Erős Vár, 1941 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1941-09-01 / 9. szám
1941 szeptember hó ERŐS VÁR 5. oldal Azoknak, akik elfeledtek örülni . . . Azokna'k, akik elfeledték örülni, igen ajánlom, hogy lapozzák fel az énekeskönyvükben a 404-ik éneket. Olvassák el minden sorát. Olvassák el gyakran. Olvassák és énekeljék, amig minden sorát betéve nem tudják és tanulják meg, hogy keresztyénnek lenni mindenkor a legnagyszerűbb öröm ezen a világon. A keresztyénség azért hódította meg a lelkeket, mert EVANGÉLIUM, azaz (magyarul) ÖRÖMHÍR volt. Nem a kénköves poklok tüzéred kéjjel prédikálgató tizenkilencedik századbeli papocskák, hanem az Evangéliumot csupa-örömmel hirdető Pál apostolok és Luther Mártonok, nyertek lelkeket a Krisztusnak. így van ez máma is. Azt a vezért, aki mindig azon sir, hogy vesztett csatáknak hőse, még az a kevés is elhagyja, aki vele együtt menekül. Elkeseredésnek, reménytelenségnek nincs helye sem az egyházban, sem a keresztyén ember szivében. Vagy már elfeledtük, hogy ezt mondja a 404-ik ének második versszaka: “Bár vész hangja harsan A te árnyékodban, Nem bánt félelem. A föld megindulhat, Szikla leomolhat, Csak te légy velem. Bűn, halál törjön reám, Hatalmával meg nem ejthet, Megtart hiv szerelmed.” Ha valaha, akkor máma igazán “vész hangja harsan” széles e világon. Emberek millióinak lába alatt megindul a föld a szó-szoros értelemben. De ez nem ok a csüggedésre. Sőt ellenkezőleg! A bűn ezer uj formában, a halál modern fegyverekkel tör reánk. De ez sem ok a csüggedésre! Sőt ellenkezőleg éppen ez a legnagyobb ok a lelkesedésre, mert mi TUDJUK és lelkesen énekeljük hitünk szerint, hogy “Megtart hiv szerelmed.” A Krisztus KEGYELMET hirdető ÖRÖMHÍRÉNEK éppen ilyenkor van a legnagyobb ereje, mikor oly sokan elfeledtek örülni, bízni, hinni. A keresztyén egyháznak pedig különösen nem szabad a csufolódók székéből kigyót-békát kiabálni azokra a szerencsétlen emberekre, akik elvesztették az egyensúlyt, hanem diadalmas szent hittel kell hirdetnie a kegyelmet adó EVANGÉLIUMOT. E világban, ahol még a keresztyének közül is olyan sokan elfeledtek örülni, énekeljünk. Énekeljünk örömmel. Énekeljük azt, hogy “Ne légy hát lelkem bus, Megváltód, a Jézus, Közel van hozzád, Omló könnyeidbe, Keserüségidbe Édes mézet ád. Ha járok tövisék közt, Csak öröme szivemnek, Jézus életemnek.” Leffler. A háború és a keresztyén béke “Uram, magas a te kezed, de nem látják- Hanem majd meglátják és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet. És tűz emészti meg ellenségeidet. Uram! Te adsz nekünk békességet...” Ézsaiás 26:11-12. Telnek, múlnak a háborús esztendők. Már a második éve, hogy elröppent a békesség galambja a földről. Még sem volt elég a háborúságból s az európai “civilizált nemzetek” nem hagytak alább fékezhetetlen hóditási vágyaikkal s hallani sem akarnak a békéről, melyért epedve imádkozik sok, sok millió ember. Egy maroknyi embernek háború kell a végletekig, a kulturvilág végromlásig, a civilizáció teljes csődjéig. És mi magyarok, a háborúság töviskoronás mártírjai tűrünk, remélünk, imádkozunk. Türelmünk forrása keresztyéni hitünk. Reménységünk táplálója az isteni kegyelem, amely csodálatosan minden poklokon keresztül megmentette népünket. Imádságunk fundamentuma a Krisztus tanítása: amit az én nevemben kértek, azt megadja az Atya. Hallgatjuk az igét... milyen teljes annak az igazsága: Uram, magas a te kezed, de nem látják. Az ember, aki megkezdte a háborúságot, dühösen fenekedik a béke ellen. Nem számit előtte a könny, a mérhetetlen szenvedés, a megbecsülhetetlen sok feláldozott élet. Szinte öncéllá vált a háború. Volt-e valaha visszataszitóbb példája a hitetlenségnek, a lelki pogányságnak, a Krisztustagadásnak, mint a mai század háborút szomjazó embere? Van-e csak egy vonás is rajta, amely még elárulná, hogy valaha Isten képének tüköré volt? Mikor az első világháborúban a béke önkéntes apostolai megindulták, hogy egyengessék a megértés útját s ha lehet, áthidalják az ellentéteket, sokat nem engedtek a tanácskozásra, nehogy még békesség legyen a tanácskozás vége s megrövidüljön a pokol tánca, a véres háború! Csak tovább, amig fegyver, vagy éhség miatt kidől az utolsó harcos is. Imhol a hitetlen ember,