Erős Vár, 1933 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1933-06-01 / 6. szám

ERŐS VÁR PITTSBURGHI GYÜLEKEZET EMLÉKÜNNEPE. Junius 4-én tartotta meg a pittsburghi gyüle­kezet alapításának emlék ünnepét, bensőséges ünnep­ségek keretében. A reggeli istentiszteleten az Uraszta­­la várta a Kiveket. Az esd istentiszteleten megjelent a Pittsburgh Zsinat püspöke, Dr. Bagger Hennch ur is, aki ünnepi beszédében megemlékezett a gyülekezet történetéről és buzdította a Kiveket az evangéliumi ke­reszténység legdrágább kincsének, a hitnek megőrzé­sére. A magyar Igét Nt. Rúzsa László lelkész urnák kellett volna hirdetni, aki azonban motorhiba miatt nem tudott eljönni. Így a gyülekezet lelkésze emléke­zett meg röviden a nap jelentőségéről. Az oltári imát Nt. Varga Lajos, a ref. egyház lelkésze mondta. Az esti istentiszteletet bankett követte, melyen a környék magyarságának a képviselői is szép szám­ban vettek részt. Az est toaszt mestere a Szabadság pittsburghi irodavezetője. Szarvas Pál ur volt. Az ün­nepségek úgy anyagilag, mint erkölcsileg szép ered­ményeket hoztak. ERŐSEN KÉSZÜL A DETROITI EVANGÉL1KUSSÁG HAGYOMÁNYOS PIKNIKJÉNEK MEGTARTÁSÁRA. Szinte tradicíóvá vált Detroit magyarsága kö­zött az evangélikus egyháznak julius 4-én kezdődő háromnapos nagy kirándulása, melyen vallásfrlekezeti küiömbség nélkül Detroit egész magyarsága részt szo­kott venni. Ezt a szép népünnepélyt az idén is meg­tartja a deiroiti evangélikus gyülekezet. JÓL SIKERÜLT A CLEVELANDI EGYLET JUBILEUMA. Lélekemelő istentisztelet keretében adott há­lát a Clevelandi Luther Márton Betegsegélyzö Egy­let az egek Urának, azért, hogy húsz éven át megtar­totta az egyletet. Az istentiszteleten a szent Igét Nt. Rúzsa László hirdette. Az istentiszteleten részt vett Nt. Leffler Andor, a piítsburglu gyülekezet nevében. Az istentisztelet alkalmával az Úrvacsora is kilett szol­gáltatva. Az istentiszteleten énekelt a Luther Márton Dalárda is, ezzel is emelve az istentisztelet fényét. A templomi ünnepélyt világi ünnepség követ­te, melyen a toasztmesten tisztet l óin Mihály, az egylet első elnöke töltötte be. A magyar konzulátus kiküldötje, Nt és Dr. Hercegh József, az Első Ref. Egyház lelkésze, Nt. Leffler Andor, Nt. Rúzsa Lász­ló, Dono Márton, a Nagybizottság elnöke és még so­kan mások üdvözölték az egyletet jubileuma alkalmá­ból. Külön dicséret üleü a rendezőséget a figyelmes és szép kiszolgálásért. Az ünnepségeket este lánc zár­ta be. 1 iAROM ÉVES A BETHLEHEMI GYÜLEKEZET. Hosszú idők óta most találta meg először a bethlehemi gyülekezet igazán önmagát, midőn uj lel­kipásztorának vezetése mellett, hároméves évfordulóját ünnepelte Memorial Day napján. A 'hegyen épitett' gyönyörű templomnak népe örömmel hallgatta az igét Dr. Süegler Ernő lelkész űrtől. A világi ünnepségen is szépen volt képviselve a környék magyarsága. JÖVEL JÉZUS.... Jövel Jézus légy vendégünk, Add szent lelked most is nékünk, Hogy a harcban el ne essünk Csak te benned reménykedjünk. Aid meg szerény egyházinkat S benne küzdő tagjainkat. Add a benned bízók terhe Nálad múljék mindörökre.

Next

/
Thumbnails
Contents