Erdőd és Vidéke, 1914 (1. évfolyam, 1-17. szám)
1914-04-12 / 1. szám
4-ik oldal. ERDŐD ÉS VIDÉKE 1. szám. tova mielőbb megunhatja igy súlyos terhét, a naponta kétségbeeséstől sóhajtozó embereket vállain. Quousque tandem?! Elérkezett az ország népe az utolsó stációjáig a kálváriának. Az egymásra tornyosult válságtünetek ide s tova kimeritnek minden teljesítő képességet. Az anyagi erő csődjét pedig logikai szükségszerűséggel követi nyomon az erkölcsi züllés. Vagy talán csak ismétlésekbe bocsátkozik az élet, hogy ez által igazolja, mennyire jó tanitó mesterünk ? Lehet. Gondoljunk csak vissza a Krisztus előtti időkre. Teljes gazdasági pangás. Hatalmi tultengés. Az emberi méltóság álattá alacsonyitása. Tehát az anyagi mellett, még az erkölcsi csőd is jellemző tünetei annak a rég letűnt kornak. Nem látszott ezek ellenében balzsam itt e földön. Sok nagy elme vélte a világ végének elér- kezését. És ime e helyett eljött a Jézus. Eljött és hirdette a szeretetek Hirdette az egymást megértő testvéri séget. És az alapjában skeptikus hajlamú ember, csak akkor kezdte felfogni e tanok nagy, éltet adó melegét: mikor előbb kereszthalálba ment hirdetőjük! A golgota keresztjének cédrusát, talán bölcső készítése végett vágták le törzséről. Talán csak véletlen, hogy éppen e bölcsőnek szánt fából rótták össze a poroszlók, a Megváltó keresztjét. És ime abból a fából bölcső lett mégis, akaratlanul. Bölcsője az emberiességnek. Bölcsője a soha el nem múló, igaz szeretetnek, az emberiség létét átfogó, egymást megértő, igaz testvériségnek. A Formosa szigetcsoport közelében tajtőkozóvá lett most a napokban a tenger vize. Mikor eloszlott a habzó tajték a viz felszínéről, a tenger mélyéből felszökött, vulkán alkotta nagy szigetet fedeztek fel ott, azon a helyen. íme, uj életet hozott elő a tenger fenékből, a földnek mélyéből, a haragvó vulkán. Gazdasági és nagy erkölcsi összeomlás után jött a krisztusi tan. Virágzó életet alig napjainkban eltemetett, vulkánikus nagy kalamitások színhelyétől nem messze, uj száraz föld jelenik meg. A feltámadás nagy tanúságait ime levonhatjuk. Mert bár rég messze időben támadt is fel Jézus és bár Tamás módjára hitetlenkedjünk is, mivel szemünkkel nem láttuk: e geológiai jelenség napjainkban folyt le. A múltban be kellett tetőzni a gazdasági züllést az erkölcsi csődnek, hogy feltámadás jöjjön. Szikla szilárdnak hisszük ma az erkölcsöt a Megváltó :;örök tanítása által. Mély barázdát szánthat sorainkban a még egyre tartó gazdasági válság, de mi a krisztusi szeretet éltet adó melegével keblünkben, emelt fővel tűrjük. Nem késhet, nem lehet.már messze, el kell jönni, el fog jönni a nagy feltámadás ! HÍREK. Olvasóinknak kellemes és boldog Húsvéti ünnepet kívánunk l I — Eljegyzés. Német Béla nagybányai főgimnáziumi tanár, az ismert nevű dalszerző eljegyezte néhai Proli ászka Lajos Károlyi Lajos gróf uradalmi erdőtanácsosának leányát: Lilit, Gratulálunk ! — A májusi megyegyiilés. A május első hetében tartandó vármegyei közgyűlésen fogják Szintay Gábor vármegyei áljegyző immár két év óta üresedésben levő állását betölteni. Az állásra Dienes Sándor tb. szolgabiró ős Dr. Galgóczy István földbirtokos pályáznak. — Bartók-emlékkönyv. Az Erdődi Társaskör a tavalyi szép emlékű Bartók-ünnepély emlékkönyvét ki szándékozik adni. Az emlékkönyv legközelebb sajtó alá kerül. — Oltáregyesület Erdődön. Mint értesültünk az erdődi katholikus intelligencia hölgyei között mozgalom indult meg, hogy a szegény templomokat segélyező Oltáregyesületet Erdődön megalakítsák. A mozgalom élén Dr. Jékey Istvánná úrasszony áll. — Visszavándorlás Amerikából. Az erdődi járás területére az elmúlt március hó folyamán 19 egyén vándorolt vissza Amerikából. — Biróválasztások. Dr. Jékey István tb. főszolgabíró eddig a járás két legnagyob községében ejtette meg a biróválasztásokat. Erdődön Pittner Mátyást, Krasz- nabélteken Böhm Jánost, választották meg bírókká. — A kövesut. Ez lesz az, amiről elégiákat fogunk zengeni, amely dicsfénytől övezetien áll, illetve terül el szemeink előtt ős amely ha végig megyünk rajta, felkavarja egész lelkivilágunkat. Méltóságteljes újságírói hivatásunk ambícióját követi az a tudat, hogy a a kövesut minő hálás téma lesz a toliunk hegyén... Van abban a humorban, amellyel erről az útról írunk valami csekélyke akasz- tófaiz. Hát most, az első számunkban csupán arról hozunk hirt, hogy készül... Nagy újság ugy-e kérem? Yalakol Szakasz mellett motoszkál, teng-leng rajta egy pár munkásember ős dolgoznak avval a tudattal, hogy ez az ut lészen amaz ut, amelyen légiók fognak keresztül vonulni s amely majd mindent-mindent el fog bírni ami ennek a sáros földnek a hátán van. Majd valamikor unokáink fogj ák élvezni ennek a szeretve tisztelt útnak kellemetességeit s fogják áldani az útépítő nagy ősök érdemeit. — A sorozás járásunkban. Az ezidei sorozás járásunkban junius 8-tól 13-ig lesz megtartva. Elnök: Dr. Nagy Sándor; orvos: Dr Csuka Mihály. — Az adókivető bizottság tagjai. Az adókivető bizottság tagjaiul az 1914—1916 évekre kineveztettek a kincstár által: Dr. Nagy Sándor elnök, Ajtay János, Dr. Mets Gyula rendes tagok, Fugel István, Hermann György póttagok; alispán által: Bolkis György, Fetser János rendes és Lauritz József, Kruzlics Simon póttagok. — Utcaseprési rendelet. A főszolgabírói hivatal az utcák rendszeres seprésére vonatkozólag rendeletet adott ki, melynek értelmében a házigazdák kötelesek büntetés terhe alatt a telkük előtti járdának állandó tisztántartásáról gondoskodni. Ennek a rendeletnek szigorú végrehajtása különösen Erdődön tényleg közszükséglet, de azt hisz- szük sok gazdát kell addig megbüntetni, amig az üdvös rendeletnek látható foganatja lesz. — Uradalmi hírek. Fóris József uradalmi erdőmérnök Erdődről Nagysikárlóra helyeztetett át. — Dr. Tóth Jenő gazdasági gyakornokot és Kund Pál irodasegédtisztet Erdődön a központba osztották be. — A krasznabélteki templom. Krasz- nabőlteknekj árásunk ezen szép községének monumentális temploma a befejezéshez közeleg s már csupán a külső vakolatmunkák hiányzanak belőle. A templom, mely a környék legnagyobb temploma lesz; gót stílben, Foerk tanár tervei szerint épül. A régi templom kereszthajóját fogja alkotni az újnak s a torony is teljesen góth átalakítást fog nyerni. A templom építőséhez tudomásunk szerint megyés püspökünk 15000, Károlyi Melinda grófné 15000, Dr. Bohus János plébános 5000 koronával járult, a többi 20.000 koronát a hívek adták össze. A templom felszentelése junius 27-én,Szent-László napján lesz. — Bérmálás Kiráiydarócon. Széchenyi Miklós gróf nagyváradi püspök május havában fogja a király-