

/
Thumbnails
Contents