Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)
1914-06-14 / 10. szám
I. évfolyam. Erdőd 1914. junius 14. 10. szám. rr Előfizetési ár: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Előfizetési dijak és a lap szellemi részét illető köz- emények Erdődre a szerkesztőséghez küldendők. Nyilttér sora 40 fillér. Társadalmi hetilap. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Díl nagy Sándor ÜGYVÉD. FőmunkatárSak : KÓRÓD! KATONA JÁNOS CHIRKE VILMOS tb. szolgabiró. járási számvevő. Hirdetések és a lap expedíciójára vonatkozó felszólamlások „PÁTRIA“-NY0MDA NAGYKÁROLY Kaszinó-utca 10. sz. küldendők. Megjelenik minden vasárnap Az alkohoi járásunkban. A rósz terméskilátásokkal súlyosbított gazdasági pangás és az ezt szükségképen követő általános szegénység ólomsnllyal nehezedik'társadalmi életünkre. Kapkodva keresi társadalmunk ezen kellemetlen labirintusból a kiutat és a midőn ezt feltalálni vélte, mint vesszőparipán nyargal rajta. Ám amint az eredmény mutatja, a kapkodó tevékenység hiábanvaló volt. Mi sem természetesebb, mint hogy a hiba jórészben az, hogy a megragadott kivezető fonálnak látszó valami nem egyébb rövidke, hitvány szalmaszálnál. Ezen lázas kapkodásunkban természetesen figyelmen kívül hagyunk olyan dolgokat, melyek ha nem is teljesen, de legalább nagy mérvben segítenének rajtunk. így figyelmen kívül hagytuk például az alkoholizmust is. Az alkohol az emberiségnek minden időben nélkülözhetetlen élvezeti cikke volt ugyan, de ha megállaKérem . . .! Láttak már szerencsétlen flótást! (Ulászló ur meg ne ijedjen nem magáról akarok beszélni.) Ha nem láttak — nézzenek meg engem. Látható vagyok a hajnali óráktól —késő estig az Íróasztal mellett, azontúl a skizz társaságában a kaszinóban és azontúl a feleségem és gyermekeim kedves társaságában, ha ... otthon vagyok. Mert megesik, hogy csak rendeletre megyek haza. Mért vagyok szerencsétlen ? Hát kérem éppen ezért a mit irok. A »Kró- niká«-ért. Még az öreg dón Zsuan is megaprehendált, hogy a múlt heti Krónikámban csak két »rozsdást« előlegeztem neki. (De hát öreg tudja, hogy mindig rendezetlen viszonyok között vagyok. Több nem tellett.) A múlt heti Krónikámban kilátásba helyeztem a folytatást. De már azért is megaprehendáltak — az utolsó pillanatban — a mi még napvilágot sem látott. Ilyen körülmények között nem merem leközölni. Nem akarván egy méh rajt magamra zúdítani, holott a rajtól nem félnék annyira, mint a királynétól. Pedig azt állítja Cserepes ur, hogy a királyné nem szúr. Engedje meg, hogy állítását kétségbe vonjam. Hogy mennyire peches vagyok, pitjuk, hogy ennek fogyasztása I korunkban nagyobb, sőt ijesztő | mérvben emelkedik, — bár gaz- | dasági helyzetünk ugyanígy rosz- ! szabbodik; — ha megfontoljuk végre azt is, hogy más a gazdasági és kulturális fokozatos fejlődést jobban szemük előtt tartó nemzetek társadalmai az alkohol elleni küzdelemben ujabban mily sikerdus agilitást fejtenek ki, — mintegy önként előtérbe lép, ami nagyon elhanyagolt problémánk : küzdelem a végsőig az alkoholizmus ellen. Fájdalom, az államhatalom nemcsak hogy nem mindenben támogatja a társadalmat az alkohol ellenes küzdelemben, hanem az ő fináncpolitikájával sokszor még nehezíti működését; eiannyira, hogy bátran állíthatjuk, miszerint ez időben az alkoholellenes küzdelem j nemzetboldogitó nagy feladata tisztán a társadalom vállait terheli. Nagyon kevés oly része van még ezen országnak, hol az alkohol oly pusztítást vinne véghez, bizonyítja az is, hogy Krónikának témámat kidolgoztam s igy 5—6 hétre való anyagom volt s én szépen lógathattam volna lábaimat, s ime most egyszerre leintették. Oh! főszerkesztő ur! Ha ismeri ezt az érzést . . . , ha tudja mit jelent az, hogy egy Szülő csemetéjét sohase lássa életképesnek ... azt akartam mondani, hogy segítsen rajtam. De nem tud. Mert kérem itt nem a főszerkesztő ur a hibás . . . hanem, kit mondjak ... »keresd az asszonyt«. Sokan azt fogják mondani, hogy én most csak kertelek. Aki azt hiszi, hogy az igaz mondásban s’incsen szerencsém annak megmutatom az egészet. Pedig ebben a dologban azért mégis szerencsém van, mert e versben én is anryira, de annyira levoltam, huzva, hogy például milyen szorgalmas ember vagyok antialkoholista vagyok, hogy minta férj vagyok és még sok-sok olyan szép jelző, hogy a végén, ha ez mind nyomdafestéket lát; méltán megappre- hendáltim volna. Sőt apprehendálok is, mert ez mind szemen szedett hazugság, aljas régalom. Túzok. mint járásunkban. Hiszen ha csak a közzelmultban szemünk előtt ; lefolyt eseményeket szemléljük is, megállapíthatjuk, hogy mérhetetlenül nagy az az erkölcsi és anyagi veszteség, mit az alkoholnak köszönhetünk. Hány egzisztencia, mennyi becsület, mennyi boldogság találja nálunk sírját az alkoholizmusban! Pusztító hatása járásunk egyes községeiben oly nagy, hogy ezen községeket a kulturális fejlődés lehetőségéből évtizedekre kizárta ! Kérdem: mit tett járásunk társadalma eddig ezen nemzet- pusztitó nyavalya tombolásának megfékezésére? Semmit, de egyáltalán semmit! Az alkohol elleni védekezés járásunkban a papság által a szószékekről dicsóretre- méltó ügybuzgalommal leadott intelmekben teljesen kimerül. Pedig nem hálátlan téma ez, igazán megérdemelné, hogy társadalmunk vele behatóan foglalkozzék! Vidékünkön az alkohol fogyasztása kétkategóriába osztható, az egyik a korcsmázás, a másik pedig a pincézés. Lássuk az előbbit. Mi nálunk a korcsma ? Megmondom: államilag engedélyezett tenyésztő helye a tönk, a becstelenség, a kulturátlanság és a boldogtalanság bacilusainak. A legrosszabb szükséges, mit pusztító tevékenységében már vármegyénk is jónak látott szigorúan meg- rendszabályozni. Ám a rendszabályok írott malaszt maradtak s igy a korcsma tomboló dühöngése pusztítva, akadálynélkül szedi le a társadalom gazdaságának zsírját. Nézzük csak, mint vagyunk mi a rendszabályokkal ? Mily intézkedések gördítenek járásunkban akadályt a korcsmázás terjedése elé? Igazán szégyenletes arányban áll az e tekintetben kifejtett tevékenység az eredménnyel. Mert kérdem: hány korcsmában nincs kifüggesztve a korcsmái hitelt szabályozó vármegyei szabályrenKrőitlka.
