Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1915
családtól, de a lelkesedés tüzével szívökhen mennek oda, ahova ma minden férfiúnak menni kell: háborúba. Most már nem kérdezzük, mi a haza? Most tettek, dicső tettek vannak napirenden ezrivel. A mai országos ünneplés alkalmából az egész ország tekintete ismét a fiatalság felé fordul s annak lelkesedéséből méltán új erőt, új reményt, új bizalmat vél meríteni s a társadalom mindezért az ifjúsággal szemben csupa hálával, szeretettel és elismeréssel adózik. Ugyanígy fogadja a mi lelkes közönségünk itt e nevezetes helyen ősi Collegiumunk ifjúságát, azt az ifjúságot, amely minden időben a helyzet magaslatán állott, sőt sokszor igen kényes viszonyok között vezérszerepet játszott. Ez az ifjúság a mai súlyos helyzetben is kitett magáért: hány lelkes hőst adott már eddig is a hazának, hányán vannak jelenleg is köztük, akik toll és könyv helyett fegyvert készülnek forgatni s akik életöket és véröket készek feláldozni a hazáért s ha szükség lenne rá, — szentül hiszem — egyetlenegy tagja sem maradna itthon: mert a haza minden előtt! A mi főiskolánk lelkes ifjúságának mai megnyilatkozását szívesen s elismeréssel fogadom én is, ki — mint a Collegium ezidő szerinti igazgatója — az ifjúság óhajának szivesörömest engedve vele együtt e dobogóra léptem azért, hogy a collegiumi ifjúság közös zászlaját a mai nagy időkkel szorosabb kapcsolatba hozzuk. Ez íme a collegiumi ifjúságunk 48-as zászlaja, amelyet ereklye gyanánt óvunk s amelyre mindenkor kegyelettel tekintünk. Ez eperjesi honleányok munkája. Ezt a zászlót adták az eperjesi honleányok 1848. május 7-ikén coll. tanárokból és ifjakból megalakult nemzetőrcsapatnak, amely csapat evvel a zászlóval e teremből a közönség lelkes tüntetése közben dicsőséges útra, a szabadságharcba indult, s a zászló szerencsésen vissza is került. Ez a zászló azóta nemcsak drága emléke, szent ereklyéje a Collegium négy intézete ifjúságának, hanem jelképezi egyúttal a testvéri együvétartozást, a főiskolához és a drága hazához való kapcsolódást. Jelenti azonban még az eperjesi honleányokhoz való kapcsolatot. Hisz’ a zászló maga eperjesi honleányok munkája, adománya; eperjesi honleányok voltak azok, kik az ereklyezászlót a szabadságharc félszázados emlékünnepe alkalmával megkoszorúzták s új szalagokkal látták el. S kik azok, akik azóta is a coll. ifjúság nemes törekvéseinek mindenkori jóakaró és hathatós támogatói ? Kik azok, kik az ifjúság mai hazafias ünnepélyének fényét és díszét emelik? Senki más, mint Eperjes honleányai! Kell-e szebb kötelék? Kell-e kedvesebb pártfogóság? Eperjes lelkes honleányai! A collegiumi ifjúság nevében hálatelt szívvel köszöntlek titeket! S ma, midőn a Collegium ifjúsága a szabadságháború szent eszméit: a szabadságot, szeretetet és egyenlőséget felújítja s a szabadságharc ragyogó emlékének újra áldoz, tehet-e szebbet, mint hogy a dicső múlt emlékéhez a jelenleg dúló világháború emlékét is fűzi, annak a nagy háborúnak az emlékét, amely újra öntudatra ébresztette a magyart s amely háború — hisszük és reméljük — egy szebb, egy dicsőbb jövőnek a hajnalát jelenti. Ily kegyeletes ténykedéshez ki nem nyújtana szívesen segédkezet?! A mai nagy idők emlékét hadd szolgálják azok a hadizászlószögek, 5
