Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)

1914-06-07 / 9. szám

í. évfolyam.

Erdőd 1914. junius 7.

9. szám.

ff

ERDŐDésVUEKE

Társadalmi hetilap.

Előfizetési ár:

Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Előfizetési dijak és a lap szellemi részét illető köz- emények Erdődre a szerkesztőséghez küldendők. Nyilttér sora 40 ■fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos :

NAOY SÁNDOR

Ds

ÜGYVED.

Főmunkatársak:

K0R0DI KATONA JANOS

tb. szolgabiró.

CHIRKE VILMOS

járási számvevő.

Hirdetések

és a lap expedíciójára vonatkozó felszólamlások

„PÁTRIA‘!-NYOMDA NAGYKÁROLY Kaszinó-utca 10. sz. küldendők. Megjelenik minden vasárnap

i

KRÓNIKA.

(Életkép a vidéki csendből.)

A nap fel sem vévé aranyos palástját,

A jalu. alussza csendesen mély álmát,

Csak itt-ott láthatod gyér lámpa világát, Csak itt-ott hallhatod egy-egy ember szavát. A szürkeségből egy ember alak vál ki,

Ki útját csendesen a falunak veszi.

Htját, sötétséget maga mögött hagyja, Megvirradt a mire beért a faluba.

Ballag ... és meglelé, házat és irodát,

Hol az igazságot pártatlanul osztják. Kíváncsin tekint be a nyitott ablakon,

Öreg embert lát ott, ki dolgozik nagyon. Fene nagy ur lehet, cifra dolmány rajta, Sujtással kivarrva a csizma is rajta.

Dús hajú, ősz fején, piros sapka vagyon, Asztalokat nézi s limitálja nagyon, Mindeniknek jut egy szigorú tekintet Kezében egy rongygyal, mindre csak legyintget. Meghúzódva szépen a por közepében Alussza álmát egy papir-gombóc szépen . . . Felfortyan az öreg s nem éppen gyengéden Rúgja a gombócot kellő közepében.

Szegény mit csináljon ? Gondolja magában:

— Meghúzom magam itt a slffon aljában ... S hogy igy szépen rendet pedánsul teremtett, Leül... pipára gyújt... és nagyokat sercent. Mintha minden egyes cseppentett képecske Elmúlt szép időkről, szépeket mesélne . . . Úgy nézi az öreg, ajkának magzatjit, Melyeket sorjában a földre telepit . . .

Egy szerény kopogás, az ajtó kinyílik, Emberünk dugja be a nyíláson képit,

S amint az öreget meglátja ott ülve, Örömtől. . ., reménytől. . . felragyog a képe.

— No bácsi! Milyen szél fújta magát ide? Mondja csak el nekem, de aztán izibe. Szólítja öregünk a román atyafit.

— Igazságot osztunk ne féljen hamar itt. De tudja »b ács ule«, nem megy az ingyenbe Előlegkép eg-két rozsdást bocsássunk le. Mert tudja »bácsule«, az urak ide be, Magyarok s nem tud ám románul egyikse, A tolmács pediglen tudja meg én vagyok,

S ezek a bolondok, hiszik a mit mondok.

— Táré binye domnu — bólint rá az oláh.

— No akkor csak menjünk, nem maradok soká, Mert már mindjárt jönnek és ha nem vagyok itt Bedül a hivatal ... a kutya mindenit!

dásunkról. — Kötelességünknek tartjuk azt a nagy nemzeti kincset, a mit a Gondviselés Szent István buzgó apostoli működése folytán juttatott nekünk nemcsak megtartani, hanem azt gyarapítva az utókornak átadni. Senkit vallási meggyőződésében gátolni nem akarunk, tisztelettel viseltetünk a más vallásfelekezetek iránt, mivel ők is, bár tőlünk eltérő módon ugyanazon célt szolgálják s a mindenség Urát, a jó Istent imádják ők is. Századunk az egyesülés, a tömörülés ideje (százada) a közös célért lelkesülök egyesülnek az eszmék szolgálatában és igy valósulhatnak meg a nagy alkotások. Minket is egy nagy cél, egy magasztos gondolat, egy komoly akadályt nem ismerő törekvés, a keresztény 1000 éves Magyarország fenntartásának és megerősítésének célja hozott egybe. Szőttekintve olyan törekvéseket látunk, melyek a keresztény Magyarországot, a dicső vallási és nemzeti hagyományokat támadják. E végből van különösen szükség a szervezkedésre, hogy a hit igazságaival felfegyverkezve ha szükséges, megtudjuk védeni AnyaszentNélkiilem nem tudnak ítéletet hozni . . . Minden ügyet nékem kell csak kibogozni. Azért hát csak frátye ..., beszélhetsz akármit, Magyarul én mondom a dolog velejit.

De aztán hogyha majd fel leszel már mentve, Egy kis »bány*-t ne sajnálj csúsztatni kezembe, Vagy ... hogyha van, egy kis felesleges zabod Máléd, borod, búzád, kolompárod, babod, Egy-két zsákkal hozhatsz, talán elfogadom Aztán, hogy hová vidd... azt is megmutatom. Rá ne merj gondolni, hogy engem becsapjál, Mert elmondok mindent, úgy... a hogy te

[mondtál,

Biztos lehetsz benne, Isten igazába!

Húzzák el nótádat abban a mommába’. Erigy most. Jönnek már; az ablakon látom, Nyugodtan bízd reám magadat barátom, Hogy mi értjük egymást, nehogy vegyék észre Vigyázz!, mert ha baj lesz, megette a fene. Az oláh kezet ad, szedi sátor-fáját, Kimegyen ott hagyja jó öreg pajtását.

Az öreg vissza ül, megszokott helyére S előbbi munkáját folytatja kedvére . . .

(Ez még csak az egyik alak, jövőre jön a folytatása).

Túzok.

az ember megigazulásának fönsé- ges processusát mutatta be egy himnuszos glóriás, töredelemmel szeretettel teli szentmise keretében melyben megértjük végre, hogy az Isten lényege maga a szeretet s a [Wegen egy szent Communioban, Áldozásban azember egyesül azúrral az Eucharistiával. Könnyes szemek megilletődött lelkek kisérték beszédeinek utján. Mintegy 500 lélek vette magához az Úr Testét.

Varjas Endre Láng Ferencz esperes-plebánoshoz volt szállva. Elsőnapján látogatásokat tett s másodnapján Jékey István tb. főszolgabíróhoz volthivatalos ebédre.

Junius 1-én hétfőn délután folyt le az Oltáregyesület alakuló gyűlése az apácák iskolatermőben, melyet ez alkalommal feldíszítettek. A pápai himnus előneklése után Dr. Jékey István a következő beszédet mondotta:

Tisztelt alakuló közgyűlés! Egy nagy eszme, egy magasztos cél, hitünkben való megerősödés hozott bennünket össze, hogy bizonyságot tegyünk Egyházunk iránt való törhetlen ragaszkoAz erditli eitehatiisfikus ünnep.

Az erdődiek előtt sokáig felejthetetlenek maradnak a pünkösdi napok. A lelkek harmonikus ünnepei voltak ezek a napok, mF lyeknek súlyát, horderejét gyönge emberi mértékekkel megmérni nem lehet.

Varjas Endre főgimnáziumi tanár ünnep szombatján kezdte konferenciáit a zsúfolásig megtelt templomban. Beszédei alatt hatalmas szónoki képességei vitték, emelték magukkal a lelkeket a magasabb, krisztusibb régiókba, az Isten magaslataira. A szatmári egyházmegye ősz püspökének áldását hozta. Bemutatta az ember értékét abban a világításban, a hogy az Isten szemében látszik. Az Örökkévalóság végtelen perspektívái nyíltak meg előttünk. Azután az Élet könyvét tárta fel előttünk úgy, ahogy a világmindenség Itélőbirája előtt a halál pillanatában tárva van. Majd ettől a megremegtető képtől elvonva,