Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1915
35 korona alapítványt tett, úgy hogy a jövő tanévtől kezdve intézményünknek 11 ingyenes és 14 félingyenes hely fog rendelkezésére állani. Az Otthon a tanév végével Geduly püspök s a coll. tanári-kar részvételével lélekemelő módon megünnepelte 10-éves fennállásának jubileumát. Az ünnepélyen Sárosvármegye részéről Bujanovics Gyula főispán és Tahy József alispán Öméltóságáik, Eperjes városa részéről Faragó József kir. tanácsos, polgármester és Magyar József h. polgármester vettek részt s emelték a házias jellegű ünnepélynek fényét, amely megtiszteltetésért hálás köszönetünknek adunk kifejezést. Az ünnepélyt Szirotka Gusztáv IV. é. th. ak. h. imádsága után Mayer Endre dékán nyitotta meg, kiemelve azt a szellemet, mely úgy tudományi, mint valláserkölcsi tekintetben vezeti a theol. Otthon intézményét s üdvözölve a megjelent egyházi s főiskolai hatóságunkat és a vendégeket. Dr. Szlávik Mátyás ünnepi beszédében beszámolt a 10 évi áldásos s nehéz munkáról, melyet a kezdő intézménynek megalapozásában kifejtett s azokról a pedagógiai elvekről, melyek eddigi sikeres működésében vezérelték, s felelevenítette azoknak az emlékét, kiknek az Otthon a maga létét köszönheti. Az ifjúság részéről Galgon Jaske Ádám IV. é. th. ak. h. szólott, kifejezve az Otthon lakóinak háláját a theol. Otthon iránt. Kopcso János theol. ak. h. pedig Csengey Gusztávnak erre az alkalomra írt remek s tartalmas költeményét szavalta el. A harmonikusan lefolyt ünnepélyt főt. mgos Geduly Henrik úrnak magas szárnyalású s szívből jött imádsága zárta be, amelyben hálát adva az Istennek eddig tapasztalt kegyelméért, továbbra is szerető gondviselését kérte a jövőben még hatalmasabban fejlesztendő új intézményünkre. A legelején a közönség az „Erős várunk"-at énekelte, közben a theol. akad. ifjúság énekkara adott elő egy szép éneket; a végén pedig a közönség elénekelte a Himnuszt s ezzel méltó befejezést adott a lélekemelő ünnepségnek. Ebből az alkalomból az Otthon hálás tanítványai mozgalmat indítottak egy Luther-alap megteremtésére, amelyre egyesek már eddig is szép összegeket áldoztak. A theol. akadémia hallgatóira kötelező a bennlakás, csak a tanári-kar különleges engedélyével szabad egyeseknek (pl. eperjesieknek) kint lakniok. A bennlakók, ha kedvezményben nem részesülnek, az egész díjat tartoznak fizetni. A felvétel egész évre kötelező, de a díjakat negyedévenként előre, négy egyenlő részben lehet fizetni. A díj ellenében jár lakás, fűtés, világítás és kiszolgálás; ellenben élelmezést kapnak az ugyanazon telken épült Convictusban. Az Otthon lakói mind jótéteményesek, még ha az egész díjat fizetik is, amennyiben egyesek egész évi eltartása rendes körülmények között is 160 koronába kerül. A felvétel céljából már előzetesen kell jelentkezni a theologiai akadémia dékánjánál, vagy esetleg az Otthon felügyelő-tanáránál f. évi augusztus hó 25-ikéig. A kérvény főt. és mgos Geduly Henrik tiszakerületi püspök úrhoz címzendő. Mellékletül csatolandó: érettségi bizonyítvány s a más theol. 5