Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
1940. Március hó ERŐS VÁR 3 Oldal lősség súlya alól. Hát csak dobjátok azokat a köveket . . . De álljatok csak meg! A Gethsemáne olajfái közül egy másik sikoly, egy másik jaj is hallatszik, átsüvölt Kálvárián és Sionon . . . Összeszoritja a szivet. Apostol testvérünk hangja az, aki háromszor tagadta meg Krisztust. Előbb azt mondotta: ‘‘Ha veled kell is halnom, akkor sem tagadlak meg téged”. (Máté, 26:35.) Aztán egy cselédleány kérdésére igy felelt: “Nem ismerem azt az embert.” (Mt. 26:74.) “Ember, nem tudom mit beszélsz,” (Lk. 22:60.) No és lehet-e most követ dobni? — Nem ! Nem ! Nem! Péter ez, aki a Mestert szintén megtagadta, de belenézett az Isten—Ember jóságos, irgalmas szemeibe. A Mester bánatos tekintete lelke mélyéig hatolt. Elkezdett keservesen sírni. És vannak, akikben Péter ma is él. Az ő sikolya és jajveszékelése nem a kétségbeesésé, hanem a bíinbánaté. Nem azé. aki nem találta meg az utat vissza a Mesterhez és a bűntudat megőrjítette. Péter megtalálta a Mestert és igy önmagát és követte a Mestert. Le a kövekkel! Péterben a bűnt a bünbánat követi. Le a kövekkel mindaddig, amig a nagycsütörtök-nagypénteki éjszaka péteri bünbánata él az Egyházban és mindnyájunkban, amig Krisztus úgy él bennünk, mint Péterben élt a szemrehányó, de azért megbocsájtó tekintete a búcsúzó Mesternek. Le a kövekkel, amig megértjük a hívást: követni a Mestert és töredelmes bünbánatot tartunk, és a Krisztusba vetett rendíthetetlen hittel haladunk a péteri bünbánat utján, könnyekkel mosva tisztára a lelket, a megtérés szent kegyelmében. Le a kövekkel mindenütt, ahol Krisztust megértették, befogadták, megszerették és követik. A tagadó Péterben, üldöző Pálban, bűnöző Ágostonban, nyegle világfi asszizi Ferencben élt a szenvedő Krisztus és megdicsőült bennük és ők Benne. A kereszten meghalt nagypénteki Krisztus igy éljen bennünk, hogy megdicsőitessen bennünk és mi Ő benne. De nemcsak nagypénteken, hanem mindig. Érzésünket, gondolkozásunkat, meggyőződésünket változtassa meg és nemesítse meg a nagypénteki gyász, hitünket pedig tegye erőssé az élő Krisztus örök dicsősége. A Megdicsőült Kereszt. 1,1 EVESEN tudják ma, hogy a keresztfa Krisztus idejéig szörnyű, hátborzongató, , utálatos fa volt az emberek szemében. A kegyetlenségükről hires assziriaiak találták fel, mint gyötrelmes kivégzési eszközt. A müveit rómaiak irtóztak tőle, mert jóérzésü ember nem bírta végignézni a rajta kivégzett ember irtózatosan elnyújtott haláltusáját. Ezért a rómaiak nem is engedtek kivégezni rajta mást, csak a legaljasabb, legsúlyosabb büntetésre méltó gonosztevőket. Azt mondhatni, hogy a keresztfa nagyobb iszonyattal és utálattal szemlélt fa volt, mint a mai időkben az akasztófa. Nem csoda, hogy Jézus követői az emberek megütközését és megvetését hívták ki maguk ellen, mikor egy olyan embert imádtak, ki a keresztfán lett kivégezve. Úgy gondolták a zsidók és a pogányok, hogy Jézust megbélyegezte a kereszt. De tévedtek. A kereszt nem húzta le Jézust. Jézus felemelte a keresztet. A világtörténelem egyik legcsodálatosabb jelensége az, ami a kereszttel történt. A legmegvetettebb, legszörnyübb, legiszonyatosabb fából lett a legszebb, legdicsöbb jelkép. Odakerült a világ templomainak tornyába. A szentek szentjét, az Oltárt díszíti: csillogó arany lett a durva ácsolt fából. Templomok tetején világitó ragyogás lett a nagypénteki napot sötétségbe boritó kereszt. Hivő emberek ruhájukon, vagy nyakláncon hordják, mint drága ékességet. A gyilkosságok jelképéből a megváltás jelképe lett. A kegyetlenség fájából a kegyelem fája lett. Bizony, Isten megdicsőitette a minden fák legalacsonyabbját, mert az Ö szent Fia azon adta értünk életét. S a kereszt e csodálatos története kifejezi Isten kegyelmi tervét is. Mert az az ember, aki szivébe zárja a keresztet, ugyanazon az átalakuláson megy keresztül, mint maga a kereszt. Az az ember, ki élete megváltásaként hiszi és fogadja el azt, ami azon a kereszten történt, épp úgy átalakul, mint ahogy átalakult a kereszt. Bármilyen mélyen sülyedt is a bűnbe az ilyen ember, uj emberré válik. Lehull róla az utálat és tiszteletet parancsol. Mint ahogy a durva ácsolt keresztből aranyból vésett oltári jelkép lett: úgy lesz a bűnében eldurvult emberből uj, tisztalelkü, ragyogó életű ember, aki Istennek gyermeke. A mélyből felkerül a magasságba. Ki addig az emberiség salakja volt, az emberiség díszévé válik. A durva száraz fa átalakul csillogó arannyá. Ahogy Isten megdicsőitette a keresztet, úgy megdicsőiti azt, aki a keresztet elfogadja uj élete kapujának. A hitetlen bűnös ember ily csodás változáson megy át, ha szivébe zárja a Krisztus keresztjét. S ezt az átváltozást Krisztus végzi. Ott a kereszten, szent vére hullásával teremtette meg a mi újjászületésünket. S aki hittel borul le a kereszt alatt; ki hiszi, hogy megváltása abban van, ami ott a kereszten történt, azzal Isten elvégzi ugyanazt a csodát, amit a kereszten végzett. S olyan nagy lesz a külömbség uj és régi ember között mint a templomok oltárán fénylő kereszt, és az asszír dombokon álló átkozott fa között. Akarod-e ezt az átalakulást? Ezt az újjászületést? Ezt a megdicsőülést? Borulj le a forrása elé, a nagypénteki kereszt alá. Rettmann
