Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-09-01 / 8. szám
6 Oldal ERŐS VÁR 1940. Szeptember hó ERŐS VÁR?! Evangélikus hitünknek drága bizonyossága az, amit Luther Márton versbe is foglait: “ERŐS VÁRUNK NEKÜNK AZ ISTEN.” Ez a hitvalló éneksor azt fejezi ki, hogy az Isten a mi várunk s mi ennek a, várnak katonái vagyunk, egyfelől a vár véd bennünket de másfelől nekünk is Kell harcolni a várunk megtartásáért. Nem kell ezt a várat védeni, mert ez össze nem omlik soha: de elveszíthetjük: “az ős ellenség” kihajthat belőle, hogy hontalanul tévelyegjünk az élet halálhináros mocsarai között-Mi kell egy várba? Hűséges katonaság, mely összetart, engedelmeskedik, nem féi, nem alszik, nem dorbézol, nem tétlenkedik, katonaság, mely engedelemsen követi vezetőit még a halálba is. És itt ezen a ponton üti fel a fejét bus aggodalom a szivemben. Vallhatjuk-e mi amerikai opliks magvarok, hogy nekünk ERŐS VÁRUNK AZ ISTEN? Nézzük csak! Sokszor szinte emberfeletti erőlködéssel,' percekre összeszorult kis szabad időnket feláldozva szerkesztjük ezt a lapot. AZ AMERTVAT EVANGÉLIKUS MAGYARSÁG EGYETLEN LAPJÁT. Megirjuk, összeállítjuk, sőt meg is növeltük: gazdag, szép lap; minden lapja tele van az evangéliumi hit erőteljes bizonyságtevéseivel. Szétküldjük, osztogatjuk. É,s mi az eredmény? Egy olyan előfizetői névsor, hogy annak hosszát még a templom egerei is megsii’atnák- Hol itt az összefogás? Micsoda katonája a várnak az, aki még a napiparancsot se olvassa el? Sok ilyen tapasztalattól nehéz az amerikai magyar egyházi munkás szive. Olyan nehéz, hogy azt csak a jó Isten tudja. De azt kérdezem : van-e Erős vára egy olyan katonaságnak, mely nem fog össze és nem él, harcol, hisz és imádkozík együtt? Hiába erős az a vár, hiába érnek átverhetetlen sziklaszirtjei az égbe: ha a katonaság, az EGYHÁZ NÉPE nem felel meg a Várnak, akkor nem tudja tartani a Várat. ERŐS VÁRUNK NÉKÜNK AZ ISTEN majd csak akkor lesz, ha mi, amerikai magyar pvqp,vélikjs gvülekpzetek megfocíi’V eo-vmás kp zét és szent lelkesedéssel, együttbuzgó nagyot akarással lendülünk neki az Isten országa megőrzésének áldott harcába Mig ezt meg nem teszszük- mig nem becsüljük meg végvárainkat és ipp„„„niiük Intünk áldott fegyvereit és elütjük a segítséget kérő kezet: addig van ugyan ERŐS VÁRUNK, de: jaj, az ERŐS VÁRNAK GYENGE NÉPE VAN. Ez a cikk nem a hithü keresztyén, evangéliumi szivü testvéreknek szól: nem azoknak, akiknek áldozatkészsége és nagy hite építette fel és tartotta meg Magyaramerika evangélikus templomait és intézményeit. Nem, nem nekik szól. Inkább az ő nevükben, az ő szivükből szól ez a hívás. Mert az evangélium hü népe elkeseredik és belefárad abba, hogy látja evangélikus múltú, de hitehagyott magyar vértestvérek ezreinek gyilkos közönyét, káini nemtörődömségét. Nem egynek váratépitő kezéből kiesett az áldozatkészség malteroskanala és ezért ők felelősek, akik mindent lekicsinyelve, mindent lemoeolyogva mindég a VÁRON KÍVÜL lebzseltek és örök jövőt építő munkásság helyett minden szánt hit rombolásában töltötték el életüket Hozzátok szólunk, akik KÍVÜL ÁLLTOK! Hozzátok szólunk, akik NEM HALLGATTOK RÁNK! Hozzátok szólunk, akiknek NEM KELL A TEMPLOM. NEM KELL A BIBI JA, NEM KELL ERŐS VÁR. NEM KELL KEGYELEM, NEM KELL AZ ISTEN.... Hozzátok szólunk! Figyelmeztető, hivó szóval Mocsáron álltok! Gyilkos hínár fonódik lábatok köré.... Meneküljetek. Még meg van AZ ERŐS VÁR, de ha nem fogunk össze, ELVÉTETIK ETTŐL A NÉPTŐL és OLYANNAK ADATIK. amely MEGTERMI ANNAK GYÜMÖLCSEIT. Rettmann Mit csinálsz a bűneiddel? Hozd őket a keresztfához! Nézz fel Jézus ra, Aki “a mi bünneinket maga vitte fe! testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultak meg!” I. Péter 2, 24. v. Ki uralkodik életedben? » Engedd Úrrá lenni Jézust! Hiszen azévt halt meg és támadott fel, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék! Róm. 14, 9. Mi vigasztal szeretteid koporsójánál? Az a húsvéti hit, hogy Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lön azoknak, akik elaludtak-” I. K.r. 15, 20. v. Mi bátorít temetői sirhalmok között? At. a húsvéti bizonyosság, hogy “elnyeletett a halál diadalra! Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” I. Kor. 15, 54—55, v.
