Erős Vár, 1936 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1936-01-01 / 1. szám
2-ik oldal. ERŐS VAR 1936. Január ALAPÍTÁS és fenntartás Irta: Rettmann Farkas, pittsburghi lelkész. Az utóbbi idők gyakori jubileumain sok szó esett azokról, akik valamikor nagy munkával és lelkesedéssel egyházat szerveztek meg és sok, de már kevésbbé elismerő szó esett azokról a “vezetőkről”, akik az előd jól elvégzett munkájának eredményébe, egy jól megszervezett egyházba kerültek, vagy, mint gúnyosan mondják:“ a készbe ültek bele.” Nem egy ember van magyarjaink között, aki bennünket, mai és uj vezetőket úgy tekint, mint akiknek már könynyü dolguk van, hiszen a nehéz kezdet nagy munkáját más végezte el helyettünk és nekünk már nincs is más dolgunk, mint élvezni azt, hogy milyen nagyszerű és jól megszervezett egyház élére hozott a jó szerencse. Ez a felfogás alkalmas arra, hogy a mai egyházi reve tök munkájának értékelését aláássa. A másik veszedelme ennek a felfogásnak az, hogy az alapitó egyháztagokban azt a meggyőződést táplálja, hogy aki az alapításban részt vett, az már mindent megtett egyházáért, amit csak megtehetett. Sokan vannak, akik a múlt dicsőségét emlegetve ma már nem tesznek semmit. Mind a két veszedelem szükségessé teszi azt, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Azt mondja a közmondás, hogy “minden kezdet nehéz.” Ez áll is ott, ahol száz százalékos kezdésről van szó. Nehéz egy üzletet bevezetni és annak vevőközönséget szerezni. Nem egy üzletember belebukott abba, hogy nem bírta pénzzel kivárni azt az időt, amikor már kialakult és állandó vevőköre van. Nehéz dolog pogányoknak az evangéliumot hirdetni és pogányok országában egyházat alakítani. Mindez épp oly nehéz, mint őserdőben farmot teremteni, fákat irtva küzdeni az elemekkel, vadakkal és a nyomorúsággal. Ebben a munkában is rengeteg ember vérzett el. Vannak, akik az amerikai magyar egyházalapitás munkáját is ilyen úttörő munkának szeretnék feltüntetni. Ne felejtsük el azomban, hogy az amerikai területen keletkezett magyar egyházak megszervezése nem tekinthető száz százalékosan úttörő munkának. Magyar egyházak szervezése, bármily nehéz munka is .volt, nem hasonlítható a pogányok földjén végzett missziói munkához, mert itt nem pogányokról volt szó, hanem keresztyén magyarokról, akik hazulról magukkal hozták a hitüket, vagy legalább is annak emlékeit és odahaza évszázados múltú, alaposan megszervezett egyházakban éltek imádkozó életet. A legtöbb kivándorlóit magyarban élt a vágy magyar egyház, magyar templom után. Érezték, hogy a magyar egyház azt adhatná viszsza nekik, amit kivándorlásukkal elvesztettek: amúgyar szót, az anyanyelven hirdetett Isten igéjét és a magyar testvérek, sógorok, falubeliek találkozását. A magyarok nem olvadtak bele az angol egyházakba, mert az angol egyházak társadalma merőben idegen volt a számukra és az angol igehirdetés nyelve érthetetlen. De nemcsak a nyelve volt érthetetlen, hanem a szelleme is, mert az angol igehirdetők az amerikai nép természetének megfelelően hirdetik az igét, mig a magyar ember természete egész más hangú és hangulatú igehirdetést kíván. Az angol igehirdetés, mégha meg is értették, nem szólt a szivükhöz. Ez az oka annak, hogy amikor aztán egy pap ajkáról először felhangzott a felhívás magyar egyház szervezésére, akkor sokan sírva fakadtak örömükben és boldogságban, hiszen épp arra szólították fel őket, amire szivük mélyén a legjobban vágyódtak és és azért nem tették meg, amit szerettek volna, felhívás nélkül, mert az egyházi munkának megkezdéséhez annak legbensőbb természeténél fogva, egyházi vezetőre van szükség s mihelyt jelentkezett ily egyházi vezető, akkor már a magyarok jórésze boldog áldozatkészséggel fogott hozzá a munkához. Amikor tehát az egyházalapitás igy ment, akkor nem lehet azt mondani, hogy ez száz százalékosan úttörő munka lett volna. Nem akarom én ezzel az alapítók munkáját lekicsinyelni. Ez megbocsájthatatlan hálátlanság volna. De tárgyilagosan kell megítélnünk az alapítók és a fenntartók helyzetét. Azt állítom ugyanis a fentiek alapján, hogy az egyházak alapítása nagy dolog volt és áldott az emlékük azoknak, akik lelkiismeretes elindulással és vezetéssel egy életerős egyházat tudtak alapítani: de legalább oly nehéz a dolguk azoknak, akik egy ilyen “kész” egyházat kaptak abból a célból, hogy azt fenntartsák és továbbfejlesszék. Mert kétségtelen, hogy nagyon sok egyház épült egy alapitó lángoló biztatásának a hatása alatt, de kétségtelen az is, hogy ugyanez alapítók vagy utódaik már kétségbeesett küzdelmet kellett, hogy vívjanak az egyház fennmaradása érdekében. Az (Folytatás a 4-ik oldalon)
