Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)
1914-07-12 / 14. szám
I. évfolyam. Erdőd 1914. juíius Í9. 15. szám. Társadalmi hetilap. Előfizetési ár: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Előfizetési dijak él a lap szellemi részét illető köz- emények Erdődre a szerkesztőséghez küldendők. Nyilttér sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : D«: NAGY SÁNDOR ÜGYVÉD. Főmunkatársak: » KÓRÓD! KATONA JÁNOS CHIRKE VILMOS tb. szolgabiró. járási számvevő. Hirdetések és a lap expedíciójára vonatkozó felszólamlások „PÁTRIA“-NY0MDA NAGYKÁROLY Kaszinó-utca 10. sz. küldendők. Megjelenik minden vasárnap Utat kér hét falu. (Dr. N. S.) Hét szatm ár megyei község: Mikola, Egri, Méhtelek, Szárazberek, Garbóié, Sándorho- mok és Nagyhódos elöljárósága együttes kérvényt adott be a kereskedelmi kormányhoz, egy őket közösen érdeklő útnak a kikövezése iránt. E tény maga még nem ragadta volna meg figyelmünket, ha a kisérő és pártoló feliratban az is benne nem foglaltatnék, hogy »abban a szorgalmas és gyorsan haladó utépitősi politikában, melyet a kormány Szatmármegye utjai tekintetében kivételes előzékenységgel követ, körülbelül nincs is több, mint ez a hét község, melynek utjai nincsenek kikövezve, sem pedig a kövezési programmba felvéve.« Ez a hivatalos, vagy félhivatalos megállapitás fájdalmasan érinti járásunkat. Kiáltó bizonyi- téka annak, hogy róllunk még tudomást sem akarnak venni. Mintha nem is lennénk. Mintha lenne a most nagy keservesen és stendrián lassúsággal, kínlódással épülő egyetlen köves utón kivül más is járásunkban. Nem csak a fenti 7 község, hanem az erdődi járás 28 községe nyögi az uttalan állapot keserveit, anélkül, hogy csak reménysége is lenne a jobb jövő iránt. Lapunk hasábjain több Ízben hívtuk fel már községeinket arra, hogy tegyenek valamit, ne üljenek összetett kézzel, a sült galamb korszaka régen lepitézlett, fogjanak össze, forduljanak segítségért a kormányhoz. Úgy látszik e felhívást hamarabb megértették más járás községei, azok mozognak s élni, haladni akarnak. Pedig meglevő kövezetlen útjaink nálunk is alkalmatlanok minden szállításra. Valamennyi vasúti állomásunk megközelithet- len sártengerrel van elválasztva a községektől szállítás idején. Már pedig vasúti állomáshoz hozzávezető ut címén, igénye lehet a mi községeinknek is arra, hogy utjai kiköveztessenek. Utfentartásra, önerejükbőli kikövezésre a mi községeink is képtelenek. A mi községeink pótadója is 70—180 százalék között táncol már. Esőzés, árviz, aszály, égés pusztítás elmosta, tönkretette a mi termésünket is, kilugazta, radinessé tette rétjeinket, legelőinket. Lakosságunk nyomorba jutott, a tönk szélén áll a legtöbb községben. Sok helyen vetetlenek a mi földjeink is, a mi jószágállo- mányunk is elpusztult mételyben és az emberek nállunk is az éh ínség előtt állanak. Az egyptomi 10 csapás nem szánthatott mélyebb barázdát az akkori közönség soraiban, mint nállunk a most 3 éven át egymást érő sok baj, szenvedés és mindenféle lialamitás. Az események, a nyomorúság ezen tünetei elviselhetlenek immár minállunk is. Mégis alszunk, a jó szerencsére bízzuk magunkat. Természetes következménye e nemtörődömségnek a fenti hivatalos ténymegállapítás, melynek lényege egyenesen oda tendál, hogy bús emlék. Irta: Berekszóy József. Egy bús emlék van szivemben Oh leírni is gyötrelem . . . Üdvösséget Ígért nékem, S megmérgezte az életem. Sírva siratom bús álmom Merengő sok-sok éjszakán, S gyűlölőm őt, a csalfa nőt, Ki annyi szivet összetört . . . Az élet átkát könnyezem Mert megcsalt O, a hütelen, Amit ajka rebesgetett . . . Csalfa lelke elfelejtett. Álmaimban még látom őt; Azt a csalfa drága szép nőt. Aki szivem összetörte S az életem megmérgezte. Panaszkodni sem fogok már Hiszen ez már úgysem használ Oda minden reménységem . . . Meghalt az én reménységem . . . Contra — krónika. Csirip, csirip! Szegény Túzok lm önnek részvétet csiripolok S veréb természetemhez illőképen Önt tanitani s inteni merészlem. Kezdem tehát ekép: Olvastam hajdan egy mesét Egy arabas találti ki A neve Ali Ben Aki. »Két merész ember van csak a világon Bár mindakettőt vakmerőének látom : Ki az alvó mándruc szakálát tépi S haragvó asszonyt még tovább ingerli.« Mert feleségünk »Esküdt — velünk vagy ellenünk De ellenségünk«, A lassan megszerzett fegyverszünetből Merész riposzttal kizökkenteni S a házi fegyveres békéből Huszáros atakot rögtönzeni: Merész bár, de nem eszélyes dolog. Mert szépen elleplezgetett hibáink (S a házasság szelid aklából Gyarló az ember — más mezőkbe gázol A hol még boldogult legénykorunkban Botorkálgattak lábaink) S azt hisszük el vannak felejtve mind. Akkor mint meg annyi rakéta Jó ha más tárgyakkal nem garnirozva Nyilt színre jönnek mind, megint, S ott röpkédnek árva fejünk körül. Úgy hogy az ember szinte belekergül Ha gondolkozni azon kezdene Miként is védekezzen ellene. Hallgatva néztem ha a külvilágban Vagy a szokott szükebb bürőban Próbált tárgyat keresni énekének S olvasta: itt is, ott is leültének. Ez itt találta, ez ott magát sértve Ami nem is volt holt komolyan értve. De nem csak mi, gyarló más ember is. Csípett a vers: azt hitte nemezis. De kedves Túzok, ön mint okos ember Csirpelésemen végig nézve egyszer: Kész a verdikt nála: Ez nem egyéb: Csak, mit csirpel : tanácsadó Veréb. V
