Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)
1914-05-31 / 8. szám
8. szám. ERDŐD ÉS VIDÉKE 3-ik oldal. Reméljük azonban, nem ez az utolsó szó. Vagy ha ez idén igy is van, mentül előbb mindent elkövet a község, hogy kedvező kölcsönfelvétele által valamennyit megvalósíthassa. Királydaróc ünnepe. Szép ünnepe volt május 27-én Királydarócnak, mely község vármegyénkben egyedül tartozik a nagyváradi egyházmegyéhez. E napon bérmált ott Gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspök v. b. t. t. A püspök reggel 8 órakor érkezett autón titkárjával Nagykárolyból Nagymajényba, ahol Kóródi Katona János tb. szolgabiró fogadta. Fogadására az iskolák is kivonultak. Innen Jékey Zsigmond nagybirtokos négyes fogatán harangzúgás között vonult a fellobogózott községbe. A plébánia előtt felállított hatalmas díszkapunál az egész község lakosságának élén Dr. Jékey István t. főszolgabíró üdvözölte Királydaróc nevében, utánna pedig fehérruhás lányok élén csokorral kezében Ba- rőthy Ilonka üdvözölte a bőrmálandók nevében. A püspök ezután kíséretével a plébániára vonult installálta Krisztik János plébánost. Ezután a hívek sorfala között a feldíszített templomba vonult, ahol Láng Ferenc erdődi, Serly Béla tasnádi esperesek, Brém Lőrinc püspöki titkár, Czier Ferenc nagymajtényi Schwegler Alajos krasznasándorfalui és Krisztik János királydaróci plébánosok kíséretében csendes misét mondott. Mise után prédikált s megbérmálta 150 hívőjét. Istentisztelet után kezdetét vette a a küldöttségek fogadása. A református hitközségét Szabó Miklós lelkész, az izraelita hitközségét a rabbi, az állami iskoláét Mészáros Elek igazgató, a politikai községét Dr. Jékey István tb. főszolgabíró s végül a rom. katholikus egyházközségét, illetve evvel együtt a kath. körét Krisztik János plébános vezette, Őkegyelmessége szívélyesen válaszolt valamennyi hozzá intézett üdvözlésre. Ezután kíséretével a kath. iskolát és a katholikus kör helyiségeit tekintette meg. Délben a püspök tiszteletére a plébánián ebéd volt, melyen megjelentek : Láng Ferenc erdődi, Serly Béla tasnádi esperesek, Brém Lőrinc püspöki titkár Czier Ferenc nagymajtényi, Schwegler Alajos krasznasándorfalui plébánosok, Szabó Miklós ref. lelkész, Dr’ Jékey István tb. főszolgabíró, Kóródi Katona János tb. szolgabiró, Barőthy József urad. intéző, Dr. Szőke József körorvos, Szőts Dávid jegyző, Wéber József ny. ig.- tanító, Mészáros Elek áll. isk. igazgató, Petrigalla János áll. tanító, ifj. Wéber József kántor-ta- nitő, Diószeghy Lajos gyógyszerész, Flesch Ferenc községi biró és Rist Ferenc kurátor. Ebéd alatt Dr. Jékey István és Szabó Miklós mondottak felköszöntőt Délután fél 3 órakor a püspököt hosszú kocsisor kisérte Nagymaj fényig, ahonnan autójával tőrt vissza Nagykárolyba. A püspök szeretetre és tiszteletreméltó főpapi egyénisége a jelenvoltakat teljesen meghódította. Jékey István a következő üdviizlő beszédet mondotta : Nagyméltóságu püspök! Gróf ur ! Kegyelmes Uram! Nekem jutott osztályrészül az a valóban megtisztelő és felette kedves feladat, hogy Kegyelmességedet Királydaróc nagyközség minden rendű és rangú lakossá nevében tekintet nélkül a különböző vallás felekezetekre a legmélyebb hódolattal és tisztelettel üdvözöljem. Nem a szokás, nemcsak a múlt dicső hagyományai iránti kegyelet és ragaszkodás, hanema magas közjogi méltóság kiválló viselője iránti hódolat hozott bennünket ide, hogy szivünk melegével őszinteségével üdvözöljük. Nagyméltóságod működését bírálni jogosítva nem vagyunk de jól esik nekünk eddigi müködéseér legnagyobb köszönettel adózni, mert már is nagynevű őseihez méltóan a nagy magyar király Szent László kultusának felelevenítésével arany betűkkel irta be nevét a magyar katholikus egyház történelmébe. Kívánjuk, hogy Kegyelmességed jól találja magát szerény körünkben mert, lálhatja, hogy ez a mai fogadtatás nem mesterkélt, hanem az idaz szeretetnek a nyilvánulása. A gyorsan megfutott fényes pálya jogos reményt nyújt nekünk arra — a mit mindnyájan szívből kívánunk — hogy Nagymőltóságod a katholikus egyház dicsőségére és az édes magyar haza javára a lehető legmagasabbat elérhesse. Bizalommal tekintünk a jövőbe, mert édeshazánk történelme számtalan tanúbizonyságot szolgáltatott arra, hogy a Gondviselés édes hazánkat különösen oltalmazza. Hisszük és reméljük, hogy a szent jobb továbbra is védeni fog bennünket és a Magyarok Istene mint jelenleg, úgy a jövőben nagy emberekkel fog bennünket mégáldani és igy a társadalom összes tényezői egymást megértve, Isten segedelmével valóra fog válni Kegyelmességed dicső ősének a legnagyobb magyarnak Széchenyi 1st ván grófnak — kinek emlékét minden magyar ember kegyelettel őrzi meg — jóslata, hogy »Magyarország nem volt, hanem lesz.« Adja a magyarok Istene, hogy úgy legyen! HÍREK. KRÓNIKA. Isten úgyse nagyon félek már versei faragni. Mindig akadt, aki abban > sértést akart látni, Akárhogyan igyekeztem krónikámat írni. Olyat irok, mit nem vehet most magára senki . . . * * * • iV Mikor apám egy nagy útra akart nem rég menni, Ily szavakkal fordult hozzám: — »Ide hallgass Mich — Időközben megtörténhet, hogy a szomszéd urfi, — Átjön hozzád, meglátogat és kezd udvarolni . . . — Hogyha erre rá gondolok félek már eleve . . . — Kerüld tehát az alkalmat,... s szóba ne állj vele, — Hogyha már elkerülni nem tudod semmi képpen —Mondjad gondolkodás nélkül mindenre azt, hogy: Nem! Kézzel, lábbal esküdöztem az édes apámnak, Megfogadom, s hasznát veszem intő szózatának, Melyet úgy én — mint cselédem — megjegyzett magának, A kit szolgálatra mellén őrül állitának. Alig indult el az apám e hosszú útjára, Alig került a nap az ég legmagasbb pontjára, Kocsi zörgés, és az urfi, csódák-csódálára Behajtatt a nyitott kapun — kastély udvarába. Szobám ablakából alig, hogy én őt meglátom Megijedtem, s lábamba szállt minden bátorságom. Ijedtemben lekiáltok, hogy egyedül vagyok,... Nincsen itthon édes atyám. Tegnap elutazott. Mind nem használt, azért ő csak folytatá az útját, Fölsietve kinyitá a szobámnak ajtaját. — Drága nőcském! — szólalt meg ő, jó kedvvel élénken — — Mondjad édes, gyűlölsz engem? Es azt mondám, hogy: Nem! Kedveskedve, mint a macska elkezd hízelegni: — Édes, aranyos Bogaram! próbálj szebben nézni. Enged, hogy megfogjam kezed . . . simogatni merjem. Megharagszol?... eltaszitasz ?... s En azt mondám, hogy: Nem! Ugy-e nincsen ellenedre, ha azt mondom neked, Kezem, szivem és vagyonom örökre a Tied, Ugy-e nem fogsz haragudni én édes Mindenem!... Es én vonakodva mondám ezt a szócskát, hogy: Nem! Az örömtől magán kívül . . . lázas piros arca . . . Felkiállt, hogy fent ragyog a szerencse csillagja. — Megfoghatom? . . . ölelhetem?... karcsú derekadat, Bizonyára eltaszitod, ölelő karomat? Megállj urfi, most az egyszer nem hagyom magamat, Ravasz leszek, mint a róka, ... annál is ravasszabb. * Es egy szép bókot csinálva meghajoltam mélyen Es egész naivul mondám a mint kellett, hogy:Nem! Es az urfi . . . mind bátrabban kezd el közeledni, így szól hozzám: — Mondjad Angyal! fogsz-e kiáltani, Hogyha én a szádat számmal érinteni merem? * Es én élénken feleltem amint szoktam, hogy: Nem ! Égve égtem, szomjuhoztam már attól a vágytól, Hogyha atyám nagy útjáról visszatér majd mit szól ? Hogy az ő kedves, szeretett egyetlenegy lánya
