Erős Vár, 1942 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1942-08-01 / 8. szám
1942 augusztus hó ERŐS VÁR 5. oldal Sajnos, sokan vannak, akik azt hiszik, hogy az egyház jobban fejlődne, ha belekontárkodna más területekre. Vannak, akik azt állitják, hogy az egyháznak “nevelnie kell a népet.” Mások szerint “szórakoztatnia” kell a közönséget. Ismét mások szerint “össze kell hoznia az embereket társasközösségbe.” A tévedés ott van, hogy az egyház minden ilyesfajta területen oly munkát végezne, melytől már régen elszakadt és amelyet sokkal jobban végeznek azok az intézmények, melyeknek ez a specialitása. Az egyház soha nem fog eredményes konkurrenciát folytatni a színházakkal, mulatókkal, klubokkal, iskolákkal, mert az egyház kontár. volna azokon a területeken, melyeket igen kifejlesztettek az odavaló specialisták. Az egyháznak a maga saját területén kell oly specialistává fejlődnie, mint amilyen specialistája Hollywood a szórakoztatásnak, az iskola a nevelésnek, a kórház a betegeknek és a könyvkiadó az irodalomnak. Ha az egyház idejét és erejét szétforgálcsolja, akkor egyik területen se fog értékeset alkotni és elmaradott lesz nemcsak a szórakoztatás, a társasélet, a népnevelés terén, hanem vallási téren is. Megvan az oka annak a törekvésnek, mely az egyházat igyekszik a saját speciális területéről elvonni. Az ok az, hogy a vallási élettel foglalkozni kényelmetlen annak, aki nem akar hivő lenni. Viszont “rendes dolog” egyházhoz tartozni és azért sok “nem-hivő” van, aki a látszat kedvéért ragaszkodik egyháztagságához. S ezek azt kivánják, hogy egyházi életünket ne csak az “unalmas” “vallási dolgok” töltsék ki, hanem legyen abban helye annak is, aminek igazság szerint semmi helye sincs gyülekezeti életünkben. Itt az ideje, hogy gyülekezeti életünkben csak azzal foglalkozzunk, ami hivatásunk: a Krisztusnak a lelkekbe való átültetésével. Itt az ideje, hogy megszűnjünk belekontárkodni szindarabok rossz rendezésével, népműveléssel, táncmulatságokkal a más csoportok által sokkal sikeresebben űzött foglalkozásokba. És itt az ideje, hogy ne vegyük rossz néven a paptól, ha nem jó üzletember (azért ment lelkésznek, mert nem akart üzletember lenni) és ne vegyük rossz néven tőle, ha nem jó jegyárusító és nem jó szórakoztató, nem jó kollektáló; itt az ideje, hogy jó néven vegyük a gyülekezet lelki vezetőjétől azt, ha “nem akar másról tudni, csak a Krisztusról és pedig, mint megfeszítettről,” mert ezt vallotta egyedüli hivatásának hitünk legnagyobb specialistája, Pál apostol. (R.) A TEMPLOMBAN... Korunkban kevés ember jár templomba. Amerika lakosságának fele tartozik csak egyházhoz és ennek a félnek a harmada jár csak az Isten házába. Hat ember közül egy... Nem csoda, ha már azt is érdemnek tartjuk, ha valaki rendszeresen eljár a templomba. Legalább ezzel megmutatja, hogy megadja a tiszteletet az Istennek. Persze ily körülmények között közel a kisértés, hogy a templombaj áró megelégedjen a templomban való puszta megjelenésével. Úgy érzi, hogy már ezzel is többet tett, mint a legtöbb ember. Igaza is van. Többet tett. De nem eleget. Mert a templombajárás értéke attól függ, hogy milyen lelket viszünk a templomba. Minden templomba menő felveszi a vasárnapi ruháját. De a lelkét nem öltözteti vasárnapi gondolatokba. A lelkét a hétköznapi munkaruhában viszi magával. Abban a ruhában, melyet rongyosra szaggatott a harag, bepiszkított az indulat, fakóvá tett a közömbösség, és rongygyá gyűrt az Isten akarata iránti engedetlenség. Isten uj ruhát akar adni a lelkünkre, mint a király azon a bibliai mennyegzői vacsorán. De sok templombaj áró nem hajlandó felvenni a lélek uj ruháját. Nem akarja, hogy Isten felöltöztesse lelkét egy uj lelki élet ünnepi köntösébe, melyet fehérre mosott az Isten kegyelme. Sok templombaj áró csak a testét viszi el az Isten Házába. A lelkét elzárja valahová a teste legelrejtettebb zugába. Nem engedi Istent hozzáférni. Nem engedi, hogy Isten szava hozzáférjen. Nem akarja, hogy a pap megzavarja beszédével a lélek halálos álmát. “Isten Lélek — mondotta Jézus — és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” Isten nem látja a testet és nem veszi észre a ruhát. A lelket keresi. A lelket hívja. De hiába, ha a lélek alszik. Hiába, ha a lélek ott a templomban el van foglalva a hétköznap gondjaival, a harag érzéseivel, az irigység indulataival és el van temetve a meg nem bocsájtás kemény rögei alá. Az Istentisztelet végén a templombaj áró teste felkel és hazamehet. Nem történt vele semmi. A lelke nem találkozott Istennel. A lelke aludt; nem érintette azt meg Isten Lelke. Nem kapott semmit az Istentől. Rengeteg ilyen templombaj áró van. Évtizedekig járnak igy a templomba és az évtizedeken át való templombajárás nem látszik meg rajtuk,
