Erős Vár, 1935 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1935-04-01 / 4. szám
1935. Április. ERŐS VÁR 34k oldal. AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUS FOLYÓIRAT AMERICAN HUNGARIAN LUTHERAN MONTHLY Az Amerikai magyar evangélikus egyházak hivatalos lapja. Official Publ’cation of the American Hungarian Lutheran Churches. Szerkesztőség és kiadóhivatal:—Editorial and Publ. Office: 938 E. FOURTH STREET, BETHLEHEM, PA. Előfizetési ár: $1.00 egy évre — Subscription Rate: $1.00 per year. Egyes szám ára 10c Single copy 10c Canadian Postage 50c extra; Foreign postage $1.50 extra. Főszerkesztő: REV. DR. E. A. STIEGLER, Editor-inChieí, Bethlehem, Pa. Felelős szerkesztő és kiadó: REV. JOHN ORMAY, Managing Editor and Publisher, Bethlehem, Pa. Társszerkesztök: — Contributing Editors: REV. JAMES BECKER REV. ANDREW M. LEFFLER Detroit, Mich. Cleveland, O. Munkatársak: Staff Correspondents: Rev. Stephen Rúzsa, Oberlin, O. Rev. Alexander Pölöskey, Caldwell, N. J. Rev. Alexander Szabó, New Brunswick, N. J. Rev. John L. De Papp, Windsor, Ont. Rev. Charles Szebik, Montreal, P. Q. Bach János Sebestyén — Szül. 1685. március 21-én. — Vannak emberek, akiknek szavából és cselekedetéből egyáltalán nem tűnik ki, hogy evangélikus-e? Hitük oly pislogó mécses, mely nem ihleti meg őket. A lélek legfinomabb, örök, isteni tartalmát nem tudják kivetíteni. Olvastam költők müveit, láttam festők és szobrászok alkotásait, de semmiből sem tudtam kivenni, hogy alkotójuk hitemnek testvére, az evangéliumnak gyermeke-e? S viszont vannalk olyan lelkek, kiknek minden szavukon, tettükön, müvükön, minden cselekedetükön rajta van lelkűknek bélyege, hitüknek ihletése, ősi evangéliumi szellemnek felbuzgó ősereje, melyre szivünk megdobban: ez is testvérünk, hitünk örököse! Bach János Sebestyén, — kinek 250 éves születési jubileumánál az egész müveit világ hálás kegyelettel áldoz — olyah hittestvérünk volt, kinek csodálatos, örökszép zenei alkotásaiból az evangélikus hitnek olyan mélységei, sejtelmes finomságai, hatalmas ivelésü szárnyalása, megragadó ereje szól, hogy még 250 év múlva is káprázik tőle a szemünk. Bach zenéje evahgélikus zene. Senki sem tudja megérteni, aki nem ismeri istentiszteleti életünket, ősi énekeih&et és az Isten Igéjét. Vannak művészek, akiket Bach megrázó erejű alkotásai vezettek el hitünk igazságaihoz, mert belőlük érezték kiáradni hitünk lelkét. Bach szerény családi körben ép úgy, mint a zene tiszta világában is mély hitű evangélikus volt. Midőn az ősz, vak művész az orgonához ült, ujjai alól a szárnyaló zenében Krisztus egyházának, a chorál, az Ige egyházának öröme és bánata, vágya és imádsága szólalt meg az örök harmónia nyelvén. Bachról a tudomány azt mondja, hogy a zenetörténet leghatalmasabb jelensége, minden idők egyik legnagyobb lángelméje. Egyetemessége páratlan, szelleme felette áll minden korszaknak. S valóban ezt érezzük. Amikor karácsonykor a rádió szárnyain végighullámzik a levegőben és sok százezer szívben áhitatot fakaszt a tüneményes karácsonyi Oratórium, vagy amikor a nagyhéten mely fájdalommal, lelket megrázó erővel és diadalmas hittel felzokog a Máté és János passió, mikor sir, jajong sok szép egyházi énekünk Bach örökszép feldolgozásában, akkor úgy érezzük, hogy Bach nem halt meg, hanem szelleme és hite az örök szépség könnyed lendületével áthidalja a múló időt. Ma is oly szép, szívhez szóló, sokatmondó, kifejező Bach hivő muzsikája, mint mikor megszületett, mint amikor először szárnyalt fel a leipzigi Tamás-templom hatalmas boltivei alatt. És szép is lesz örökké, mert az egyetemes emberi érzések legmélyebb s leghatalmasabbikát szólaltatja meg: a hitet, mely Isten igéjéből fakad, mint a virág a televényből. A bűn és emberi gyarlóságok koldus^ gúnyájában meglátta a lélek felséges királyi arcát és annak legszebb kincsét, a hitet, ezért elinditotta a boldog és magasztaló melódiák seregét utat mutatni a kereső léleknek Isten felé. Isten felé, hol, harmónia van s a szférák és angyalok dicséneke leheletszerüen összefonódik; Isten felé, akinél a lélek megtalálja célját: a megbékélt, tökéletes életet, amit Isten elkészített az öt szeretőknek. Csodálatos zene, melyről Goethe azt mondta: “Mintha az örök harmónia önmagával társalogna, ahogyan Isten keblén zenghetett, mielőtt a világot megalkotta”. 1750 julius 28-án a megvakult művész egy tanítványának diktálta hattyúdalát: “Mikor a legnagyobb szükségben leszünk . . . ” s mig leikéből mély, misztikus harmóniák szálltak, szive hirtelen elcsendesedett s elköltözött az örök harmónia pilágába.
