Erős Vár, 1935 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1935-10-01 / 10. szám
2-ik oldal ERŐS VÁR 1935. Október AZ IMÁDKOZÓ LUTHER (Folytatás az első oldalról) Magam elé képzelem az imátkozó Luthert. Feje kissé égfelé fordul. Összekulcsolt ujjai görcsösen belemélyednek kezében, amint' az erőshitü ember határozott Ikézösszekulcsolásával elkezd imádkozni. Összeszoritott ajka néma, de annál beszédesebb kissé lehunyt két szeme Összeboruló két karja biblián pihen, ez a támasza, ereje, lendülete, biztatása s áldásként visszaérkező válasza. .. Könyvtáramban van egy 1569-ben nyomott Luther-biblia s Luther munkáinak egy 1586-ban Jénában kiadott kötete. Mindegyik címlapján ugyanazt a metszetet találjuk: Krisztus keresztfája alatt térdel Luther és magasra emeli imádságra kulcsolt kezét. Mindegyik a Krisztus íkeresztje tövében az ő igazsága diadaláért imádkozó Luthert mutatja. Ezt a képet Luther minden életidőszakába beilleszthetjük. Alkalmazhatjuk ikü önböző korsza. kokra, változásokra, viszonylatokra, mert ő mindig az imádkozó Luther volt. Imádkozásban találja meg önmagát és Istenét. Soha se lett volna reformátorrá, ha nehéz lelki vergődéseiben meg nem világosodik előtte Isten Igéjének értelme. Próféta-lelkek öröksége szerint nem szívesen indul küldetése útján. Éjjel-nappal viaskodik önmagával és tusakodiik Istenével Krisztus imádsága szakad fel keble mélyéből: múljék el tőlem e keserű pohár ! Imádságban erősödik meg küldetésének tudata. Nem tőle függ, hogy elvégzi-e a munkát vagy kitér előle, hanem egyedül Istentől. Nem is az ő, hanem Isten ügyéről van szó, Ő nem is számit semmit sem, neve, hire, élete múlandó, hitvány érték csupán. Minden azon fordul meg, hogy Isten őt saját eszközévé tette, kitervezett örök munkájának végrehajtására méltatta. Óh, hogy imádkozik a küldetésében bizonyossá váló Luther, mikor körülötte ellenséges hatalmak tombolnak s száz halál és ezer veszély között egymagában áll. Nem alkudozik és nem habozik Nem1 von vissza tanaiból egy betűt sem, mert Isten Igéjéről és Krisztus örök igazságairól van szó. A wormsii birodalmi gyűléskor egy este igy imádkozott: “Óh Isten, én Istenem, állj mellém a világ minden okosságával és bölcsességével szemben ! Tedd meg! Meg kell tenned! Éppen neked kell megtenned, hiszen nem az én ügyemről van szó, hanem a tiedről! Nekem semmi keresni valóm nincsen itt, nekem semmi dolgom sincsen a világ hatalmas uraival! Óh én sokkal inkább szeretnék csendben, békében élni! Nem hallasz engem, én Istenem? Halott lennél? Nem, te nem halhatsz meg, te csak elrejtőztél! Avagy nem te választottál-e ki engemet? Kérdezlek, pedig biztosan tudom! Hát akkor, legyen meg Uram, a te akaratod! Mert én sohase akartam ilyen nagy urakkal szembeszállni. Uram, hol késel? Én Istenem, ho) vagy? Jőve., Uram, én kész vagyok életemet is feláldozni, mint egy türelmes bárány!’’ Milyen hatalmas, megrázó imádság! Az imádkozás kapcsolja elszakíthatatlan kötelékkel Istenhez Nemcsak küldetésének megvilágosodásáig imádkozik a szó szoros értelmében “szüntelen”, hanem küzdeJmies munkájában is. Naponként órákat tölt elmélyedt imádkozásban, némelykor csendesen imádkozik, máskor hangosan, szinte eget ostromolva. Istennel együtt éli át a rázúdult forgatagos életet. Mindn eseményt, váratlan kialakulást, kisértést, bizonytalanságot és veszedelmet: Isten trónusához visz. Tőle kérdezi meg, hogy mit tegyen és tőle kapja meg terveihez a hozzájárulást. Nem magától megy Augsburgba, A tenburgba, Lipcsébe, Wormsba. Szilárd bizonyossággal érzi, hogy őt mindenhova Isten küldi. Mikor száz visszatartó kéz nyúl feléje, boldogan mondja: “Nem lehet kételkedni abban, hogy az Úr hív engemet!” A nagybe'ieg Melanchton életét visszaköveteli Istentől, mert különben Krisztus ügye veszedelembe kerül. Imádkozik a reformáció ellenségeiért is, hogy Krisztus térítse meg őket és ne engedje meg nekik az igaz ügy elnyomását. “Ha meg lehet őt téríteni, én Uram Jézus Krisztusom, — kiált fel egy alkalommal, — térítsd meg már, ha pedig nem, akkor legalább álljad útját! Miért akadályozza és szida lmazza oly sokáig a Te Fiadat, a Te Igédet és a Te ügyedet? Ámen, ámen, én Uram!” Csak az imádkozhatik ilyen erős hittel, aki állandóan Istenben él, aki számára Isten élő személy és valóság, aki Istentői kapta küldetését s nem magáért és nem önmagától végzi munkáját, hanem egyedül Isten parancsolatából és az ő erejéből. Imádság volt az élete is: szolgálatban, szeretetben, igazsághoz való hűségben, tisztaságban és önzetlenségben összecsendülő szent imádság. Imádság volt a halá.a is: Isten kegyelméről való boldog bizonyságtétel és Krisztus igazságáról szóló tanításának megerősítő ámenje. A teljes Luther az imádkozó Luther. Biblián nyugtatja összekulcsolt kezét s a keresztre feszített Krisztushoz és Krisztusért imádkozik és az ő diadalán munkálkodik. Ezen a képen keresztül megértjük Luther küldetését1, nagyságát és áldását. Az egyház reformációjához saját lelke reformációján át jutott el. Küldetését betöltötte, mert Istennel való egységben végez te életmunkáját. Megértjük október 31-ének intését is. Te is csak saját lelked reformációján keresztül juthatsz (Vége az 5-ik oldalon)
