Erős Vár, 1934 (4. évfolyam, 7-15. szám)
1934-10-01 / 13. szám
1934 Október. ERŐS VÁR ÍS-ik oldal. • • // HÍREK szülőhazánkból hírek a nagyvilágból A bobai evang. gyülekezet (Vas m.) augusztus hó 19-én ünnepelte templomépitésének 150 éves évfordulóját. Ifj. Györffy József udvarán, azon pajta előtt, ahol őseink a templomépités idején az istentiszteletet tartották, imádkozott és Igét olvasott Bélák János gércei lelkész. Igét hirdetett Lukács István bobai lelkész. Utána a gyülekezet együtt felvonult a templomba a lelkészek vezetésével, ahol a megújított oltárt felavatta: Molitorisz János kemenesaljai esperes, Tanitőválasztás. A tárnokréti (Győr m.) ev. egyházköz ség aug. 12-én tartott közgyűlésén Boka Istvánt választorta meg tanitójának. Lelkészválasztás. A bikácsi (Tolna m.) gyülekezet 1931. augusztus 19-én egyhangúlag Rusznyák Ferenc eddigi li lelkcjszt hivta meg rendes lelkésszé Ráez Károly halála által megüresedett lelkészi állásba. — Az izményi gyülekezet Szabó János nyugalombavonulásával megüresedett lelkes/i állását ang. 5-én Hoffmann Ernő pusztavámi lelkésszfl 1 öltötte be. — A szentetornyai ág. hitv. ev. egyházközség újonnan választott lelkipásztorát, Ruttkay Miklián t.ezát, aug. 26.-án iktatta be hivatalába a békési egyházmegye főesperese. Lelkészváltozások. A türkösi (Erdély) ev. egyházközség Antal Mártont választotta meg egyhangúlag lelkipásztorává. — Az újonnan szervezett bukaresti magyar e\ang. egyház pedig Sexti Zoltánt, barcaujfalui helyettes lelkészt egyhangúlag lelkésznek. A bukaresti gyülekezetét jul. 24.-én az egyházkerületi elnökség is meglátogatta. — D. Raffay Sándor püspök egyházker. iroda titkárának, Bezzegh Sámuelnek nyugalomba vonulása folytán Ruttkay Miklián Gyula vallástanárt hivta meg titkárának. Az igy megüresedő vatlástanári állást Csaba László, ez idő szerinti kőbányai segédlelkósz nyerte el. Blatniczky Jenő deaktéri segédh-lkész.t Cinkotára helyezte át, helyére Kelló Gusztáv, a kőbányai lelkészi körbe pedig Liska Ferenc nyert segédlell-észi elhelyezést. Tényőfalu (Győr m.). Aug. 26-án búcsúzott a tényőfalui leánygyülekezet 8 éven át volt hűséges tanítójától, Borsod/ Jánostól; ugyanekkor választott egyhangúlag uj tanítót Erdélyi Sándor személyében. Magyar theológusok külföldön. Az uj tanévben Kemény Péter Haliéba, Lehel László Pár sba megy. Finnországba ezidén Zongor Endre győri segédlelkész megy. Lelkészválasztás. Weiss Frigyes Vilmos kemeneshőgyészi lelkészt a kőszegi gyülekezet leikészválasztó közgyűlése szept. 9-én egyhangúlag lelkészévé választotta. Nyugalombavonulás. Pócza Ferenc sikátori (Veszprém vm.) lelkész 31 évi szolgálat után szept. 1-vel nyugalomba vonult. Batyándon Porkoláb Gyula lelkész sirjára művészi síremléket állít a gyülekezet. A síremlék a Czipott Géza s'rjára a szombathelyi gyülekezet által állított síremlék mintájára készül. Halálozás. — Kolbenheyer József, a gömörkishonti egyházmegye föesperese, rimafürészi lelkész, aug. hó 2-án 07 éves korában váratlanul elhunyt. — Dr. Oravecz Ödön, a/, aszódi Petőfi főgymnázium igazgatója 53 éves korában meghalt. — Vrablicza Béla az oháhpataki ev. egyház le.Lészehosszu szenvedés után aug. 17-én 52 éves korában meghalt. — Braxatoris Sládkovics Márton a senicei evang. egyház lelkésze aug. 26-án 71 éves korában meghalt. Kiváló szlovák költő volt. — Ausztria. D. Mahnert Lajos innsbrucki ev. lelkészt az illetékes osztrák hatóságok letartóztatták, a letartóztatás hátterében politikai okok állanak. Németország. Trüringiában az egyházi főhatóság elrendelte, hogy minden lelkésznek hetenként legalább 10 lelkipásztori látogatást kell végeznie. A látogatásokról külön napló vezetendő. — Ugyancsak Thüringiában 1933. évben 18,583 ember tért vissza az ev. egyházba. Ezzel szemben ugyanabban az évben 1937 egyén lett hűtlen az egyházhoz. A német belügyminiszter, dr. Frick, egyik nyilatkozatában kijelentette, hogy a nemzeti szocializmus a positiv keresztyénség fundamentumán kiván továbbra is fejlődni. Olaszország. A Bibliatársulat az idén árulhatta először bibliáit Rómában. A junius 9-ll-'g megtartott nagy könyvnapokon Róma lakossága mintegy 970 bibliát vett. Sajnálatos incidensek azonban most sem maradtak el. Egyik német lap szerint két róm. kath. pap fel akarta gyújtani a bibliaterjesztő társulat sátorát; néhány diák pedig a vett bibliákat széttörte és nyilvánosan meg is égette volna, ha a ro~-.lőrség idejében nem lép közbe. -— Svájc. Bázelban a szovjet istenellenes propagandájának ellensúlyozása céljából nagy ellenakciót indítottak. Egy kiállítást rendeztek, melyen eredeti fényképekkel mutatják be Moszkva borzalmas tetteit. Felrobbantott és bezárt templomok, legyilkolt papok és hivök láthatók a kiállított képeken. Ausztria. A “katholikus” Ausztrálián tovább folyik az evangélikus lelkészek üldöztetése. A közelmúltban újabb 2 ev. lelkész tartóztattak le és ezzel a letartóztatott ev. lelkészek száma 8-ra emelkedett. Azzal vádolják őket, hogy a nemzeti szocialista eszmékkel szimpatizálnak. A bajor ev. egyház aug. 24-én ülésezett Münchenben és azon arra az elhatározásra jutottak, hogy a jelen pillanatban lehetetlen számukra a birodalmi egyházba való beleoívadás. A zsinat törhetetlen hűséget szavazott püspökének. Oroszország. Az egyik francia könvkiadóhivatal most adott ki könyvet az orosz titkos rendőrségnek 1917-1923-ig végzett gyalázatos munkájáról. A könyv szerint ezen 6 é\ alatt 25 püspököt, 1215 lelkészt, 6575 tanítót és tanárt, 8,800 orvost, 54,850 katonatisztet, 260,000 közkatonát, 10,500 rendőrt, 48,000 csendőrt, 19,850 hivatalnokot, 344.250 egyéb szellemi munkást, 815,000 földművest és 192,000 munkást végeztek ki azért, mert nem bizonyultak megbízható kommunistáknak. Észak államok. Római katholikus statisztika kimutatása szerint Svédország 6 miliő lakosa közül 4000 róm. kath. ak'k 10 gyülekezetbe tartoznak, 21 lelkészük van. Norvégiá ban 42 lelkész esik a mindössze csak 3000 lelket számláié róm. katholikusságra. Finnországban a római katholikusok száma 1800. Dániában 25.000 róm. kath. éi. Ukrainában oly nagy a szegénység, hogy a parasztoknak még gyufára sincs pénzük, ug/ Hoznak parazsat a szomszédból, ha tűzre van szükségük. Mégis egymásután építik az cv. templomokat. Hollandia. Vilma királynőt rövid idő alatt két gyász érte. Emma anyakirálynő és Henrik herceg, a férje, halála. Mindkét alkalommal rádiószózattal köszönte meg az ország részvétét s tett bizonyságot halálon s gyászon is diadalmaskodó biblikus hitéiről. A rádiószózat után az egyik hollandi zsidó ember bibliát vett magának, hogy megtudja, hogyan adhat egy könyv oly erőt a királynőnek? ,