Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)
1934-07-01 / 10-11. szám
4-ik oldal. ERŐS VÁR 1934. Jul.—Aug. cél nélkül hányódnak a hullámokon addig, amíg a mélység meg nem nyílik alattuk s el nem nyeli őket? Vonatkozik ez a megállapításunk nemcsak egyesekre, de közösségekre is. Még a Népek Ligájára is, amely most aratja, amit vetett az elmúlt 16 esztendőben. Tizenhat évig próbálták a külvilággal elhitetni bárány szelídséggel, hogy magasztos eszmék megvalósítása a céljuk. Ahelyett, hogy közelebb hozták volna a népeket egymáshoz, inkább széjjel választották s most újra egymásnak szegezett szuronnyal azt mondják egymásnak, hogy “békét akarunk.” “Vájjon a tövisről szednek-e rózsát, vagy a bojtorjánról fügét?” Az egész pedig csak azon múlik, hogy nincs őszinte jóakarat, hanem a bőbeszédűség hangos ruhájába öltöztetett önzés akar mindenképen érvényesülni. Közben a népek éhséglázadásokban törnek ki. Minden nemzet alatt morajlik a föld. Pogromok vannak. Tömeggyilkosságok, polgárháborúk dúlnak. A börtönök megtelnek ártatlan és bűnös foglyokkal. A szegénységet újabb adókkal sújtják. Az éhező tömegeket kegyelem morzsákkal etetik. A modern inkvizíció minden poklát átszenvedtetik e bizonytalanságban a népek millióival. Egyrészről a leghipokritább ábrázattal nemzetet akarnak menteni, másrészről pedig éheztetik, pusztítják s újabb tömeg mészárszékre készítik elő. A bünhullám meg csak nő. Fiaink, leányaink a pogány istenek hatalmába esnek. Az újság, színház, rádió már csak romboló eszközök a gonosz kezében. Sötét, felhős ég alatt aggódva nézünk az eljövendő felé. Vájjon megértik-e az emberek az idők jeleit? Meghallják-e a názáreti Jézus megtérésre hivó szavát? Vagy megtagadva Istent és Jézust teljesen pogányokká válnak? Gondolkozzunk ezen evangélikus testvéreim és cselekedjünk! A felhők mögül Isten szól a világhoz: “Ez az én szerelmes Fiam, akiben és gyönyörködöm: őt hallgassátok.” Jézust hallgassátok. o. j. A BUZASZEM Fcldanya meleg csillagos kendőjével betagargatta a búzatáblákat, a kévéket, a tarlót, az embereket, a tücsköket. A cirpelők zsongitó zsalozsmája megszázszorozta a nyugodalmas éji csöndet . . . Pihenő kaszák hüsiiltek a fűben, csillogtak a halovány holdfőr.yben . , . A tűz már alig pislogott. Körülötte kimerültén szenderegtek az aratók. Itt-ott parázs piroslott, dohányfüst terjengett . . . — Jó időnk van — szólalt meg egy pipa, — Jó! ... Jó termésünk lösz — felelte a másik. — Akkinek — szólt vissza az első. — Mindönkinek. Ha a gazdának tele a hombárja, a ml zsákunk sem üres! — Mond valamit kigyeemed, de igazsága Balázsnak vaa — dörmögött egy harmadik pipa. A törődött testek körös-körül megmozdultak. — Mé’? — Mer’ nemcsak aratni kéne a szögén’ népnek, hanem vetni is . . . mög mérni is ... De nincs igásság. — Igasság az vót is, lösz is, csak eszötlenök vagytok! — mcrdult vissza a második pipa. — Mé’? »— Mer a föld nem mindönkié, hanem ezé, azé . . . — Lássa kigyeelmed, itt a hiba, jó’ mondta! — diadalmaskodott a harmadik pipa. Itt-ott helyeslőén mormogtak. — Mennyi födje van kendnek? — kérdezte nyugodtan a második pipa. — Kettő. — És neköm? — Tizenkettő. — Oszt mé’? — Mer’ kigyeelmed mindég bandagazda. — Bion öcséin. Mer’ amióta az eszöm tudom, mindég eeső embör vótam mindön munkába’. És a főd az alá terüközik, aki szereti . . . Nemcsak a fődet, ikább a munkát... Oszt ezé’ van . . . A csillagok hunyorogtak, egyik-másik bukfencet hányt» hosszú kacagó fénycsővát lóbált. — Hiszén nem kigyeemedrü’ beszélők én, hanem átallyába’! — védekezett a harmadik pipa. — Az igazság mindenütt igazság . . . Kaparj kurta, neköi ia lösz! — mondja ki a szentenciát a második pipa. — Ammá’ nem áll! — ellenkezett az első pipa. — Oroszországba’ a főd mindönkié! — Neköm mondod! Aki három évig arattam orosz tanyán! . . . Bolon’ beszéd . . . Amig Krisztus arca lösz a buzaszömön, addig azé lösz a főd, aki tegtöbbet verejtéközik! . . . Ha majd a Max pofája lösz a buzaszömön, akkő’ mög a rablóké, a naplopóké, mindönkié... Jojcakát! A langyos lenge szellő elvitte a szót minden fáradt testhez. Az acélos izmok fölpezsdültek, a kemény arcok megenyhültek: megnyugodtak, hangos szóval helyeseltek mind. A Mizar csillag és hat testvére úgy ragyogott fölöttük, mint őrködő örök igazság . . . Pipák elaludtak . , , A tücskök zsolozsmáztak . . . Földanya melegebb, sötéftebb kendőbe takargatta a búzatáblákat, a kévéket, a tarlót, az embereket, a tücsköket . . Mind . . . VALI JÁNOS
