Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1942-12-01 / 12. szám
1942 december hó ERŐS VÁR Az első karácsonyfa. A hagyomány azt mondja, hogy Luther Márton volt az első aki karácsonyfát állított. A történet a következő: Egy szép, csillagos karácsony-estén egy fenyöerdőn keresztül lovagolt hazafelé Luther Márton. Gondolataiban visszament ama első Karácsonyhoz, mikor Isten nagy kegyelmében elküldte az Ur Jézus Krisztust erre a világra. Hálásan emelte fel szemeit az égre és amint szemlélte a ragyogó csillagokat s azok kikandikáltak a zöld fenyőágak közzül, arra gondolt, hogy ezek a csillagok jelképei annak az isteni szeretetnek, mely a karácsonyi történetben leragyog az emberiségre. Hazasietve, egy kis fenyőfát vitt a szobába és apró gyergyákat kötözött az ágak csúcsára, hogy szeme elé idézze még egyszer az a szép képet, amit az erdőben látott. Annyira tetszett neki az a kedves jelkép, hogy behívta gyermekeit is a szobába és a gyertyalángocskákkal díszített fa köré állítva őket, megmagyarázta nekik, hogy mit lát ő ebben a lángocskákkal diszitet fenyőfában. A hagyomány azt mondja, hogy ekkor megkérte gyermekeit, hogy Isten földre jött szeretetetének emlékére, minden karácsonykor állítsanak gyertyalángocskákkal diszitett karácsonyfát. (Dr. Rygli György) ------o-----KARÁCSONYESTE. Karácsonyeste minden úgy ragyog! A holdsugár, a gyémánt csillagok, Ezerszemü tükrük: a tiszta hó, Az utcasor, a sok kis házikó. Karácsonyeste minden szoba Álmok tanyája, tündérpalóta, S a boldog, békés, jó szivek felett Szelid-merengőn ring a szeretet . . . Karácsonyeste minden úgy ragyog! Örüljetek hát, bízok, boldogok, S ne szánjatok, ha könyes is szemem: A könnyek fénye szép most énnekem . . . (Miszlay István) &T<2jTíűTunTdinTtíüTnnTnurifoTkűhTnnThöTáüTdhTiUtTdöT^TúiíTjHéTdUtTiiqTűhYdütTd&YámTin) y Telefon: Perth Amboy 4-4443 ß I FULLAJTÁR JÁNOS PÁL I ► f ,, r r • , J 0 Papirozó, festő és építési vállalkozó % ß & fi 59 WILDWOOD AVE FORDS, N. J. % fi dHiTínnTdikTkUhTdaTiöThhThuTdinTmiTnnTmtTánTmtTkikTűtY^Y^Y^Y^Y HÁROM PILLANTÁS. Egy kegyes embertől meg. kérdezték egyszer, hogy hogyan tud még a szenvedések között is megelégedett maradni. Mire igy felelt: “Minden reggel három irányba nézek. Felfelé s ez a tekintet megmutatja az én örök célomat. Befelé s ez a tekintet megmutatja az én nagy érdemtelenségemet. Lefelé s az a tekintet megmutatja, hogy milyen kicsi sirban fogok én egyszer elférni.” Felfelé, befelé, lefelé! Gyakoroljuk ezt a három áldott tekintetet! (Harangszó) 11. oldal AZ Ő ÉS UJ ÉV KÜSZÖBÉN. Jó lezárni az ó esztendőt úgy, hogy lássuk: kegyelem volt az, amit számunkra Istentől hozott. S jó megkezdeni az uj esztendőt úgy, hogy látjuk: kegyelem az, amit kapni fogunk. Amit kapunk, nem a magunk érdeme szerint kapjuk, hanem minden uj nap uj kegyelmet, uj jótéteményeket hoz Is. tentől. (Báró Podmaniczky) * * EGY PÉLDÁZAT. Egy napon a gazdag, öreg, de zsugori zsidó meglátogatta a papját. A zsidó pap az ablakhoz vezette a gazdag embert és azt mondta neki: “Nézz ki!” És a gadag ember kinézett az uccára. — Mit látsz? — kérdezte a rabbi. — Férfiakat, nőket és gyermekeket — felelt a gazdag ember. Ekkor a zsidó pap a tükörhöz vezette a gazdag embert. — Mit látsz most? — kérdezte tőle. — Most magamat látom — felelt a gazdag zsidó. Ekkor igy szólt a rabbi: — Látod, az ablak is üvegből van, a tükör is üvegből van. De a tükörnek az üvegje egy kis ezüsttel van be. vonva s mihelyt egy kis ezüstöt adsz hozzá, másokat nem látsz, csak magadat. * # Milyen furcsa az emberi természet! Ha valakinek azt mondod, hogy 270,078,934,341 csillag van a világűrben, elhiszi, de ha a “frissen mázolva'” táblát akasztod az ajtódra, mindenki meg akar győződni róla, igaz.e. AZ ERŐS VÁR CANADAI FIÓK IRODÁJA. Kanadai olvasóink figyelmét itt hívjuk fel arra, hogy a kiadóhivatal és Nt. Markovics Pál közt megállapodás jött létre azon célból, hogy Kanadai olvasóinknak jobb szolgálatot tudjuk adni Kanadai fiók irodát létesítettünk Nt. Markovics Pál vezetése alatt. Ezentúl minden Kanadára vonatkozó reklamáció, hir, étesités és előfizetés Nt. Markovics Pál címére küldendő (868 Ellis Ave., E. Windsor, Ont. Canada). Ezentúl a kanadai lapok Windsorrol lesznek expediáivá. ^^▼^▼í^T^sy/vTAT^.TAT/r,T/-;T^f^,T^,Y/;,T.;1T^T/:^Y/'.T^T^.T£,TA.T/^TvT.rtT JOHN K. SZÖLLÖSY ;! ................................ Szőllősy János Kálmán, okleveles balzsamozó és engedélyezett temetkező 0 8027 W. JEFFERSON AVE, DETROIT, MICH. ^ f Telefon: VInewood 1-2353 if %