Erős Vár, 1939 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1939-06-01 / 6. szám
Negyedik oldal ERŐS VÁR” 1939 junius hó igen jó anyagi vagyonnal birt. Úrvacsorával óhajtott élni. Azonban kisült, hogy egyetlen lányával már évek óta haragban van s a leány egyetlen egyszer se látogatta meg betegségében s évek óta nem is találkoztak. A lelkész közbenjárására kibékülnek s az Úrvacsorát íelevehette a beteg. Megkéri a lelkészt, hogy a végrendeleti megírásában legyen segítségére, annál inkább, mivel az egyházról és az árvaházról is megakar emlékezni. A végrendelet elkészül. Jut egy ház a leánynak, pénz is sőt még igen szép ajándékok másoknak is. Azután előkerül egy adósság levél, amit a lelkész kezébe helyez a beteg. Itt van Tisztelendő ur egy 700 dolláros adósság levél. Legyenszives hajtsa be a tartozást s abból 500-at adjon át a lányomnak, a megmaradó részt pedig az esetleges kiadások levonásával felezze meg az egyház és az árvaház között. Piruló orcával megnézi a lelkész: 11 éves adósság. Az asszony sohase tudta behajtani. Az egyház lelkésze azonban legyen egy lehetetlen tartozásunk a kollektora, esetleg pereskedjen, szemtelenkedjen, huzza ki másnak a tüzből a gesztenyét s azután megszégyenítő koldus filléreket adjon egyházának és intézményének. Gyalázatos vissza élés ez a jótékonság nevében. Ilyet nem lehet és nem szabad tennünk. Ez nem Isten dicsőségére történt. Ez nem adomány hanem csalás. Azt hiszem minden jó érzésű ember pirulna ilyesmiért. Az adományozásnak van Istentől rendelt módja. Aki adni akar, az adjon és ne zsidoskodjon. Imádsággal csak annak a nevét lehet kiejteni, aki Isten szerint szolgálni akar. Vannak pénzügyek, amik csak Isten előtt hozzák mek a kamatokat. Van végrendelet, amelyik korona az élet végen, amelyik megdicsőit. Hiszem, hogy sok név fog még fényesen ragyogni az amerikai magyar evangélikusság életében. S hiszem azt, hogy Isten talál olyan magyar evangélikust, akit azért enged be az Ö örökké való országába, mert a Krisztus által hűségesen rendelkezett a reá bízott vagyonnal. (Brachna) GYERMEK ROVAT Szerkeszti: RETTMANN FARKASNÉ DÄVID GYÖNYÖRŰ tavaszi vasárnap délután volt és a gyerekek és a vasárnapi iskolai tanitónéni, meg a tisztelendő bácsi kimentek pikniket tartani. Oly szépek voltak a virágzó és zöldelő és oly gyöngyörüen daloltak a madarak, hogy mindenkinek a szive tele volt csordultig boldogsággal. Mikor meguzsonnáztak, a tisztelendő bácsi leültette a gyerekeket a fiire és azt mondotta: “Ugy-e jó itt lenni az erdő szélén és a finom zöld füvön hemperegni—(“de még milyen jó!” kiáltották közbe sokan) de nem mindég volt a gyerekeknek ilyen jó dolguk. Itt van például a Bibliában Dávid, aki már kicsi korában dolgozott és a bárányokat őrizte. Persze ti azt hiszitek, hogy az nem volt nagy muna, de tévedtek. Nemcsak hogy nagy munka volt ilyen kis fiúnak, hanem nagyon veszélyes is volt. Tudjátok-e, hogy miért!” Felpattant Évike a fűről és úgy kiáltotta: “Az oroszlánok miatt!” “Jól tudod, kislányom—dicsérte a tisztelendő bácsi-—-bizony az oroszlánok megtámadták a bárányokat. Egyet el is vitt egy nagy oroszlán. De Dávid nem ijedt meg. Nem hogy elszaladt volna hanem utána eredt az oroszlánnak és tudjátok-e hogy mit csinált? Megmondom nektek úgy ahogy Dávid maga beszélte el: “Elmentem utána és levágtam és kiszabaditám a bárányt a szájából, mikor pedig ellenem támadott, megragadtam szakállánál fogva és levágtam és megöltem őt. Mit gondoltok gyerekek, hogy tudta Dávid ezt megtenni?”
