Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)

1914-05-31 / 8. szám

Társadalmi hetilap. Előfizetési ár: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Előfizetési dijak és a lap szellemi részét illető köz- emények Erdődre a szerkesztőséghez küldendők. Nyilttér sora 40 fillér. Altruismus. (N.) Érdekes felfedezés foglal­koztatja ma kulturhistorikusain- kat. Akitartó kutatás napjainkban feltárta a Bábel torony hatalmas építkezéseit. A biblia örök mélysé­get igazoló tanításainak egyike került napfényre ezzel, s ejti gon­dolkodóba a skeptikus embert. Valóságban tárul szemünk elé az a hatalmas építkezés, melynek nagy arányai annyira elragadták alko­tóit, hogy az egymástól való el­távolodásnak lett kiinduló pontja annak fundamentum colossusa. A bábeli zavar lidérc fénye ma is kisért, teljesen el nem ült. Nem csak a nyelvi, nemzetiségi tagoltság nőtt ki abból az idők folyamán, de hogy teljes legyen a kaleidoszkóp, a felekezeti is. Innen sarjadztak ki az ellentétek, a széttagolódások gyökérhajtásai, melyek mind nagyobb és nagyobb mőreket öltöttek azóta. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : USi NAGY SÁNDOR ÜGYVÉD. Főmunkatársak: KÓRÓDI KATONA JÁNOS CHIRKE VILMOS tb. szolgabiró. járási számvevő. Hirdetések és a lap expedíciójára vonatkozó felszólamlások „PÁTRIA“-NY0MDA NAGYKÁROLY Kaszinó-utca 10. sz. küldendők. Megjelenik minden vasárnap Pedig Isten teremtményei va­gyunk mindannyian. Mégis ezer és ezer világ, s élet felfogás terjedt el közöttünk. E csudás és ellentétes színkép gócpontjában, a létet uraló gazda­sági kérdések állanak mindenkor. Mert bárminő legyen is a meg­nyilvánulás formája, annak alap motívuma mindenütt gazdasági eredetű. A jólét és szegénység vál­tanak ki különböző világnézeteket, felfogásokat. És míg a kielégült- ség a biztos megélhetés elvitáz- hatatlan conservativ irányban be­folyásolja az emberiséget, addig a nélkülözés, a koplalás, a szegény­ség, minden időkben és mindenütt a radikalizmus karjaiba hajtotta és hajtja az egyeseket ép úgy, mint a nemzeteket. E nagy circulus vitiozus kö­rül vivja meg minden korszak emberisége a létérti harcot. E gazdasági probléma teremt vér­tanukat, szül világnézeteket. És mikor e soha el nem ülő örökharc a legnagyobb mértékben dühöngött a hatalmas Rómában, az akkor ismert emberiség és ér­telmiség világ központjában : szü­letett meg a keresztény vallás. Uj világ nőzlet, uj erkölcstan, egye­temes felfogása az életnek, a min­dent átfogó altruismus örök igéjét hozza ez a földre. A felekezeti ta­goltság, mely e nagy tan körül támadt, annak épen üdvös ős az emberiségre nélkülözhetetlen vol­tát igazolja. A cél, az eszme egy­séges, attól nincs eltávolodás egyik­nél sem, a szeretet örök törvénye hatja át valamennyit. Az élet nagy dinamó gépje ezzel van befütve. Ez az az éltető villamos áram, a mely szerte ter­jed minden idők emberiségére. És azok a kisülések, melyek koron- kint heves ellentéteket váltanak ki, csak természetes folyományai a villamos feszültség és a szabad mozgás örök törvényeinek. A ki­Erdei kaland. Irta: Julius. A kik jártak életükben az erdőben és töltöttek egy-két alkonyati órát tud­hatják, micsoda rettentő dolog a szu- nyogcsipés. az a kis állat az erdők nagy­hatalma. Taktikáj át megirigyelhetné akár­melyik diplomata. Szelíd behízelgő dallal közelit az emberekhez s ha már eléggé megkedveltette magát, csip rajta egyet. Eleinte észre sem vesszük, de később bosszantóvá, sőt kínzóvá válik. A ki nem hiszi próbálja meg. Velem megesett. ügy történt a dolog, hogy haza­menet lekéstem a kompról. Magamfajta fiatal emberre még nem jelent ez ma­gában véve semmiféle szerencsétlensé­get, kivált olyan szép nyári estén, mint az akkori volt. Fölcseréltem én már ott­hon is a párnás ágyat elégszer a sza­bad természettel és néhai Gyöngyös kutyánk lehetne a tanúja, hány éjjelt töltöttem az illatos szénakazalon Dio- genesi nyugalommal kerestem magam­nak egy bokrot, melynek tövében lehe- veretem. Kisded csomagom azon nem remélt megtiszteltetésben részesült, hogy párnául szolgálhatott. Az álom kerülte szememet, csak feküdtem és néztem az égre. Mögöttem a mélázó erdő, melyből titkos sóhajok keltek felém, fölöttem a csillagok miri- ádjai, mind megannyi tündésrszem; a szőke duna habjainak csobogása egybe­olvadt a milliónyi szúnyog danájával. Valami édes bus érzés vett rajtam erőt hasonlatos a pásztoréhoz, a ki tilinkó- ján játszik, valami titkos vágy, mélázó sejtelem egy bizonytalan, ködfátyolszerü lény után. Tündéri álom, mely az ébren álmodok lelkét hálózza be szivárvány­színű hálójába. Végtelen boldog voltam ; éreztem, hogy lelkem kiröppen földi burkából és csapongva szálldogált az érzelmek himes virágjain. Éreztem a nagy természet titkos költészetét, mely egyszerre lebilincseli és felszabadítja a lelket. . . . A költészet azonban ez egyszer sivár prózába fulladt. E prózának a kalmárai a szúnyogok voltak. Ezrével kerengtek felettem s szinte láttam hogyan meregetik reám apró fulánkjaikat. Ide­gesen csapkodtam magam körül és el­felejtettem titkos vágyakat, mélázó sej­telmeket tündéri álmot és szivárvány szinü hálót, csak a szúnyogokat láttam és csípéseiket éreztem. . . . — Mit kapkodsz úgy magad körül, mintha erdei manók bújtak volna beléd ? Ezüstös kacagás követte e szókat, mely százszoros vizhangra lel az erdő titkos homályában. Bámulva néztem a hang irányába. Egy lépésnyire fejemtől magas női alak állott. Testét hosszú pongyolaszerü le­pel takarta, aranyhaja kibontva, gazdag hullámokban omlott formás vállaira s igézőén tündöklőit a szelíd holdfényben. Ajkán pajzán mosoly játszódott, szemei kacér villámokat szórtak. Szótlanul bá­multam a bájos tüneményre és megdör­zsöltem szemeimet, ha vájjon nem álofn-e. Nem volt álom. — Miért nem felelsz ? — kérdezte a tünemény. Dadogtam rá egy-két szót. — Nem tudom kicsoda maga, ho­gyan jött ide ? . . . Újra hallottam az előbbi kacajt ős olyanformát gondoltam, hogy bárcsak soha se lenne vége és én mindig hall­gathatnám. — Hogy ki vagyok én? Én] a holdkirály lánya vagyok. Látod ott azt a csillagot (finom ujjával a Vénusra mutatott), Azon szoktam üldögélni és fonogatni ezüstös rokkámon. Unatkoz­tam s orsómról legombolyitva az évek óta fonott hosszú, finom szálat, leeresz­kedtem a földre. Téged találtalak itt s már régóta nézem, hogyan hadonázol magad körül kezeiddel, soha sem tud­tam, hogy ilyen mulatságosak a földiek. Ezentúl többször is eljövök. De most felelj te is a kérdésemre, ki vagy te ? Arcán a kíváncsiság félreismerhe­tetlen jelei tükröződtek. Szeme kerekre nyílt, nyitott ajkai mögül elővillogtak vakítóan fehér fogai. A tréfa — mert meg voltam róla győződve, hogy pajzán játék az egész — kezdett érdekelni és elhatároztam, hogy kötélnek állok.

Next

/
Thumbnails
Contents