Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
1940 Január hó ERŐS VAR 9 Oldal Egyetemes Egyházi Ügyek, LELKÉSZI NYUGDÍJ Amerikai egyesült evangélikus egyházunk az év minden napjában egy-egy közegyházi ügynek ismertetését és felkarolását tűzte ki célul. így pl. a múlt hónapban a lelkészi nyugdíj kérdése az, melyet amerikaszerte egyházainkban megtárgyalnak. Illő, hogy a mi magyar gyülekezeteink is legalább részben meg ismerkedjenek ezzel a kérdéssel. Emberileg természetes, hogy aki munkájából kora miatt kidőlt, éhen nem halhat. Az Amerikai Egyesült Államok törvényhozó testületé ennek a meggyőződésnek adott kifejezést, mikor a Social Security Act-ban az öregek megélhetéséről gondoskodik. Ebből a törvényből azonban az egyházi tisztviselők kivétettek, mert az állam úgy gondolja, hogya lelkészekről való gondoskodás az egyházak dol-I ga-Sok egyháztag úgy gondolja, hogy a lelkész gondoskodjon a maga öregségéről. Ez azonban nem olyan egyszerű dolog. Tudvalevő, hogy a lelkészek az összes egyetemet végzett dolgozók között a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek. Ezen a jövedelmen is nagy részt vág az a körülmény, hogy a lelkésznek, mint magyar embernek és mint egyházi vezetőnek minden magyar és minden egyházi mozgalomból kivétel nélkül ki kell vennie a részét. Igaz, hogy a munkásembernek sokszor meg kell szenvednie a depressziót. De ne felejtsük el, hogy a prosperitás idejében még jobban keres és rendszerint munkásemberek családjában többen is keresnek olyankor, mig a lelkész családjában ez rendszerint nem lehetséges a legjobb akarat mellett sem. Viszont a lelkész jövedelme a prosperitás idejében is csak egyforma. Sok helyütt a lelkész autó nélkül el se tudja végezni a munkáját. Az autótartás is az ő fizetéséből megy és nem egy lelkészt ismerünk, aki fizetésének 30—50 százalékát csak arra az autóra költi, mellyel gyülekezetét szolgálja. Biztosítást is csak keveset tud egy lelkész vásárolni: rendszerint csak annyit, amennyiből haláleseti kiadások fedezésére szükség van. Bizonyos, hogyha a lelkészeknek a fizetését végzettségükhöz szabnák, vagy ahhoz az időhöz, melyet ők hetente munkában töltenek, akkor a lelkészek gondoskodhatnának arról az időről, mikor már annyira kimerült a szellemük, hogy nem képesek a lelkészi munkával járó állandó megfeszített szellemi és ideg munkára. Erről azonban nincs szó. Ezért van nyugdíjintézete az mi Egyesült Amerikai Evangélikus Egyházunknak. Ez a - zonban oly szegény, hogy lelkészeinek csak havi 25 dollárt tud fizetni nyugdíjban és ezt is csak úgy, hogy egyre jobban eladósodik, mert még ez sem folyik be a gyülekezetek évi közegyházi adakozásából. Már most gondoljuk meg, hogy hogyan élhet m£g egy nős lelkész, akinek se vagyona, se háza, havi 25 dollárból? Ez az oka annak, hogy a legtöbb lelkész haláláig nem megy nyugdíjba és nem adja át helyét a fiatalabb munkaerőknek: mert senkisem hajlandó arra, hogy az önkéntes éh-halálba menjen. Amerikai egyházunk nyugdijintézeti bizottsága erősen töri a fejét egy uj és jobb rendszer kidolgozásán. Azonban semmiféle uj rendszer nem fog jobb eredményeket hozni, ha a gyülekezetek nem éreznek lelkiismereti elkötelezést az egyetemes egyháznak ilyesféle és mindenféle Istentől rendelt munkája iránt. Jó volna, ha a mi'magyar gyülekezeteink nagyobb mértékben vennék ki részüket az egyetemes egyház terheinek hordozásából. Sajnos legtöbb magyar gyülekezetünk arról hires az amerikai, sokkal áldozatkészebb, egyházak előtt, hogy semmit, vagy alig valamit adnak az egyetemes egyház missziói, kórházakat, iskolákat, jótékony intézményeket és a lelkészi nyugdíjintézetet fenntartó munkájára. Itt nem csak arról van szó, hogy érezzünk felelősséget lelkészeink jövendő sorsa iránt, mert hiszen ők a gyülekezetek szolgálatában töltik el egész életüket. Hanem még inkább arról, hogy egyházi és gyülekezeti érdek,-hogy az elöregedett lelkész elhagyhassa állomáshelyét, tudván, hogy öreg napjairól, ha szűkösen is, de a mindennapi kenyérig, gondoskodva van. R. F.
