Erős Vár, 1936 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1936-01-01 / 1. szám

2-ik oldal. ERŐS VAR 1936. Január ALAPÍTÁS és fenntartás Irta: Rettmann Farkas, pittsburghi lelkész. Az utóbbi idők gya­kori jubileumain sok szó esett azokról, akik valamikor nagy mun­kával és lelkesedéssel egyházat szerveztek meg és sok, de már ke­­vésbbé elismerő szó e­­sett azokról a “veze­tőkről”, akik az előd jól elvégzett munkájá­nak eredményébe, egy jól megszervezett egy­házba kerültek, vagy, mint gúnyosan mond­ják:“ a készbe ültek bele.” Nem egy ember van magyarjaink között, aki bennünket, mai és uj vezetőket úgy tekint, mint akiknek már köny­­nyü dolguk van, hiszen a nehéz kezdet nagy munkáját más végezte el helyettünk és ne­künk már nincs is más dolgunk, mint élvezni azt, hogy milyen nagyszerű és jól megszerve­zett egyház élére hozott a jó szerencse. Ez a felfogás alkalmas arra, hogy a mai egyházi re­ve tök munkájának értékelését aláássa. A má­sik veszedelme ennek a felfogásnak az, hogy az alapitó egyháztagokban azt a meggyőző­dést táplálja, hogy aki az alapításban részt vett, az már mindent megtett egyházáért, amit csak megtehetett. Sokan vannak, akik a múlt dicsőségét emlegetve ma már nem tesznek sem­mit. Mind a két veszedelem szükségessé teszi azt, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Azt mondja a közmondás, hogy “minden kezdet nehéz.” Ez áll is ott, ahol száz százalé­kos kezdésről van szó. Nehéz egy üzletet beve­zetni és annak vevőközönséget szerezni. Nem egy üzletember belebukott abba, hogy nem bírta pénzzel kivárni azt az időt, amikor már kialakult és állandó vevőköre van. Nehéz do­log pogányoknak az evangéliumot hirdetni és pogányok országában egyházat alakítani. Mindez épp oly nehéz, mint őserdőben farmot teremteni, fákat irtva küzdeni az elemekkel, vadakkal és a nyomorúsággal. Ebben a mun­kában is rengeteg ember vérzett el. Vannak, akik az amerikai magyar egy­­házalapitás munkáját is ilyen úttörő munká­nak szeretnék feltüntetni. Ne felejtsük el a­­zomban, hogy az amerikai területen keletke­zett magyar egyházak megszervezése nem te­kinthető száz százalékosan úttörő munkának. Magyar egyházak szervezése, bármily nehéz munka is .volt, nem hasonlítható a pogányok földjén végzett missziói munkához, mert itt nem pogányokról volt szó, hanem keresztyén magyarokról, akik hazulról magukkal hozták a hitüket, vagy legalább is annak emlékeit és odahaza évszázados múltú, alaposan megszer­vezett egyházakban éltek imádkozó életet. A legtöbb kivándorlóit magyarban élt a vágy magyar egyház, magyar templom után. Érez­ték, hogy a magyar egyház azt adhatná visz­­sza nekik, amit kivándorlásukkal elvesztettek: amúgyar szót, az anyanyelven hirdetett Isten igéjét és a magyar testvérek, sógorok, falube­liek találkozását. A magyarok nem olvadtak bele az angol egyházakba, mert az angol egy­házak társadalma merőben idegen volt a szá­mukra és az angol igehirdetés nyelve érthetet­len. De nemcsak a nyelve volt érthetetlen, ha­nem a szelleme is, mert az angol igehirdetők az amerikai nép természetének megfelelően hirdetik az igét, mig a magyar ember termé­szete egész más hangú és hangulatú igehirde­tést kíván. Az angol igehirdetés, mégha meg is értették, nem szólt a szivükhöz. Ez az oka annak, hogy amikor aztán egy pap ajkáról először felhangzott a felhívás magyar egyház szervezésére, akkor sokan sírva fakadtak örö­mükben és boldogságban, hiszen épp arra szó­lították fel őket, amire szivük mélyén a leg­jobban vágyódtak és és azért nem tették meg, amit szerettek volna, felhívás nélkül, mert az egyházi munkának megkezdéséhez annak leg­bensőbb természeténél fogva, egyházi vezető­re van szükség s mihelyt jelentkezett ily egy­házi vezető, akkor már a magyarok jórésze boldog áldozatkészséggel fogott hozzá a mun­kához. Amikor tehát az egyházalapitás igy ment, akkor nem lehet azt mondani, hogy ez száz százalékosan úttörő munka lett volna. Nem akarom én ezzel az alapítók munká­ját lekicsinyelni. Ez megbocsájthatatlan há­látlanság volna. De tárgyilagosan kell meg­ítélnünk az alapítók és a fenntartók helyzetét. Azt állítom ugyanis a fentiek alapján, hogy az egyházak alapítása nagy dolog volt és ál­dott az emlékük azoknak, akik lelkiismeretes elindulással és vezetéssel egy életerős egyhá­zat tudtak alapítani: de legalább oly nehéz a dolguk azoknak, akik egy ilyen “kész” egyhá­zat kaptak abból a célból, hogy azt fenntartsák és továbbfejlesszék. Mert kétségtelen, hogy nagyon sok egyház épült egy alapitó lángoló biztatásának a hatása alatt, de kétségtelen az is, hogy ugyanez alapítók vagy utódaik már kétségbeesett küzdelmet kellett, hogy vívja­nak az egyház fennmaradása érdekében. Az (Folytatás a 4-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents