Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)
1914-05-17 / 6. szám
2-ik oldal. ERDŐD ÉS VIDÉKE 6. szám. Az állami kőbányákból olcsón, önköltségen szerezhető be kő. Épen csak a kitermelés és vasúti fuvart kell megfizetni. Ettől kezdve a többi része az építésnek megoldható a helyesen kihasznált közmunkával. Aki pedig nem természetben óhajtja azt leszolgálni, váltságdíjat fizet, melyből a termelési és vasút szállítási költsége kitelik. Ebben az irányban várjuk elsősorban a járási bizottság irá- nyitó és intézkedő eljövetelét. Ha valósul valaha e reménységünk, megtérül annak a pénznek is kamata, mit eddig útadó címen elfizettünk. Pedig sok ezerre megy ez fel évente, amelyet mikor ki kellett izzadni, megjelent képzetünkben mindig az irigység s elbosszankodtunk az élet sok nagy igaztalan beosztásán. A válaszíé|@£i vizsga. A főszolgabírói hivatal a választójogi vizsga ügyében a következő hirdetményt tette közzé. Az új választójogi törvény egy lényeges újítása az, kogy aki a Vl-ik elemi iskola elvégzéséről szabályszerű iskolai bizonyítványt képes felmutatni, kissebb adócenzus alapján szerezhet választói jogosultságot Aki ezen bizonyítványt felmutatni nem képes, az irni-olvasni tudásának bizonyítására vizsgálatra bocsáttatik. Az idézett 1913. évi XIV. t.-c. 49. és 51. §-ai, illetőleg az 1184— 914. V. M. ein. számú rendelet értelmében tehát ezennel közhírré TELEPATHIA. Irta: MEDÁK ILONKA. Mikor szép, holdas nyári éjjelen Álom lezárni nem tudja szemem; A sápadt lelkem imbolyogva száll, A messzeségben mígnem — Rád talál. Te érzed lelki közellétemet És felnyitod két álmodó szemed. 5 mig lázas szemmel engem keresel, . . . ... A lelkem félve, lopva illan el. . . . Ámbár a lelkem már elszállott rég . . . Te oly soká mosolygsz magadba még. — S mikor lezárod újra két pillád: Már én jelőlem álmodol tovább. Esti hangulat. Irta : Anonymus. Te lopva lesurranő alkonyat, te villogó csillag miriád ! Itt vagytok újra? Megjöttetek ? . . . Jöjjetek hát, ti lázas, csókos éjek hűtlen kísérői. Jöjjetek. Vártalak titeket . . . Eddig nem kellettél, te csendes susogó alkony s ti az aetheren ragyogó csillagok ... Bujkáló társatok, a forró szerelmek tanúja: a holdvilág is hidegen hagyott . . . Öröm, bohó kacagás, nevető napvilág kisérte eddig utamat Perzselő ajkaim nappal kerestek társateszem, hogy az Írni és olvasni tudást igazoló bizottság a vizsgálatokat május hó 22, 23. és 25-én reggel 9 órától 12-ig, délután 2 órától 6-ig Erdőd község tanácstermében fogja megtartani. Tekintettel a tavaszi munkálatokra és a hétköznapokra, a bizottság ugyanazon helyen május 24-én vasárnap délelőtt 10 órától 1 óráig szintén vizsgáztatni fog, hogy a hétköznap elfoglaltaknak módjukban legyen vizsgára jelentkezni. Vizsgára bocsátható minden 24 évet betöltött magyar állampolgár. A vizsgálat ingyenes. Felhívom ennélfogva mindazokat, akik az elemi népiskola IV-ik, vagy Vl-ik osztályát el nem végezték, vagy erre vonatkozólag bizonyítványt felmutatni nem tudnak, de írni és olvasni tudásukat a választói jog megszerzése céljából a fenti vizsga letételével igazolni akarják, hogy a vizsgára illetékes jegyzőiknél május hó20-ik napjáig írásban, vagy szóval feltétlenül jelentkezzenek. Erdőd, 1914. május 8. Dr, Jékey, hv. tb. főszolgabíró. HÍREK. Krónika. Egy levelet, öreg betűst hozott ma a pősta Ez a levél a Tyzipkot szép szóval buzdítja, Nemcsak nekem szól a levél szól a közönségnek, Amint látom szól az még a kedves szerkesztőnknek! Szóról-szóra ide irom ezt k nehány strófát A mit hozzám intézett egy ».bélteki« laD-barát. Uram, uram Túzok uram szállók én az úrhoz! Nekem tetszik az amóka amit az ur itt hoz. Sántít kissé pegazussá nem telivér fajta, De a jókedv s igyekezet szépen látszik rajta; Felvidít — és ez a legfőbb — jót nevetek rajta. Mit kíván többet a magyar ma — ennyi sok bajba’? Rossz termés volt — rossz termés lesz kilátások rosszak, Ha aggódunk — ha busulunk nem segít: — csak rosszabb. Jól esik hát egy kis tréfa kifáradt elménknek, Folytassa is buzgósággal, mert ez nagy közérdek. Akármilyen nagy mondás is ez a mit most mondtam, Ha komolyan meggondoljuk igazság van abban. Szerkesztő ur pedig ezt úgy segítse előre: Gondoljon a Pegazusra zabra — legelőre. — A közönség is segítse a munkát előre Küldje az abrakra valót: fizessen előre. Én meg Uram — akárki az, im állok elébe! Engedje, hogy válaszoljak a fenti versére. Ne bántsa a Pegazusom hiszen mint jó gazda, (Mert hogy az, — azt egész Béltek — egytől-egyig tudja) Tudhatná, hogyha a lovat mindig csak terelik, Nem is csoda, hogyha szegény néha-néha sántít. Próbáljon meg csak szántani egyszer minden héten Pegazussal, hetven-nyolcvan barázdát sebtében. Azt meg tudják rólam, hogy nem ez a mesterségem, Urlovas még pedig kezdő vagyok én e téren. Elém hozták ezt a gebét s felültettek arra, Tudták, hogy a telivéren nem maradok rajta. Kedvvel ülök e lovamra bár sok gondot ad nékem Biztos nem vagyok még rajta — legalább úgy érzem. Sokat szid és káromkodik főlovászmesterem Mert a lovaglást ha lehet mindig elfelejtem. És mikor a végső percben kezdek el nyergeim Megesik a tartó szíj j at nem tudom meghúzni. Befejezem soraimat s magamat ajánlom, Mert az esti mulatságra lábaim masszálom! Túzok. Olvasóinkhoz! Azt hisz- szűk, hogy olvasóközönségünknek eddig volt alkalma meggyőződni róla, hogy lapunk megindításában nem csupán ötlet vezetett bennünket, hanem komoly munkaakarás. Jól* esik viszont nekünk, hogy lapunkat nagyon sok helyütt szeretettel fogadják. Fölkérjük tehát olvasóinkat, mivel lapunk fenmaradásá- hoz az előfizetés feltétlen szükséglet, hogy mindazok, akik az „Erdőd és Vidékeit járatni akarják, előfizetésüket rövidesen szíveskedjenek beküldeni, mivel legjobb akaratunk mellett is jövő számtól kezdve csak azoknak küldhetjük, .■■11 kát; ölelő karjaim, dobogó szivem nem éreztek mást, csak sugarat . . . A nap már lenyugodott, igaz, de reszkető fénye még vissza vissza üz titeket . . . Ti csendes szótlan vándorok! Hát itt vagytok? . . . Érettem jöttetek? . . . Sivár, kietlen valómon átvibrál azért néha egy egy érzés. Düh, őrület; vágy, zokogó fájdalom az eltűnt szerelem után ... De visszasírni azt már úgysem lehet. Jöjjetek hát, ti csend, némaság urai: ti megvigasztaltok talán . . . Pedig látástokra elfog újra minden érzés . . . Hús szárnyaitok alatt tovább csapóiig a képzelet . . . Ami láng, szenvedély, szerelem volt, visz- szajő újra mind . . . Elűzni őket már úgysem lehet . . . Csend van. És mégis, mintha gitár, lant, hegedüszó őrült chaosza hangzanék . . . Élet: öröm, derű, mintha visszatért volna mind; s mindez lázasan dobogó szivemben ég . . . Csőkos ajkú hütelen szerelmem ! Kitárod karjaid? . . . ! Álmodom? .. . Hívsz újra engemet? . . . Balgaság! Ez mind csak vízió . . . Ami elmúlt, az többé már vissza nem jöhet . . .
