Erős Vár, 1941 (11. évfolyam, 5-12. szám)

1941-11-01 / 11. szám

HÁLAADÁS

Irta: Papp János László, buffaloi lelkész

Itt Amerika földjén különleges ünnepként ülik meg a hálaadás ünnepét. Sajnos az ünnepnek megünneplése inkább anyagias formában jut leginkább kifejezésre és nagyon sokan csak egy nagy lakomázási alkalomnak tekintik az amerikai ’’Thanksgiving Day”-t.

Általánosan el lehet mondani, hogy az “almighty dollar” klasszikus hazájában minden ünnep a kereskedelmi és materiális keretekben éli ki magát legjobban. A nagy egyházi ünnepnapokon is inkább “fashion show” a templombajárás és nem a lelkek szomjuhozása Isten igéjének hallására. Sokszor elszomorodott lélekkel látom, hogy mennyi felesleges igyekezettel “öltöznek ki” legtöbben husvét szent ünnepén és milyen “ajándékozási lázzal” rohan a sok milliónyi nép az üzletekbe a karácsony előtti napokban, hogy ajándékot vegyen szeretteinek és jóbarátainak. Lassan-lassan teljesen kiszorul az emberek lelkivilágából annak a tudata, hogy NEM ILYEN AZ IGAZI ÜNNEPLÉS. Nem az a fontos, hogy megmutassuk: milyen ruhánk van és nem jelent az sokat, ha megszólnak, ha nem ajándékozunk meg valakit karácsony szent ünnepén. Az azonban tényleg fontos, hogy MILYEN LÉLEKKEL ÉS SZÍVVEL ÜNNEPLÜNK.

A hálaadás napján is tulajdonképpen arra kell gondolnunk, hogy HÁLÁT ADJUNK ANNAK, AKI MINDNYÁJUNKNAK AJÁNDÉKOT ADOTT, s AKI ÚGY SZERRETTE A VILÁGOT, HOGY AZ Ő EGYSZÜLÖTT FIÁT ADTA ÉRETTÜNK BŰNÖS EMBEREKÉRT! A dúsan terített asztalnál sokkal fontosabb annak mérlegelése és komoly megfontolása, hogy a hálaadásnak valóban lelki formájában mutatjuk meg hálánkat Istennel szemben.

Különösen most az úgynevezett “prosperitás napjaiban” kell komolyan gondolnunk arra, hogy vájjon mi fontosabb a számunkra: a dollárban való prosperitás, vagy a lelki kincsekben való

duskálkodás. Milyen mélyen elszomorító látni az emberi sokaságnak bűnös szükkeblüségét az EGYHÁZZAL szemben és ugyanekkor azt tapasztalni, hogy ugyanaz az ember, aki “drunken sailor” módjára dobálja ki dollárjait szinte számolatlanul a testi örömök szerzésére, szinte siránkozva vet oda az egyházának néhány nyomorult fillért. A magyar templomainknak nyomorúsága és égbekiáltó szegénysége fennen hirdeti, hogy LELKI ÉRTELEMBEN MÉG NEM VOLT MAGYAR AMERIKÁBAN IGAZI HÁLAADÁSSI ÜNNEP. Volt nagy tobzódás és pazarlás, de igazi ünneplés még aligha lehetett, mert akkor lelki szegénységünket nem kiáltaná világgá as a sok szegényen felszerelt és nehéz anyagi gondokkal küzködö magyar templom.

Az Urnák 1941-ik esztendejében újra a hálaadás ünnepének előestéjén állunk s nagyon üdvös volna, ha egy pillanatra megtorpannánk a világi örömök után való rohanásunkban és azon gondolkoznánk, hogy vájjon hogyan is lehetne az evangélium szellemében ülni végre-valahára egy “Thanksgiving Day”-t? Ez természetesen ünnepi lakmározás nélkül folyna le. Alázatos és bűnbánó szívvel hajtanánk le a fejünket a Mindenható előtt ,aki oly jó és kegyelmes volt hozzánk életünk eddigi napjain keresztül és szinte örömrepesve keresnénk a VALÓDI ALKALMAT az ünneplés formájára és szellemére vonatkozólag.

Úgy érzem, hogy a sok negatívum után valami pozitív és tanító formában is reá kell mutatnunk különösen ebben az évben az igazi ünneplés formájára. Milyen szép és felemelő érzés volna, ha legalább mi az evangéliumnak keresztyénéi a templomaink szent oltárára helyezett adományainkkal juttatnánk kifejezésre Istennel szemben érzett hálánkat azért a töméntelen sok jóért, amellyel bennünket oly bőkezűen eláraszt. Könnyitsünk egyházaink terhein és gondjain!