Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
1940. Március hó ERŐS VÁR 7 Oldal ECCE HOMO. JELLEM NÉLKÜLI nagy római ur, Pilátus mondotta latinul ezeket a nevezetes szavakat, amikor Jézusra mutatott: Ecce Homo, — ami annyit jelent: ime a ember. Ez a kép, amelyet itt közlünk, azt a pillanatot mutatja be, amikor a hamis vádakkal Pilátus kezére adott Krisztust bemutatja a népnek. Pilátus megfestett alakja sikeresen mutatja be a jellemét. Hatalmas ember, akinek arcán vissza tükröződik a tanult és csiszolt elme. Látszik rajta, hogy nem naiv ember s tudja jól, hogy a zsidók mit akarnak. Feleségének figyelmeztetése: “ne avatkoz ez igaz ember dolgába”-ott fekszik lelkiismeretén. Mindennel tisztában van s mégis oda állítja a nép elé Jézust: íme az ember, itt van, döntsetek sorsa felett — én se ellene se mellette nem vagyok, mosom a kezem. Nekem nem lényeges az igazság, én még sokáik szeretnék háborítatlanul üllni helytartói palotámban. Jézus a kép közepén két érzéketlen és durva fegyveres előtt áll. Nem keresi tekintetével sem Pilátust sem az embereket. Nem akar vádolni, sziveket korbácsolni: te is itt vagy, akit a halálból mentettem ki, te is ellenem fordulsz, akinek betegeit gyógyítottam ? Nem, Jézus nem néz rájuk. Tekintete messze túl ivei rajtuk, tudja, hogy ezek az emberek nem ismerték fel a meglátogatás idejét, az Ő országa nem ezekből, a bünbánatot nem ismerőknek a világából való. Kezei béklyóban, fején tövisből font korona. A vér kicsordul a fájdalom és sebek nyomán, hogy a kereszten egész zuhatagával lemossa megváltottjainak bűnét. Krisztus hosszú, ártatlan szenvedése a mi bűneink nagyságát juttatja eszünkbe; menekülni szeretnénk Krisztus némán vádoló alakja elől de ugyanakkor tudjuk, hogy egyedül Ő a mi menedékünk. Azért remegő lélekkel ajkunkra vesszük az imát és elcsukló hangon énekeljük: Oh fő, vérző sebekkel Meggyötrött, megrakott Fő szúró tövisekkel Megkoronáztatott! Oh fő, előbb oly ékes, Most olyan megvetett: Végy tőle, oh szentséges, Hálát s dicséretet! Buzgó hálával áldlak, O Jézus, tégedet! Halálodért imádlak, Hogy adtál életet. Ki hü voltál halálig És utad mennybe vitt: Add, éltem alkonyáig Kössön hozzád a hit. (Dunátuli ev. Énekes könyv 177-ének 1 és 6 verse.) Bizony imádkoznunk kell, hogy életünk alkonyáig kössön bennünket a hit Jézushoz. íme csak nézd meg jól Testvérem a kép alján és jobb felén tolongó embereket. Hárman az előtérben, gazdagszövésü ruhában de annál inkább nyomorult lélekkel, szemtelen és hazug vádakkal mutatnak Jézusra. S a jobb sarokban egy részlet a csőcselékből, akiknek arcán a gonoszság és elvadult bűnös hangosan kiabálja: mi azok vagyunk, akiket minden gaztetre meg lehet vásárolni. Sokszor kell imádkoznunk azért, hogy ne essünk be minduntalan a Krisztus tagadók, keresztre feszitők gonoszságaiba . . . Hordozzuk szivünkben ezt a képet, hogy a kisértések idején elénk állhasson, figyelmeztetve Krisztus értünk hozott áldozatára, aki töviskoszorut és kereszthalált viselt, ártatlan életét adta, hogy nekünk bünbocsánatunk és örök életünk lehessen. Brachna Gábor Hiszem a halottak feltámadását STEN húsvéti ajándéka ez: “Hiszem a halottak feltámadását.” Ennél nagyobb ajándékot az emberiség nem kapott még sohasem. Semmelweiss orvos azzal ajándékozta meg a világot, hogy a fiatal anyákat megszabadította a gyermekágyi láz halálthozó veszedelmétől. Pasteur azzal, hogy a veszett kutyák marását tette ártalmatlanná. Szentgyörgyi azzal, hogy egy uj életerőt adó vitamint talált meg. E- zeknek és az emberiség többi jótevőjének a nevét tisztelettel emlegetik. Joggal, mert nagy ajándékot adtak a világnak. Meghosszabitották az emberek életét. De csak meghosszabbították. És mit ér a meghosszabitott élet, ha annak végén mégis csak ott leskelődik kikerülhetetlen bizonyossággal az emberiség örök rabszolgatartója: a halál. De Jézus azt szerezte meg nekünk, ami a közmondás szerint nincs is: a halál elleni orvosságot. Krisztus feltámadott és vele együtt feltámadnak az ő Ígérete szerint azok is, kik benne hisznek. A halál a hivő ember számára csak olyan, mint az operációs asztalon való elaltatás: mikor kinyitjuk szembünket, az élet nagy, biztoskezü orvosa kivágta belőlünk örökre azt, ami halandó, nyomorúságos, beteg, halálos. Husvét a legnagyobb vigasztalás ünnepe lett ezáltal. Nincs oly gyász, fájdalom, keserűség, melyre ne volna bizonyos vigasz ez a hitvallás: “Hiszem a halottak feltámadását.”
