Erős Vár, 1945 (15. évfolyam, 3-12. szám)
1945-07-01 / 7. szám
4-IK OLDAL ERŐS VÁR 1945 JULIUS AZ OTTHON KÍVÁNALMAI 1943-ban laz Egyesült Államokban 179 millió dollárt költöttek az emberek vitaminokra. Sajnos, ennek az értéke legnagyobb részt kárba ment, mivel orvosi irányitás nélkül használva, legtöbbször éppen azt reszszük, amire egyáltalán nincs szükségünk. A vitaminok legnagyobb részét nem tudjuk felgyüjteni szervezetünkben, mint például a zsiradékot. A vitaminok orvosságok s azokat orvosi irányitás mellett kell szedni. A vitaminoknak megvan a rendkívüli fontos szerepük a szervezetünkben. Némelyikből kevés kell, némelyikből több. Ha valaki egy hordó benzint akar felgyújtani, ahoz nem kell egy tonna szenet elégetni, csak egy szál gyufát. (Ne próbálja meg senki!) Arra az egy szikrányi tűzre feltétlenül szükség van, de többre nincs. így vagyunk a vitaminokkal is; ha az az egy szikra hiányzik a szervezetünkuől, akkor baj van, de hogy mennyi kell és hogy melyikből kell, azt az orvosok tudják legjobban. A vitaminok forrása az ételünkben van. Fontos tehát, hogy azokat az ételeket együk, amiben ezek megtalálhatók. Roszszul készített vagy rosszul választott ételek azonban előidézhetik a vitaminhiányt, ami betegséget okozhat. Ma például tudjuk, hogy látásunkat carrotin vitaminnal fokozhatjuk, aminek legjobb forrása a nyers répa. A Szövetségi Kormány igyekszik Amerika népét egészséges táplálkozással erőssé és a betegségekkel szemben ellentállókká tenni. Az orvosi kar 7 csoportra osztotta be táplálékunkat s azt állitja, hogy az egészséghez szükséges, hogy ezekből legalább egy ételt fogyasszunk minden nap. Ez a hét főcsoport a következő: 1. Tej vagy tejtermékek; 2 pohár tej felnőttnek és 3—4 pohár gyermekeknek naponta, ezenfelül sajt és ice cream. 2. Zöldségfélékből legalább kétfélét a napi krumpli adagon felül. 3. Gyümölcsből legalább kétfélét naponta. 4. Tojásból hetenkint 3—5 darabot. 5. Húst, sajtot, halat vagy baromfit — valamelyikből legalább egyszer együnk minden nap. Száraz bab, borsó és peanutsból hetekint. 6. Gabonanemüekből: kenyér, cereal leg-Irta: BOGÁD GIZELLA lllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIII' gazd. szaktanító jelölt iiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiHiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiii alább kétszer naponta. 7. Vaj és felerősített márgarine-ből naponta. Ha egészségesek akarunk lenni, ebből a 7 csoportból kell ennünk minden nap. A mennyiség eltérő. Természetesen függ ez a kortól, foglalkozástól, éghajlattól és egészségi állapotunktól. Természetesen a vitaminokat nem most találták fel, hanem azok mindig benne voltak az ételben. Mi csak arra jöttünk rá, hogy a különböző ételekben eltérő vitaminok vannak és hogy azokból melyekre van feltétlenül szükségünk. Nagyanyánk is evett vitamint, csak nem tudott róla. Ha a szerencse kedvezett, akkor egészséges gyermekeket nevelt, ha nem, akkor megbetegedtek annak ellenére, hogy "a házban Vőlt elegendő ennivaló. Tartsuk szem előtt a következő szabályokat, hia az ételnemüinkből a legjavát, az úgynevezett vitaminokat meg akarjuk tartani: 1. Használjuk frissen a zöldséget. Ha piacon vesszük, akkor ne tartsuk otthon sokáig. 2. Ha hámozni kell valamilyen zöldséget, akkor próbáljuk a lehető legvékonyabban vágni le a héját, mert ott van a legértékesebb rész. 3. Répát és általában a zöldségeket hosszában vágjuk, úgy őrizzük meg legjobban a tápértéküket. 4. Fagyasztott ételeket né áztassuk, ne olvasszuk soká, hanem minél gyorsabban készítsük el tálalás előtt. 5. Zölséget, gyümölcsöt ne törjük össze. 6. Salátaféléket ne áztassuk, hanem gyorsan lemosva tegyük zárt edényben jégszekrénybe. 7. Narancsot csak közvetlenül használat előtt préseljük ki. 8. Krumplit és zöldségféléket csak közvetlenül főzés előtt készítsünk elő. 9. Főzzünk minél kevesebb vízzel. 10. Gyümölcsöt lehetőleg hajában főzzük. 11. Zöldség levelét ne öntsük ki, hanem főzzünk belőle levest, mert az a legértékesebb rész. 12. Ne használjunk szódát, mert értékes vitaminokat pusztítunk el vele. KELL-E AZ ISKOLA Egy jómódú kereskedő és farmer megtagadták az egyházi iskolára való adakozást azzal, hogy “nekik sincs iskolájuk és nincs is arra szükségük.” Az egyiknek kitörte a fogát a ló patája — elment egy fogorvoshoz, aki tanult ember. Vesebaja volt a másiknak, operálni kellett, hogy az életét megmentsék — az orvos is járt iskolába, mielőtt orvossá lehetett. Házat kellett építenie éppen egy hegyoldalban, ahol forrás volt — elment egy tanult építészhez. Elmentek a templomba s értelmes igehirdetést hallgatva rájöttek arra, hogy a lelkésznek is tanulni kellett először. A vetésbe betegség ütött s nem győzték kézzel irtani a veszedelmes bajt, tanácsért fordultak egy vegyészhez, aki vegyiszert ajánlott permetezésre — honnan tudta ezt a vegyész, taláncsak nem járt magasabb iskolába ? Mégse kell iskola — gondolták, — meglehet azt tanulni könyvből is. — Elfelejtették, hogy tanult ember kell ahhoz, hogy értelmes könyvet Írhasson valaki. íme, bármerre megyünk, a tudáshoz alapos előkészület kell, az előkészülés műhelye pedig az iskola, legyen az ipari, tudományos, vallásos, amely az emberi életet előbbre viszi. Gondolkozzunk csak rajta egy kicsit, amikor intézményeinkre kémek tőlünk áldozatot. Evangélikus egyházunknak a következő kollégiumai vannak: 1. Carthage, 2. Gettisburg, 3. Hartwick, 4. Lenoir Rhyne, 5. Marion, 6. Midland, 7. Muhlenberg, 8. Newberry, 9. Roanoke, 10. Susquehanna, 11. Thiel, 12. Wagner. 13. Waterloo és 14. Wittemberg. Theologiánk van: Canadában 2, az Egyesült Államokban 8: Chicagóban, Springfielden, New Yorkban, Minneapolisban, Philadelphiában, Columbiában és Fremont, Nebraskában. Keresztyén iskoláztatási szolgálat, mely igazi kincset ad a nemzetnek keresztyén férfiak és keresztyén nők nevelésével. LQngacre 8535 M. HORVATH HOME BAKERY 12410 BUCKEYE ROAD Cleveland, O. VARÁZSLAT Három csintalan diák az országúton kószáltában egy parasztot lát szamara kordája mellett aludni. Az egyik rögtön készen volt egy diák-gazsággal s mig a gazda aludt, a szamarat kifogván, a szerszámot magára szedé. A másik kettő a szamárral odább állt, ő pedig nagy szomorúan várta “gazdájának” felébredését. — Hát téged melyik ördög hozott ide? — riadt föl a gazda. — Dehogy az ördög, kedves gazdám, hanem az apám, aki bűbájos ember lévén s megharagudván rám, szamárrá változtatott; s minthogy most kitelt az időm, várom, kedves gazdám, hogy mit tesz velem. — Mit tegyek hát? — vigasztaló a szamaras. — Menj Isten hírével haza, hanem azt megmondom, hogy az apáddal megférj, mert megint szamárrá változtat. Ezzel elment a diák. Másnap a másik kettő a vásáron árulgatta a szamarat. A paraszt is szamár után indulván, meglátja a magáét. — Hát megint összevesztél az apáddal? — mondja a jámbor fülesnék. — Ne félj, nem veszlek meg többször. BUY WAR BONDS! Telefon: VI. 1-2353 JOHN K. SZŐLLŐSY FUNERAL DIRECTOR Vizsgázott Balzsamozó 8027 W. JEFFERSON AVENUE Detroit, Mich. GALAMBOS JÓZSEF magyar rádió órája 8100 W. JEFFERSON AVENUE Detroit, Mich. KULCSÁR BUSINESS EXCHANGE General Fire Insurance Real Estate — Notary Public VInewood 1-7331 8100 W. JEFFERSON AVENUE Detroit, Mich. Phone: VI. 1-7108 ALEX BELLAK GROCERY & MEAT MARKET 8479 VANDERBILT AVENUE Detroit, Mich.