Erős Vár, 1944 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1944-01-01 / 1. szám
1944. Január hó ERŐS VÁR 3 oldal Lábnyomok... Régen történt. Egészen fiatal ember voltam még akkor. A város egy olyan negyedében volt dolgom, ahová csak nagy ritkán vetődök el. Verőfényes nyári reggel volt. Egy ismeretlen uccán siettem a dolgom után, mikor hirtelen egy fa-torlasz állított meg. Cement járdát öntöttek a munkások. Megálltam és néztem, hogy milyen ügyesen fejezik be munkájukat. Az ucca másik oldaláról egy kis lány is figyelte a munkát. Mikor a munkások eltávoztak, közelebb merészkedett. Először csak a torlaszon kivül figyelte a sima cementfelületet. De a gyerek természete a kíváncsiság. Végre is ez győzött. Egyik kis lábát átdugta a fatorlaszon s úgy vizsgálta, száraz-e? Úgy látszik, hogy a cement hamar száradt, mert mikor kis lába érintése nem hagyott nyomott, jobban neki bátorodott és lábával egész teste súlyát ráengedte a cementre. Megszeppenve kapta vissza lábát, de már késő volt. Lábnyoma ott maradt a cementben. A kislány ijedten nézett rám, majd elillant. Mosolyogva néztem egy darabig a kis lábnyomot, majd magam is tovább siettem, elfeledve a kis történetet. Csak húsz év múlva idézte mindezt eszembe a véletlen. Ismételten a város ezen kevésbé ismert negyedében volt dolgom. Történetesen ugyan abban az utcában jártam s egyszerre csak megpillantottam a kislány lábnyomát a cementben. Igen, a kislány lábnyoma volt. A futó esztendjők szinte érintetlenül hagyták. Mintha akkor történt volna, oly élesen idézte fel emlékezetem a húsz év előtti kis kalandot. Szinte csodálatosnak tűnt fel előttem, hogy a kis lábnyom annyi •esztendő után is ily változatlanul megmaradt. Vissza gondoltam a leánykára. Már azóta biztosan régen asszony. Talán azóta már neki is van egy kislánya, aki hasonló kalandokba merészkedik, mint egykor az édes anyja, ő is bizonnyal kipróbálta már a sok-sok titokzatos uj dolgot, mivel kerekrenyilt gyerekszeme találkozott ebben a titokzatos bűbájos életben. Találgattam, hogy vájjon itt él-e még ebben a városrészben, vagy talán éppen ebben az uccában. Vájjon ő is megmosolyogja-e ezt az emlékét kalandjának. Azután arra is gondoltam, hogy lehet, hogy nem is él már. Talán haló porai már régen ott nyugszanak valamelyik közeli temetőben. Talán ez az egyetlen emlék, ami utána maradt. Ez a lábnyom. De a lábnyom, az megmaradt! Amint őszülő fejjel ismét megpillantottam a lábnyomot, őrá gondoltam. Arra a huszév előtti kis csintalan leányra. , Oh ezek a lábnyomok, amelyek a rég múlt idők felé mutatnak, régmúlt időkről tesznek bizonyságot!' Mikor életünknek vége szakad ezen a földön, bizony nem igen marad más, csak lábnyomok! Oh bárcsak mindég a jó irányba mutatnának és a jó helyen érnének véget.... a lábnyomok. MISSZIÓ URA Vajúdva forrong messzi Ázsia, Sárga arcokon furcsa láng lobog, Milliárd pogány tusázva vi‘ja Öntudatlanul Érted a harcot, Misszió Ura, áldott Krisztusunk! Fekete néger pálmafa tövén, Mohamed fia végtelen pusztán, Barna szigetlakó tenger ölén Rólad álmodik álmai romján: Misszió Ura, áldott Krisztusunk! Izrael népe — bélyeges sereg, Hontalan gyűlölt, kidobott fajta, —Aranyhegyein is szánandó beteg, Segíteni csupán Te tudsz rajta: Misszió Ura, áldott Krisztusunk! * jjí * Hideg jégszivek dermednek itthon, Önző házfalán túl senki se néz. Alszik a lélek bűnös lomha álmán, Neked toborozni itt oly nehéz: Misszió Ura, áldott Krisztusunk! Emeld a zászlót magad nagy Király, Ébresztő kürtőd űzze az álmot, Csapatod elé vezérül te állj, Meggyőzni Néked mind e világot: Misszió Ura, áldott Krisztusunk! (Irta Sz. J.) HARMINC ESZTENDŐS ÉVFORDULÓRA KÉSZÜLŐDIK A BUFF A LÓI GYÜLEKEZET. 1914 május 24-é*— harminc esztendővel ezelőtt — egy maroknyi hithü evangélikus hitközséggé szervezte gyülekezetünket. Templomunk 1917-ben épült, mig a parókia 1918-ban. A templomalapitók közül többen megtértek őseikhez pihenni és ránkhagyták örökségképpen a templomot és evangélikus hitüket. Úgy az elköltözöttek. mint a még köztünk élő öregebb egyháztagok évek hosszú során keresztül kitartottak evangéliumi hitük mellett és nem lankadtak meg azért áldozni és mukálkodni. Majdnem harminc év telt el azóta s közben a gazdasági válság majdnem teljesen megállította gyülekezetünk további fejlődését. Mindannak dacára, hogy sokan kemény küzdelmet kellett folytassanak a munkanélküliség nehéz éveiben, amikor a mindennapi kenyér megszerzése is nagy feladatot jelentett, az egyházat mégis fentartották. Az elmúlt nehéz évek természetes következménye az, hogy templomunkon 30 éves fennállása dacára még mindig $3,300.00 tartozás van. Mi tehát nemcsak a templomot, hanem az azzal járó kötelességeket is örököltük. Eltökélt szándékunk, hogy a 30 éves fennállás méltó keretek között való megünneplése előtt a még fenmaradt adósságot TELJES EGÉSZÉBEN KIFIZETJÜK. E célból egy mozgalom indult meg, amelynek eredményeképpen e sorok írásakor boldogan jelenthetjük, hogy készpénzben majdnem $1500.00 gyűlt össze, öregek és fiatalok egyaránt lelkesedéssel hozták és hozzák be adományaikat e célra és erős a meggyőződésünk, hogy igen rövid időn belül nemcsak a szükséges $3,200.00 lesz együtt, hanem még azonfelül is fog összegyűlni egy bizonyos összeg. A teljes sikernek csak egy titka és feltétele van: MINDENKI MEG KELL TEGYE KÖTELESSÉGÉT! Kedves Mindnyájatoknak Istentől áldott boldog uj évet kíván Papp János László Buffaloi lelkész
