Erős Vár, 1946 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1946-05-01 / 5. szám
1946. MÁJUS ERŐS VÁR 7-1K OLDAL A CLEVELAND WEST SÍDÉI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ OLTÁREGYLETE Weiss Ernő, Kispál József. Csarni Sándor, Szűcs János Bero Erwin és Ihász Lajos és néhai Schwindt Henrik, Vogel Péter 5 éven át. Kántoraink: Kispál Lajos és Jackovich Lajosné, Lösch Teréz. Oltáregyleti elnökök: Özv. Czabán Mártonná 1.937—1941 Szlaukó Mihályné 1941-től ipáig. Alelnökök: Kispál Józsefné 1944—45. Beáth Józsefné 1945 — máig. Az Oltáregyletnek ma közel 70 tagja van, akik mindig szorgalmasan dolgoztak ' az egyházért s az uj templom alapra az idén felajánlottak 2 ezer dollárt, mely összeg bank betéten van. Ifjúsági szervezeteink közül működik: a Vasárnapi Iskola, a Luther Liga és a Fiatalok Köre és egy állandó vegyes Énekkar. Az egyház uj feladatai Vettünk egy uj temlomhelyet a West 98. jSt. és Denison sarkán, ahol már a templom alsó része fel is van építve 22 ezer dollárért. Megindítottuk a gyűjtést s áruba bocsátottuk jelenlegi épületeinket. Ha a jó Isten is úgy akarja, akkor kb. 2 éven belül az építkezést befogjuk fejezni s egyházunk modern és minden igénynek megfelelő szép templomban fogja szolgálni népünk evangéliumi életét. Egy év óta bevezettük az állandó angol istentiszteletet, mellyel a vegyes nemzetiségű egyházhiveinket és az ifjúságot szolgáljuk. Isten nagy erejében bízunk, mert Ö segített bennünket eddig is erőnkön felül és messzemenően a mi terveinken. A jótékonyságból mindig ki vette részét gyülekezetünk s a mostani nagy szükségben méginkább megnyitja majd szivének adakozó készségét minden egyháztagunk. A magyar segélyre| eddig| egy ezer dollárt juttattunk s most a másik ezer dollárt fogjuk a magyorországi evangélikusok javára összegyűjteni. Isten áldását pedig alázattal kérjük munkánkra é.s híveink hivő életére. EMLÉKEZÉS A MAGYAR PROTESTÁNS GÁLYARABOKRÓL. Szabadulásuk 250-ik évfordulóján. (Folytatás.) Többször bevált módszere volt az ellenreformációnak, hogy valamely nemzeti katasztrófa után bűnbakul állította oda a protestánsokat, így cselekedtek Wesselényi és társainak szövetkezése után is. I. Lipót korában a csúfos vasvári béke és Zrínyi halála után rettenetes volt Magyarország állapota. Még Katona István, a jeles történetiró is azt mondia: ’’Midőn a hazai dolgok felvilágosításhoz fogtam, ezen idők szomorú emlékétől nem csak féltem, de rettegtem.” (Walter Gy. i. m. 6. 1.) Takáts Sándor, a jeles piarista historikus is felsóhajt: “Magyar ember szemében elmekinzó tudomány az I. Lipót korával való foglalkozás”. Hát akkor mit mondjanak a mi gályarabjaink, Kocsi Csergő Bálint, Otrokocsi Fóris, Lányi György, Masznyik, Simonides, akik maguk is átszenvedték azt a kort, társaik kínos halálát szemmel látták és megkellett irniok a vésztörvényszék és a nápolyi ut borzalmait ‘‘Narratio brevis, Furor bestiae, Popistisches Gefangniss, Galéria Sanctorum” st. címek alatt, mert a svájciak, hollandiak és a németek is kívánták tőlük. Oly borzalmasak a részletek, hogy a Magyar Kultúra mesebeszédnek meri mondani. Pedig az idősebb Révész Imre már 1852-ben méltán Írhatta a költő Lévay Józsefnek: “Nemzetünk egész történetében nincs egyetlen egy szakasz, vagy pont sem, mely bővebben, részletesebben és többek által meg volna Írva, mint a prot. gályarab papok említett szenvedései; és amely magasabb, dicsőbb vagy fönségesebb lelkületét mutathatná a müveit magyarnak, mint azoknak történetei Oh Barátom, óriások voltak azok hozzánk képest azon erényekben, melyekben mi csecsemők vagyunk”. (Dtuli Prot. Lap 1926, 33. 1.) A szenvedés gyöngyöket is, költészet, irodalmi becsű énekeket sajtolt ki a gályarabok leikéből. Ezek is történeti források. S mennyi egykorú levél, album és emlékirat Velencéből, Nápolyból, Svájcból, Hollandiából, mennyi diplomáciai akta, jegyzőkönyv és egykorú nyomtatvány (Apologia Ministorum), holland és német kiadványok rézmetszetekkel, Séllyei és Harsányi arcképei olajfestményben, melyeket Zürichben házigazdáj ok, Hospinianus Rudolf készített Meyer Konrád jeles festővel, mint ezek az irodalmi és művészeti emlékek az események hitelességéről tanúskodnak. Újabban Thury Etele adott ki egész csomó svájci és hollandi oklevelet. (Adatok. Bpest, 1912.) Miklós Ödön pedig “Holland intervenció” történetét irta meg külön füzetben. (Pápa, 1918.) Tehát nem meséről, hanem a leghitelesebb történetről van itt szó. (Folytatjuk.) OLVASD ÉS TERJESZD AZ ERŐS VAR T IPOLYI PÜSPÖK ÉS A TESTGYURÓ DOKTOR. Az 1886. év nyarán segédorvos voltam a városmajori vizgyógyintézetben. Egy nap távirat érkezett Bécsből. Ipolyi Arnold nagyváradi püspök kérdezte, hogy kaphatna-e pár hétre megfelelő lakást. Az igenlő válaszra - ^émsokáira megerS*-, ír*. ** Ipolyi akv',0*o gutaütési rohamon ment át s a féloldali bénulása ellen keresett orvoslást. Naponta reggel négy órakor kellett hozzá mennem maszirozni a bénult tagokat. Az első napokban megkockáztattam a kérdést, hogyan van Öméltósága megelégedve az étkezéssel? — Édes öcsém! Erre egy anekdottával felelek. Első éves klerikus koromban hazamenvén vakációra Esztergomból Ipolyságra, apám azt kérdezte, hogy vagyok megelégedve a szemináriumi élettel? — Elég jól, kedves apám— válaszoltam, — csak a koszt rossz. — Az öreg ur erre tisztelendő fián önkezével porolta el a reverendát a kezeügyébe akadt léniával, azt mondván: “Nem azért vagy te a szemináriumban, fiam, hogy egyél, hanem, hogy tanulj.” No hát, édes doktor, maguknál meg azért vagyok, hogy njeggyógyuljak! Mikor két heti ottlétei után egy reggel gyömöszölöm, azt mondja: "3 — Tudja-e, doktor, hogy ma adja rám az utolsó kenetet? — Akkor, kegyelmes uram, megvallok valamit, amit eddig titkoltam. Eretnek kezek gyúrták eddig a testét! — Hát azt hitte,—szól a főpap édes kacagás közt,— hogy én is falusi plébános vagyok?
