Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1916

26 nagy lelkesedéssel, összekapcsolva azt a múlt évi harczoknak, kiváltképen a gorliczei áttörésnek dicső emlékével. Vallásos és egyházias tekintetben, amire hallgatóinkat, mint leendő lelkészeket elsősorban kell nevelnünk s aminek külső mutatója az erkölcsi életük szintén megfeleltek. Nemcsak hogy látogatták a kötelező vasárnapi istenitiszteleteket, hanem maguk is végeztek ilyeneket tanári útbaigazítás és lelkészi vezetés és felügyelet alatt, a mint erről megfelelő helyen a bel- missiói jelentés megemlékezik. A vasárnap délutáni, valamint a böjti hétköz­napi istentiszteleteket rendszerint hallgatóink végezték. A reformáczió-ünnepi és a tavaszi deprekácziók alkalmával egy-egy theol. hallgatónk volt az ifjúsági szónok. Az egészségi állapot általában véve kedvező volt. Eperjesnek kitűnő vízvezetéke, rendszeres csatornázása, a hygiéniának megfelelően épült s gondosan fenntartott theol. Otthon ezen a szép hegy- völgyes vidéken egyebet nem is eredményezhet. Orvosságot ifjúságunk díjmentesen kap a coll. pénztár terhére; kórházi ápolást a helybeli kórházban szintén díjmentesen kapnak a szegénysorsúak. Hallgatóink száma az első félévben 39, a második félévben szintén 39 volt. Elsőévesünk mindössze 8, illetőleg a második félévben 9 volt, a mi a háborúnak egyik szembetűnő és sokáig fennálló következménye marad. Többféle gyűjtést eszközölt az ifjúság egyes kiváló czélokra. Oyámintézeti gyűjtés czímén befolyt 39 kor. 50 fill, a rozsnyói árva­házra bejött 39 kor. 50 fill., a reformácziói jubileumi alapra 39 kor. 50 fill. 4. Jótétemények. Hallgatóink kivétel nélkül mind jótéteményesek. Tandíjat nem fizetnek s azonfelül az Otthonban és convictusban díjmentesek, vagy kedvezmé­nyesek. A szorgalmasok és jó haladásúak ösztöndíjban is részesülnek. 1. Tandíjelengedések. A tandíjmentesség, 40 koronával számítva a tandíjat, tett .. 1500 K. 2. Convictusi elengedések. a) az alkalmazottak jótéteményeinek ellenértéke: Danielisz Róbert IV. é., ökonomus jótéteménye ....................... P ogány Gusztáv III. é., szenior jótéteménye............................. Né meth Pál III. é., portánsfelügyelő jótéteménye ............_ Ös szesen . b) convictusi elengedések az I., II. félévben: Erőss Gyula I. é......... . . I. félév 60 K, II. félév 80 K, összesen 140 K. Járosi Andor I. é. .. „ 100 ;/ „ 120 11 „ 220 „ Kiss Benő I. é........... . . „ 40 11 11 11 40 „i Pál Béla I. é.............. . . „ 50 ii 11 11 „ 50 „ Átvitel .. .. 450 K. 520 K. 420 „ 520 „ 1460 K.

Next

/
Thumbnails
Contents