Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1914
Intézetéhez teljes leikével hozzáforrott. A mint az izmosodott, erősödött, úgy tágult az ő munkaköre is. A fejlődés nagy változásokkal járt, ő ezeket mind átélte. 1884-ben a Collegium új szervezetet alkotott, minden intézet önálló vezetőt nyert, az épület kiépítését ugyanakkor folytatni kezdték s 1887-ben a nagy tűzvész után be is fejezték. Húsz Ármin ebből a munkából is kivette az őt megillető részt. Később a főgymnasium megnyerte az államsegélyt s ő biztosítva látta intézetének jövőjét, mikor pedig az állam megalkotta a felekezeti tanárok nyugdíjintézetét, biztosnak érezte a saját és családja jövőjét is s nyugodt lélekkel folytatta munkálkodását. Megérte még azt is, hogy intézete: a főgymnasium 1911-ben új hajlékba költözött, de úgy járt vele, mint Mózes az ígéret földjével: meglátta, de bele nem mehetett. Az iskola mellett egyházát szerette legjobban, mert ő is a reformátorok elvét vallotta magáénak, hogy az iskola az egyház veteményes kertje. Vallásosságát, egyházszeretetét szülőföldje oltotta szívébe, ifjúkorának élményei, németországi tartózkodása csak erősítették. Egyházát munkával is szolgálta. Mint presbyter, később (1899—1902.) mint gondnok és pénztáros minden tőle telhetőt megtett, hogy javát előmozdítsa. Szerény, gondnoki tisztelet- díjáról önzetlenül lemondott s azt a polgári leányiskola czéljaira ajánlotta fel. Sokoldalú munkálkodása azonban megtörte erejét. 1902. márczius 11-ikén szélhűdés érte, minek következtében beszélőképessége megbénult, úgy, hogy az iskolai év végével kénytelen volt nyugalomba vonulni. Állapota későbben javult, szerető neje és családja mindenképpen igyekezett enyhíteni baján háza azontúl is a vallásosság, tevékeny, titokban működő keresztyén felebaráti szeretet otthona volt. Húsz Ármin megadással viselte keresztjét, a vallásban keresett és talált vigasztalást. Szeretett Eperjesétől csak akkor vált meg, a mikor a halál elragadta oldala mellől hűséges élettársát, bajában legfőbb támaszát, vallásos lelkű nejét. Ekkor Növi Banovci-ba költözött s ott halt meg leánya családjának körében 1914. július 13-ikán, tetemét onnan hozták Eperjesre, a hol július 16-ikán temettük el nagy részvét mellett. A gyászszertartás a Collegium központi épületének előcsarnokában folyt le, a hol Ludmann Ottó, collegiumi igazgató, volt kartársa búcsúzott el tőle a Collegium pártfogósága, fönntartó hatósága és tanári testületé nevében. Húsz Ármin 33 évig szolgálta hűséggel, odaadással a Collegiumot s vele a hazai tanügyet. Ez idő alatt kivívta elöljáróinak, kartársainak s az ifjúságnak szeretetét, becsülését. ízig-vérig ev. tanár, paedagógus, tanítványainak szerető atyja volt, a kik maguk között ezen a jellemző néven: „Húsz bácsi" emlegették. Ennél szebb, hízelgőbb bírálatot tanítvány tanárról nem mondhat. A Collegium annalesei, kartársainak szeretete, a százakra menő tanítványok hálája kegyelettel őrzik emlékét! Húsz Ármin! Nyugodjál békén, pihenj csendesen, megérdemled fáradságos pályád, szenvedéseid után a pihenést. Lelki szemeiddel boldogan gyönyörködjél kedveltjeid, a Te pillangóid játékában, a mint ott űzik egymást sírod körül a tavaszi napsugárban virágról-virágra szállva . .. Frenyó Lajos, coll. főgymn. tanár. / ""
