Erős Vár, 1938 (8. évfolyam, 11-12. szám)

1938-11-01 / 11. szám

Negyedik oldal “ERŐS VÁR” 1938. november hó va nem csak ébren tartani, hanem azt terjesz­teni is. Alapítani könnyű, megtartani nehéz. Ez a nehéz munka vár pásztorra és nyájra egyaránt. De ne féljetek! Isten hatalmas ere­je veletek lesz, ha ti is hűek maradtok hozzá. Üdvözlünk titeket West Sidei Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Gyülekezet! Isten hozott titeket a közösségbe. Bár a ti történetetek buzdítana más nagy magyar evan­gélikus közösségeket arra, hogy missziós lel­­külettel uj templomok alapjait megvessék. (Leffler) '■I .. — . . _■ «... - — - - HÁLA... NINCS BŰN, melyet az emberek jobban elitéinek, mint a hálátlanságot. Utá­latos az az ember, aki csak kapni akar de adni nem tud. Kinek tartozunk elsősorban hálával? Már megszoktuk azt a feleletet, hogy Istennek. De igaz-e ez? Valóban hálával tartozunk-e Isten nek? Mert ha igen, akkor az utosó Ítéletkor az örök biró sok embernek fogja odakiáltani ezt a vádszót: “HÁLÁTLAN!” Az Amerikai Egyesült Államok külön ünnepet szentelt az ISTEN IRÁNT VALÓ HÁLÁNAK: Hálaadás napját. Tehát ez or­szágnak a kongresszusa határozottan kifeje­zést adott azon meggyőződésének, hogy Isten­nek hálával tartozunk. Miért tartozunk hálával Istennek? A kong­resszus határozata szerint azon testvéri java­kért, melyeket az isteni gondviselés juttatott nekünk. Itt tehát nincs is szó Megváltásról, Krisztusról, örök életről, pedig ezek a NA­GYOBB ajándékok. Itt csak a puszta létről és a megélhetés eszközeiről van szó. Már ezekért is hálával tartozunk. És jog­gal. Hiszen mindenki elismeri, hogy szüléink­nek hálával tartozunk:'mennyivel inkább Is­tennek, aki azt adtá nekünk, amit szüléink ad­nak, de azonfelül még a szüleinket is tőle kap­tuk. Istentől születésünktől fogva mindég csak KAPTUNK. Ha jók voltunk, ha rosszak, ha templomba jártunk, ha elkerültük, Isten volt az Atyánk, aki Jézus szavai szerint “fel­hozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Máté 5,45.) Bizonyos tehát, hogy Istennek hálával tartozunk. De mi legyen ez a hála? Nem elég hála a köszönő szó, a hálaimádság. Hiszen mi lenézzük azt az embert, aki csak beszélni tud, de nem ér semmit, ha tettre kerül a sor. Az sem elég hála, ha a templomba járunk. Elő­ször is a templombajárás legelső kötelessé­günk, másodszor a templonmban is mi va­gyunk azok, akik kapunk. Kapjuk a bűnt le­győző erőt, a vigasztalást, a békességet, a ke­gyelem bizonyosságát. Hálás ember az, aki ADNI tud annak, aki­től kapott. Erről van szó hálaadás napján, a­­mint erről van szó a Bibliában is. A nép szid­ja a papokat, mert “mindig csak pénzt kér­nek.” Elfelejtik, hogy a papok nem maguknak kérnek. A lelkészek az összes egyetemet vég­zett emberek között a legkevesebbet keres­nek és megelégszenek vele. Nem maguknak kérnek. Hanem kérnek elsősorban saját gyüleke­zetük templomának. Annak építésére, festésé­re, fenntartására, kifizetésére. A templom nem a lelkészé, hanem a gyülekezeté. A pap tehát nem magának kér, hanem a GYÜLE­KEZETÉNEK. Azután sem magának kér. Hanem kér az EGYETEMES EGYHÁZNAK. Kéri, hogy adjanak a hívek aggmenházra, árvaházra, kór­házra. Kér arra, hogy az evangélium terjesz­tessék Ázsiában, Afrikában, Délamerikában. Kér arra, hogy itt Északamerikában uj temp­lomok épülhessenek. Kér az iskolákra, ahol a jövő lelki vezetőit kinevelik. Kér diakonissza munkára. Egyszóval KÉR AZ EGYHÁZ­NAK arra a munkájára, melyet annak ISTEN PARANCSOLATÁRA VÉGEZNIE KELL. Isten országának munkájára kér. Miért kér? Mert a hívek maguktól oly ne­hezen adnak. Nehezen adnak, mert bizony oly sokan közülük HÁLÁTLANOK! Istentől kérni és kapni tudnak, de adni? Azt már ne­hezen adnak. Nehezen adnak, mert bizony oly vő. mert az az ÖVÉ. De mikor arról van szó, hogy azt a pénzt oda adja úgy, hogy az ne le-

Next

/
Thumbnails
Contents