Erős Vár, 1943 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1943-11-01 / 11. szám
1943. November hő ERŐS VÁR 3 oldal A nagy harcos utolsó müve _ békités volt. 1546 januárjában, a mansfieldi grófok kérésére — kik bizonyos bányajövedelmek miatt összekülönböztek egymással — Eislebenbe ment a reformátor. Fáradozása eredményeképpen február 17-én a testvérek kibékültek. Este Luther még közös vacsorán vett részt. Később rosszullét fogta el s hajnali 3'4-3-kor Drachstedt eislebeni polgármester lakásán miután lelkét többször is Isten kezébe ajánlotta, az evangéliumhoz való teljes hűségben elhunyt. Prédikáló ajka lezárult, erős keze elhanyatlott, életének porsátora sirbaszállt s ott nyugszik a wittenbergi vártemplom szószéke alatt, de történelemmé vált, hatalmas alakja halhatatlan s szava átzeng sirja kőlapján is: “Nem halok meg, hanem élek s hirdetem az Ur nagyságos dolgait.’’ LUTHER MINT REFORMÁTOR. A reformációról három dolgot kell nagyon meg j egyeznünk. Az egyik az, hogy a reformáció nem uj hit alapítása, mégcsak nem is egyszerű hit javítás volt. Luthertól távol állott, hogy uj vallást alapítson, az akkori egyház pedig oly romlott volt, hogy azon holmi kis javítás, tatarozás vajmi keveset segített volna. Arra nézve, hogy mi volt tulajdonképpen a reformáció, ennek a latin szónak eredeti értelme igazit bennünket útba. A “re” azt jelenti, hogy ‘vissza', a ‘forma”, pedig ‘alak‘-ot, illetve ‘alakítását jelent. Reformáció—visszaalakítás. Valami megromlottnak, eltorzultnak az eredeti helyes alakra való visszaalakítása. A reformáció nem volt egyéb, mint a középkori megromlott s keresztyénnek már alig nevezhető keresztyénség viszszatérése a Krisztus-alapitotta eredeti, tiszta keresztyénségnek á bibliában előttünk álló egyetlen, örök fundamentumára. A mi evangélikus hitünk, nem 400 esztendős, mert ott született meg Krisztus golgothai keresztjén. Ebből következik az is, hogy a reformáció nem Luther müve volt. ő csak engedelmes és és alkalmas eszköz volt a hatalmas Isten kezében, aki az ő kegyelméből véghezvitte a reformáció áldott, visszatisztitó munkáját. Luthe'* maga is lépten-nyomon kifejezte abbeli meggyőződését, hogy Isten bárkin keresztül is meg tudta volna alkotni a reformáció müvét. A mi hitünket nem Luther alapította, hanem az Ur Jézus Krisztus, de Luthert használta fel Isten, hogy az elfordult nemzetséget újra visszavezesse a keresztyénség ősi, tiszta forrásához. A harmadik dolog, amit ezzel kapcsolatban meg kell említenünk az, hogy a reformé”' gondolata nem máról-holnapra vetődött fel ötletszerű hirtelenséggel Luther lelkében Évti des, hosszú fejlődés és kialakulás megérett gyümölcse volt az. A következőkben lássuk azokat a külső és'belső körülményeket, amelyek Isten akaratából kényszerítő erővel megérlelték Lutherban a reformáció gondolatát ELŐZŐ REFOMTÖREKVÉSEK. Már jóval Luther előtt is támasztott Isten férfiakat, kik észrevették az egyházba becsúszott sok visszaélést. Wald Péternek, Savonarola Jeromosnak, Wiklef Jánosnak, Húsz Ja nosnak előreformátori fellépése révén Luther korában már valósággal benne volt a levegőben, ha néha öntudatlanul is, a megromlottegyház reformálása után való szomju vágy. S ha a nagy lutheri reformációt nem lehet is az előreformátorok munkája puszta folytatáiágának tekinteni, bizonyos, hogy Lutherra is nagy hatással volt ezeknek az úttörőknek, köztük elsősorban Húsz Jánosnak becsületes reformtörekvésektől áthatott munkája. AZ EGYHÁZ MEGROMLÁSA. Hogy a keresztyén egyház Luther korában mennyire letért már az eredeti krisztusi alapról s mennyire megfertőzte azt a bíin és a sok emberi kitalálás, arra nézve elég néhány jellemző dolgot megemlíteni. A PÁPAI HATALOM TULTENGÉSE. A pápa magát Péter apostol egyenes utódjának, a Krisztus helytartójának nevezte és neveztette, holott ennek semmiféle bibliai alapja nincs. LUTHER MÁRTON ÉLETTÖRTÉNETE “A HITVALLÓ”.
